Nem azt esszük, ami ízlik, hanem amire telik

Részben a trendeknek, jelentősebb mértékben azonban az anyagi lehetőségeinknek megfelelően. Tésztát, csirkét ugyanis sokan nem azért esznek gyakrabban, mert egészséges, hanem mert nem telik nekik disznókarajra.

Otthon már alig főzünk

Az egyik hazai internetes portál több hétig tartó szociodemográfiai felmérést készített olvasói között kedvenc ételeikről és étkezési szokásaikról. Ez volt az első ilyen jellegű hazai ankét, és mivel csaknem hétezren vettek részt rajta, már reprezentatívnak mondható. Az eredmények meglepőek és elgondolkodtatók, mert nemcsak arra mutatnak rá, hogy otthon alig főzünk, és hét közben az egyetlen napi főétel az éttermi menü számunkra, hanem arra is, hogy a családok többsége már vasárnap sem étkezik együtt.

A lakosság több mint fele a munkahelyére is otthonról hord ennivalót – többnyire szendvicset vagy az előző napi vacsora maradékát. A másik 45 százalék étteremben ebédel, de kizárólag a menükínálatra szorítkozik; 43 százalékuk 50–100 eurót fogyaszt étkezésre havonta, 30 százalékuk 100–200-at, 27 százalékuk pedig több mint 300-at. Az ankéton részt vevők 47 százaléka írta azt, hogy naponta háromszor, 46 százaléka, hogy naponta ötször étkezik, úgyhogy a gasztroenterológusok örülhetnek. Akármennyire az él a köztudatban, hogy reggel mindenki rohan, és munkahelyén issza meg az első kávéját, a válaszadók 73 százaléka számolt be arról, hogy rendszeresen reggelizik. Bár az ebédjét minden második megkérdezett étteremben fogyasztja el, ezen kívül alig 29 százalékuk jár étterembe, akkor is legfeljebb havonta egyszer. A nagy többség a hazai étkezést részesíti előnyben – nem csak azért, mert olcsóbb, hanem azért is, mert így legalább tudja, mit eszik.

Juhtúrós galuska, pörkölt

A felmérésben részt vevők háromnegyede a szlovák konyhát részesíti előnyben, egytizede pedig az olasz ételeket. A szlovák fogások között még mindig a juhtúrós galuska vezet, az ország déli tájain azonban népszerűbb a pörkölt és a paprikás. Országos viszonylatban a második helyen végzett a sült csirke és a natúrszelet, az évekkel ezelőtt listavezető rántott szelet a negyedik helyre csúszott. Korántsem olyan okból, hogy már nem szeretnénk, sokkal inkább azért, mert a disznóhús egyre drágább.

Kicsit változtattunk tehát az étrendünkön, de azért húsevők maradtunk: a szlovákiai lakosság 78 százaléka inkább húst eszik, ha választhat. A válaszadók 19 százaléka vegetáriánus, 32 százalékuk naponta, 30 százalékuk legalább hetente fogyaszt zöldséget és gyümölcsöt. Az az idő, amikor a szlovákok leginkább krumplin és káposztán éltek, már a múlté – ma a már a rizs és a tészta a legnépszerűbb köret. A spagettit, pizzát, lasagnét már annyian szeretik, mint a pörköltet és rakott krumplit, vagyis otthon is egyre többen készítenek olasz ételeket. A húsleves, rántott hús, töltött csirke kifejezetten ünnepi étel maradt, a háztartások 70 százalékában csak családi összejövetelek alkalmával készítik őket. A felmérés eredményei szerint a családtagok is már csak ilyenkor ülnek egy asztalhoz.

Vasárnap sem ebédel együtt a család

A közös vasárnapi ebédek hagyományát csupán a családok 40 százaléka tartja – javarészt falun –, 45 százalékuk csak hétvégeken étkezik együtt, 15 százalékuk pedig soha. Az egyedül, futtában elfogyasztott ételek között a felmelegített maradék, a pizza és a kenyér, sajt, pástétom, szalámi együttes dominál. A házhoz rendeltek között szintén a pizza a listavezető, majd az éttermi menük és a kínai ételek következnek. Egyre gyakrabban rendelnek ételt a családi ünnepségekre is; itt a csirkecomb, csülök és pácolt borda a legnépszerűbb.

Mindent összevetve lassan de észrevétlenül átvesszük a nyugati étkezési szokásokat – gyorsan, egyszerűen és egyedül eszünk. A közös, sokak által szertartásosnak mondott, de valójában csak meghitt étkezés hovatovább eltűnik életünkből, pedig ez nem pénz, hanem inkább hagyomány és fontossági sorrend kérdése. Ahhoz, hogy a család legalább egyszer egy héten egy asztalhoz üljön, nem kell gazdagnak lenni, elég, ha tudjuk, hogy a közösen elfogyasztott ebéd, vacsora összeköt, az ismert ízek emlékeket idéznek, és a terített asztalnál mindent meg lehet beszélni…

A nagymama lekvárja

Aki jól és egészségesen akar étkezni, az a boltokban is ügyel arra, hogy hazai, természetes vagy azokhoz leginkább hasonlító körülmények közt előállított élelmiszert vegyen. Ezért dőlünk be olyan könnyen az olyan jelzőknek, mint a hazai, a tisztességes, az élő biokultúrát tartalmazó, farmokról származó, gazdák által termesztett, a nagymama konyhájából való, természetes, hagyományos és becsületes. Mielőtt elcsábulnánk, gondoljunk arra, hogy mindez nagyipari termék, soha nem látott családi farmot – élő gazdát vagy nagymamát még kevésbé. A tisztesség az élelmiszeriparban igencsak tág fogalom, sokaknak elég hozzá, hogy a csirkének megvan mind a két lába; hogy mivel etették, az már más kérdés. A hagyományos előállítási módszerek gyári körülmények között nem alkalmazhatók, a hazai jelző pedig egyszerűen hazugság, mert biztosak lehetünk abban, hogy az így titulált csirkék soha sem láttak nappali fényt, nem kapirgáltak az udvaron. A tetszetős jelzők csupán marketingfogások, a legjobb esetben annyit jelentenek, hogy a baromfit nem táplálták antibiotikumokkal, a készítményekben nincsenek mesterséges színezékek, aromák és más adalékanyagok. De a legjobb, ha ezt is ellenőrizzük a csomagoláson, mert könnyen lehet, hogy a nagymama lekvárjában több a guargumi, mint a szilva…

Ebédmenük országa

A hazai lakosság fele étteremben, ebédmenü formájában fogyasztja el a napi egyszeri meleg ételt, többnyire évekig ugyanott. Kevesen gondolkoznak el azon, hogy 4 euróért egyszerűen nem lehet jót főzni, legfeljebb sokat. A hiba nem a vendégekben, hanem a vendéglősökben keresendő, akik a nagyobb haszon reményében ötvözni akarják az éttermet az üzemi kifőzdével, és a kevés esti vendéget a déltájban étkező tömegekkel pótolják. A romantikus vacsorákra vagy délutáni kávézásra berendezett helyeken két óra leforgása alatt több százan fordulnak meg, és ahelyett, hogy kiszolgálnák magukat, a pincérekre várnak. Kis asztaloknál, öblös karosszékekben ülve fogyasztják az ebédet, ami egyébként egyáltalán nem felel meg a hely szellemének – épp csak kiegészíti a bevételt annyira, amennyi szükséges a fennmaradáshoz. Mivel nálunk az éttermek legfőbb jövedelme az étkezési jegyekből származik, ezeket pedig általában ebédekre költik az emberek, ezt a forrást egyik vendéglős sem akarja kihagyni. Úgy főz tehát, ahogy 3-4 euróért lehet: porból, sűrítményből, kétes származású húsokból, átalakított maradékból. Az ilyen helyen aztán a vacsora sem lehet jó, mert ahol egyszer megtanulnak így főzni, ott már mindenből kispórolják, amit csak lehet. A külföldi példa azt mutatja, hogy csak akkor ehetünk minden kategóriában jót, ha tudjuk, mit akarunk, mit kaphatunk a pénzünkért. Négy euróért nem lehet jó ételt és kiszolgálást is várni, ennyi pénzért kifőzdében, bisztróban, gyorsétteremben kaphatunk tisztességes ebédet. A középkategóriás családi éttermekben ugyan kiszolgálnak, de nem kínálnak a sonkával-sajttal töltött csirkemelltől a pizzáig mindent – öt tíz ételt készítenek jól. Akik pedig nem csak azért mennek étterembe, hogy jóllakjanak, hanem élményre, hangulatra, nívós kiszolgálásra vágynak, számítsanak arra, hogy többet fognak fizetni. Ez nem az étkezési jegyes kategória, ahol ugyan pincér hozza ki az ételt, de ő maga is nehezen tudná megmondani, hogy az micsoda, és miből készült.