Mindannyian ismerünk valakit, akinek nagy szüksége volna segítségre: gyermeket, felnőttet, egyedülállót vagy családban élőt, de akár intézményt is.
Sajnos, mégis gyakran ellenségesen vagy legalábbis kétkedve fogadjuk, ha valaki arra próbálja felhívni az embereket, hogy ne nézzük tétlenül mások nehéz helyzetét, fogjunk össze egy jó célért. Érthető a vonakodás, hisz hallani visszaélésekről. Azonban anyagias világunkban is még mindig találkozunk olyan emberekkel, akik, félretéve mindennemű bizonytalanságot, tényleg önzetlenül segíteni akarnak.
A motorosokról általában megoszlanak a vélemények. Vannak, akik előítéletekkel fogadják őket, mások viszont csodálattal néznek fel rájuk. Érződik rajtuk az összetartás, a bajtársiasság és a szabadság. De mégis mi az, ami összetartja őket? Hogy eloszlassunk minden előítéletet, felkerestem egy igazi motorost. Míg várakozom, az üzlet előtt elsétáló gyerekek hangosan beköszönnek az ajtón. Már záróra van, mikor megáll mellette egy kislány és egy kisfiú. Újra kattan a zár, és Krisztina még visszaszalad egy kis édességért. „Mehetünk” – mondja mosolyogva, és integet utánuk.
Krisztina
Kocsis Krisztinát egyre többen ismerik Királyhelmecen és környékén. Segíteni akarása, kedvessége, közvetlensége sokakat elvarázsol. Nagyon szegény családban nőtt fel két lánytestvérével. Ennek ellenére szeretettel gondol vissza gyermekkorára, a testvéri összetartásra, az édesanyjára, aki a nehéz körülmények közt is becsülettel nevelte lányait. Krisztina tizenhat éves korában egy baleset miatt úgy határozott, soha többé nem ül motorra. A sors fintora, hogy néhány évvel később mégis egy igazi motoros srác bűvölte el őt? Az első rövid motorozást újabb követte, s lassan legyőzte félelmét. Péter azóta a férje, és mindenben segítik egymást, már huszonhét éve. Bátran elmondhatom, hogy a kemény motoroskülső lágy szívet takar. Felfigyeltek hirdetésekre, és igazi barátok lettek a kisvárdai Motoros baráti kör tagjaival. A motorosok is hívő emberek, akiknek szükségük van lelki megerősítésre, áldásra. Ebben van mellettük János atya, a mezőladányi római katolikus lelkész, akihez bármikor fordulhatnak segítségért.
Találkozás
Krisztinában egy véletlen találkozásnak köszönhetően merült fel a segítségnyújtás gondolata. Mikor az ember szembesül azzal, hogy közvetlen környezetében valaki segítségért kiált, valami megmozdul benne. Úgy érzi, nem lehet közömbös, tennie kellene valamit. Ez másfél évvel ezelőtt történt, mikor egy nap a munkahelyére (egy divatáruüzletbe) betért egy fiatal hölgy. Utána egyre gyakrabban találkoztak, s beszélgetéseik során az is kiderült, hogy a hölgy és a párja beteg kislányukért aggódnak születése óta. Krisztina egy idő múlva kezdte azt érezni, hogy annak a kislánynak rá van szüksége. Akkor szervezte meg első adománygyűjtését. Alapítványokat, zenekarokat szólított meg, s igazi családi napot szervezett. A motorosok összefogtak, és a kisvárdai kör tagjaival együtt sikerre vitték akciójukat. Királyhelmec Város Önkormányzata és Zselinsky József is sok mindenben segítségükre volt. Az előkészületek alatt, sajnos, sokszor hallott kellemetlen megjegyzéseket is. „Kaptam az emberektől hideget-meleget. Voltak, akik kétségbe vonták, hogy valóban Emíliának akarok segíteni. Értek csalódások és kellemes meglepetések. De hála Istennek, az utóbbiakból több jutott. Talán ezek a tapasztalatok vittek előre, s így tudtuk sikeressé és tartalmassá tenni azt a napot. Kisvárdai barátaink is megígérték, hogy ha Emiről van szó, bármiben számíthatunk rájuk. Így lettünk igazi család.”
2016 és 2018 áprilisában a Szentmáriai Zarándokhely római katolikus egyházi közösség jótékonysági batyus bált szervezett, és teljes bevételét Emilia kezelési költségeire ajánlotta fel. Krisztina és barátai is belevetették magukat a szervezésbe. Plakátot terveztek, szórólapokat osztottak, alapítványokat, támogatókat kerestek, tánccsoportokat hívtak meg, hogy emeljék az est fényét. A bál sikerrel zárult, a kitűzött célt elérték.
Karácsony
2017 karácsonyának közeledtével Krisztina újabb felhívást tett fel Facebook-oldalára: adománygyűjtésbe kezdett rászoruló családok részére. Közölte, hogy szívesen fogadnak bármilyen adományt: felesleges ruhát, cipőt, játékot, használati cikket. „Kértük a tanárokat, lelkészeket, a falvak elöljáróit, ha tudnak rászoruló családokról, jelezzék nekünk. Természetesen mi is ismertünk néhányat, amelyekről tudtuk, hogy szükségük van ránk.” Közben felvette a kapcsolatot a Perbenyikben működő anyaotthonnal és a gyermekotthonnal is. Az összegyűlt adományokat igyekeztek úgy szétosztani, hogy mindenki azt kapja, amire valóban vágyik, és amire a legnagyobb szüksége van. Eljött a nap, s a környék kemény motorosai útnak indultak. Krisztina férjének, Péternek jutott a Mikulás szerepe. „Mikulás-sapkában, motorosruhában, ajándékkal megrakott autóval, motorosok kíséretével elkezdtük széthordani az ajándékokat. Jó érzés volt látni a meglepett arcokat, a gyerekek örömét, a szülők meghatottságát. Megnyugvást éreztem legbelül. Azt mondják, egy motoros biztosan kemény, barátságtalan, megközelíthetetlen. Mégis mikor bementünk az anyaotthonba, egy kisfiú odabújt Péterhez, és megfogta a kezét. Ahogy felnézett rá, és ahogy beszélgetni kezdtek, az a pillanat örökre bennünk marad. Megígértette velünk, hogy újra elmegyünk majd hozzájuk.”
Kíváncsi voltam, volt-e negatív tapasztalatuk. „Sajnos, igen. Egy családról megtudtuk, hogy túladott a gyerekeknek ajándékozott ruhákon, és a pénzt a szülők haszontalan dologra költötték” – mondja szomorúan. Nem adta fel, 2018-ban is lebonyolították karácsonyi gyűjtésüket-adományozásukat. És bármikor szívesen fogadnak akármilyen információt olyan családokról, amelyeknek kevesebb jutott a jóból.
Alázat
„Nem érzek dicsőséget, inkább megnyugvást és vágyat arra, hogy jót tegyek. Őszinte szívvel ki tudom mondani, hogy egy csodálatos családba kerültem huszonhét évvel ezelőtt. Férjem édesanyja volt az, aki megmutatta nekem, milyen jó érzés is adni. A gyermekkori emlékek, a nélkülözés további erőt adnak ahhoz, hogy örömöt vigyek mások életébe. Lassan leülepednek bennem a kellemetlen megjegyzések, a hitetlenség. Talán ezek a dolgok tesznek erősebbé. Hálás vagyok minden motoros barátunknak, akikre bármikor számíthatok, és azoknak az embereknek, akik önzetlenül adtak. Sok tervem van még, és bízom benne, hogy sikerül megvalósítanunk őket, hiszen a motorosok ereje, hite és összetartása végtelen.”
Rajczi Emília
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.