Mitől csodás a rongyos élet?

Egy méteráruboltból jött ki, amikor találkoztunk. Bekukkantott, hogy nem bukkan-e valami érdekesre. Barátaitól, ismerőseitől is kap elhasznált, de számára kincset érő dolgokat. Ha párnahuzatot varr, az is többrétegű, jól jön minden darab, főleg köztes anyagnak. A foltvarrás olyan kézimunka, amelyet eredetileg az amerikai farmerek asszonyai készítettek, általában elnyűtt ruhanemű még használható részeiből. Ildikónak, aki kiskora óta tudott hímezni, kicsit kötni és horgolni is, megtetszett a technika. A patchworkon keresztül jutott el a babákhoz. 

Elvarázsolta az anyag, a színek

„Amikor akadt egy nehezebb időszak az életemben, valami kapaszkodóra volt szükségem, hogy némi sikerélményem is legyen. Igyekeztem olyasmit találni, ami leköt, ami esztétikailag szép, és rögtön látható” – avat be a titokba Ildikó, aki kereskedelmi diszpécser a Nyugat-szlovákiai Energetikai Műveknél. Szerencséjére ott olyan a munkabeosztása – minden ötödik hete szabad –, hogy jut ideje a szenvedélyére. „Bejelentkeztem egy tanfolyamra, de be is vallottam, hogy életemben nem ültem varrógépnél. Végül akkora szerelem lett belőle, hogy a mai napig elvarázsolnak a színek, az anyag.”

A tanfolyamon megtanulta a varrás alapjait, hogy uralni tudja a gépet, majd elsajátította a kézi varrás technikáit, amelyekből nagyon sok van. Mint mondja, minden mintának megvan a neve, hiszen egyfajta textilművészetről van szó. „Az ember szinte ámul, hogy mit tudnak egyesek – mondja. – Befizettem további kurzusokra is, hogy újabb és újabb dolgokat tanuljak. Ott az oktató megmutatta a különböző trükköket, hogyan lehet leegyszerűsíteni a bonyolultnak tűnő dolgokat.”

Hogy születik a szerelem?

Ágytakarókat, párnákat és sok egyebet készít. És természetesen babákat, de ez nem a foltvarráshoz tartozik. „Ezt is tanfolyamon tanultam, mert eléggé komplikált. Ha az ember azt akarja, hogy szép legyen, szépen ki legyen dolgozva, hogy a sarok sarok legyen, hogy a minták passzoljanak. A pontosság az alapja az egésznek; persze komoly összegeket kell belefektetni, hogy minőségi legyen még a tömőanyag is, mert nem mindegy, hogy a baba, a játék – állatokat is készít – hogy néz ki. Ha valami jól sikerül, nagyon lelkes vagyok.” Sok csoda került ki a keze alól, s bár a minták, geometriai alakzatok összeállítása költséges és időigényes, a legtöbb darabot elajándékozza barátainak, vagy kiállítást rendez belőlük. Rongyos élet címmel szülővárosában, a vágsellyei Feketeházy János Magyar Házban kétszer láthatták munkáit.

Bejárja a világot

Ildikó régész szeretett volna lenni, sokat olvasott különböző helyekről, kultúrákról. Főleg a görög állt hozzá közel, s nagy vágyálma Dél-Amerika volt. Gyerekként arról ábrándozott, hogy oda el kellene jutni. „Huszonegy éves koromban a szüleim végre elengedtek egy orosz körútra, s aztán elkapott a gépszíj. Az utazás olyan, mint a drog: ha az ember belekóstol, nem tudja abbahagyni – még így utólag is érződik hangján a lelkesedés. – 1989-ben a Szovjetunióban kezdtem egy erdőháti csapattal (ez 13 év múlva szétesett): szerényen vágtunk neki az útnak, hálózsákban aludtunk, de rengeteget láttunk. Mi állítottuk össze a programot; arra nem volt pénzünk, hogy szállodába menjünk.” 2008-ban összejött egy társasággal, amelynek közös volt az érdeklődési köre, bár tagjai Kassától Prágáig különböző helyeken élnek. Minden évben elmentek valahová. Bejárták a Közel-Keletet, méghozzá autóbusszal, ami nem veszélytelen, de Ildikó szerint csodaszép kaland, és nagyon tanulságos. Komoly könyvtára van, s minden út előtt alaposan felkészül.

Látvány és veszély

Bármennyire megismeri is könyvekből a célországban élő emberek kultúráját, szokásait, adódnak helyzetek, amelyek nem veszélytelenek. „Egyiptomban például a taxismaffia pénzt sejtve ijesztett ránk. Elérték, hogy ne adjanak el nekünk vonatjegyeket, és megfenyegettek, hogy élve nem jutunk el a vasútállomásról. Hiába fordultunk a rendőrökhöz, azok összejátszottak a taxisokkal. Huszonnégy órát dekkoltunk. Fiatalok voltunk; bár felfogtuk a veszélyt, nem provokáltunk, s végül megoldódott a dolog: az egész csapat együtt elment busszal, nem sikerült szétverniük az egységet.”

2008-ban Dél-Amerika kilenc országában járt, a következő esztendőben Kína, Nepál, India és Tibet következett, majd egy évet személyes okokból kihagyott.

„Volt olyan, hogy a hullám odavert bennünket a sziklákhoz, sérüléseket szenvedtünk, lenyúztuk a bőrünket, a medúzacsípés elmérgesedett, de életveszélybe szerencsére soha nem kerültünk. Nekem ugyan sikerült magam összetörnöm: 2011-ben Mexikóban lezuhantam egy piramisról, kificamodott a térdem, de sántítva, bottal megtettem az utat. A negyedik napon már felmásztam a guatemalai piramisra. Gondoltam, hogy valószínűleg többé úgyse jutok el oda.”

A világot járva fontos tiszteletben tartani bizonyos szabályokat. „Azért kell a felkészülés, hogy az ember tudja, hová megy. Az útikönyvekben is benne van, mennyire veszélyes egy-egy hely, és mi az, ami provokálja az ottaniakat. Minél szegényebbek, annál kevésbé szabad luxusdolgokkal csigázni őket, hisz esetleg enniük sincs mit. Ráadásul nekik minden fehér ember amerikai, aki egyrészt rossz, másrészt meg nagyon gazdag. Ezért maximálisan tisztelni kell a helyi kultúrát, s ahhoz igazítani a magatartásunkat, ami ott van. Nem fogok benyomulni a templomaikba hiányos öltözékben, meg kell adni az alapvető tiszteletet az ottani szokásoknak – summázza tapasztalatát. – Hatalmas élményeink vannak. Mi általában olyan helyekre megyünk, ahová nem biztos, hogy mások is vágynak. Mivel zárt társaság vagyunk, az idegenvezető sem problémázik azon, hogy nem étteremben szeretnénk enni, hanem azt akarjuk, hogy vigyen ki a helyi piacra. Elmondja, hogy de a tisztaság, mire mi, hogy be vagyunk oltva, semmi gond. Arra is figyelmeztet, hogy nem szabad elcsászkálni, egyedül maradni, főleg egy nőnek.”

Evett kígyót, skorpiót

A legfurább, amit evett, az a tengerimalac. A bogarak közül a tücsköt kóstolta meg – állítólag olyan, mint a chips. „Nem rossz. Ettem sült kígyót, skorpiót, de ennek, azon kívül, hogy ropogós, nem volt semmi íze. A pondróra meg a selyemhernyóra nem tudtak rábeszélni. Meg biztosan gondot okozna – amit dokumentumfilmekben láttam – meginni a friss vért vagy lenyelni az ökör szemét. Persze vannak azért olyan étkezési szokások, amelyeket nem illik megszegni. Mexikóban figyelmeztettek, hogy ha belepottyan a kukac a pálinkába, azt nem illik otthagyni: bárhogy le kell gyűrni, mert az a legnagyobb megtiszteltetés, hogy pontosan nekem pottyant bele. Sértésnek veszik, ha ilyet elutasítanak.”

Rengeteg helyen járt, 2012-ben Vietnamban, Kambodzsában, Borneón és a Fülöp-szigeteken, tavaly Kubában, majd Szibériának vágott neki. Még sok ország van, ahová vágyik – ezek egyike Venezuela. Ha minden jól alakul, ősszel szeretné viszontlátni Dél-Amerikát. Valami vonzza oda, egyszerűen úgy érzi, vissza kell mennie…