És ismét megértük. Itt állunk a Vasárnap ünnepi dupla számának kapujában, már több mint egy évtizede van igazam abban legalábbis, hogy párat alszunk, és újra itt a karácsony. Igaz, most még csak a második gyertyát gyújtottuk meg az adventi koszorúnkon, de hagyományaink szerint én már itt kívánok mindenkinek (szeret vagy sem, szereti a Vasárnapot, vagy sem) áldott, boldog karácsonyt.
És ismét megértük. Itt állunk a Vasárnap ünnepi dupla számának kapujában, már több mint egy évtizede van igazam abban legalábbis, hogy párat alszunk, és újra itt a karácsony. Igaz, most még csak a második gyertyát gyújtottuk meg az adventi koszorúnkon, de hagyományaink szerint én már itt kívánok mindenkinek (szeret vagy sem, szereti a Vasárnapot, vagy sem) áldott, boldog karácsonyt. Mert jövő héten, a már az ünnepekre is, azaz két hétre szóló összevont számban ugyancsak hagyományaink szerint Isten szolgái szólnak ismét Önökhöz, akik olvasnak, s Önök által azokhoz is, akik nem.
És én, aki kiváltságos helyzetben vagyok, mert már most tudom, mennyi érték rejtezik azon a sok oldalon, amelyet egy hét múlva kapnak, már most elmondhatom, hogy a boldogság nem az anyagi jólét, egyáltalán nem a gazdagon terített asztalok és az ajándékoktól, díszektől roskadozó karácsonyfák függvénye. Sőt. Mennél több a megpróbáltatás, mennél több a keserű valóság, annál inkább átérzi az ember a lét lényeges dolgait: például, hogy amikor mi azt hinnénk, mindennek vége, a gyermekünket gyilkolták meg ádázabbul, ócskább mód, mint Jézust, akkor is van miért élni, csak máshogy. Hogy az élet a küzdés maga, azt bizonyítja ez a jó világnak nevezett valami, amiben vagyunk, az anyagi bőség és annak a vágya. Készen kapunk sok mindent, küzdés nélkül, ha másképp nem megy, hitelre, de rögtön, és egyre boldogtalanabbak vagyunk, egyre többet várunk, vágyjuk azt is, ami másnak van, még akkor is, ha semmi szükségünk rá. Megboldogtalanítjuk magunkat.
Fekete péntekek és egész évben tartó ezüst- meg aranyvasárnapok foglalják el lelkünkben a helyet, az odafigyelés, a szeretet, de leginkább az irgalom helyét. Márpedig ezek nélkül a nemes tulajdonságok nélkül nemcsak azok szenvednek, akik nem kapják meg, hanem még inkább azok, akikből kiszorította az értelmetlen vágyhatnék s az irigység. Ez a legfőbb táplálója a parttalan gyűlöletnek, ami pedig, lett légyen bármi is a birtokunkban, maga a boldogtalanság. Aztán boldogtalanságában az ember sok mindent rosszul lát. Például, csak hogy az aktualitásnál maradjak, gyűlöli a karácsonyt, ahelyett, hogy az esztelen halmozást, értelmetlen méretű takarítást-sütést-főzést-lótás-futást gyűlölné. Mert ha azt gyűlölné, könnyen tehetne róla, szervezhetné maga kedve, elvei szerint az ünnepet, ésszel, mértékkel, szeretettel készülődő, bensőséges napokká. (Már ha nem a szomszédokat, a barátokat és az ellenségeit akarná mindenáron lepipálni.) És akkor boldog lenne. S aki boldog, annak boldog a családja, a környezete. Legalábbis kevésbé boldogtalan.
Ebből a most megjelentből is, de leginkább a készülő karácsonyi számunkból, nem szeretem a szót, de most igazán exkluzív interjúk és riportok egymásutánjából egyértelműen kiviláglik, hogy mindenki lehet boldog, aki boldog akar lenni. És ha már úgyis elpufogtattam elég frázist, hozzáteszek még párat: Mert a boldogság bennünk van. Csakis mi tudjuk kihívni onnan magunkból, senkire nem fogható, hárítható a hiánya. Nem akarok kegyetlen lenni, tiszteletlen sem, de megkockáztatom, az a saját kudarcunk. Hogy aki mások nyomorúságán derül, vagy nem derül, de lélektelen átlép rajta, az a legszegényebb s a legboldogtalanabb. Szegényebb az utcára szorított és ott felejtett hajléktalannál, boldogtalanabb a menekülni kényszerülő kisgyermekes anyánál, mert mára ismét az irgalom lett a legszebb szó, a legnagyobb ajándék, amit adni és kapni lehet.
Nem csak karácsonykor.
Láttam VASÁRNAP a Krisztus király-ünnepet: csak gyermekek, papok, apácák voltak jelen.
Móricz Virág: Tíz év
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.