Merész álmai vannak

Tiszta lány. Amikor énekelni kezd, mintha kinyílna az ég, mert úgy árad belőle a hang, ahogy más a levegőt veszi. Azt mondja magáról: lázadó – otthon, a vajdasági Kishegyesen sokszor nem is értették a furcsaságait. Rúzsáék legkisebb lányának Budapestre kellett mennie, hogy felfedezzék, új fordulatot vegyen az élete, és az énekével új reményt, hitet, örömöt sugározzon mindazoknak, akik szeretik. Nagy tervei vannak, csuda jó lemezt, fergeteges koncerteket, világkarriert szeretne, de azt is tudja, mi a legfontosabb: hogy a siker bűvöletében is önmaga maradjon.

Feldolgoztad már, mekkora lehetőséget jelenthet számodra az, hogy megnyerted a Megasztárt?
– Felfogni, átgondolni még nem volt időm, csak azt érzem, hogy tulajdonképpen minden most kezdődik, hogy nagyon meg fog változni az életem, és most igazán rajtam múlik, milyen lesz. Nagyon jó volt a döntő után hazamenni Kishegyesre, ott láttam igazán, milyen nagy dolog az, ami történik velem, mert eddig a Megasztár-házban burokban voltam. Otthon, az enyéim között ébredtem rá, hogy ez már nem csak rólam szól, hanem arról is, hogy másoknak örömet, reményt adhatok.

Nagy a reménytelenség, a szegénység arrafelé?
– Rengeteg a munkanélküli, mert nagyon sok vállalat csődbe ment, máshonnan a privatizálások után bocsátottak el embereket, a háború okozta sebek sem gyógyultak be teljesen. Az emberek elveszítették a hitüket, a bátorságukat, a fiatalok is úgy élnek napról napra, anélkül, hogy bármit várnának az élettől. Nálunk otthon mindenki munkanélküli volt, a szüleim, Sándor bátyám, Annamária nővérem és én is. Néha már úgy éreztem, elevenen elhervadok, ha nem török ki innen. A Megasztárba való jelentkezés jó bulinak tűnt, azt mondtam, végre talán történik valami, de nem gondoltam volna, hogy idáig eljutok.

Egy vadóc kislány ment el Kishegyesről, és egy díva jött vissza.
– Az egész falu virágcsokrokkal várt, mindenki azt kiabálta, hogy »Magdi, Magdi!«, simogattak, ölelgettek, soha nem éreztem még ilyet. Csak álltam, és egy másodperc alatt kitört belőlem a sírás, feloldódott minden feszültség, ami az elmúlt hetek alatt felgyülemlett bennem. Alig tudtam abbahagyni, olyan csodálatos volt az a nap, annyira áthatott a felém áradó szeretetet és az, hogy az emberek nemcsak büszkék rám, hanem tiszta szívből kívánják, hogy boldog legyek, és ne rontson el a nagyvilág. A plébánosunk is ezt mondta, amikor az én tiszteletemre tartott misét és megáldott. Úgy vezettek be a templomba, mint egy menyaszszonyt, és úgy is kísértek ki – hihetetlen volt az egész.

A döntőben, miután elénekelted Enya May It Be című számát, Presser Gábor azt mondta, hogy áldott vagy, és azok is, akik hallgatnak. Ez nagy szó.
– Nagyon nagy. Talán ezért is voltam az utóbbi időben egy kicsit feszült, mert sokat gondolkoztam azon, mekkora a felelősségem. Belülről éreztem, hogy őszintének kell maradnom, mindig a lehető legjobbat nyújtani, de látnom kellett azt is, hogy ez kívülről nézve mit jelent. Jó, hogy ezt épp otthon tapasztalhattam először. Ha csak egy kis mosolyt, örömöt, összefogást vihettem azoknak az embereknek az életébe, már megérte. A nővérem a helyi trafikban dolgozik, ő mesélte, hogy a szegénység ellenére hányan vásároltak feltöltőkártyát, hogy SMS-ben szavazhassanak rám. Nem azt mondom, hogy példakép lettem, de talán azt megmutattam, hogy a legnagyobb reménytelenségből is lehet kiút. Az elején, amikor nekivágtam, még bennem sem fogalmazódott meg ez ilyen pontosan, de most már tudom, hogy ezért énekelek. Maradandót akarok alkotni, felejthetetlen perceket szerezni azoknak, akik hallgatnak, azt akarom, hogy érezzék: a zenén keresztül láthatatlan szálak kötnek bennünket össze.

Mindig tudtad, hogy ennyire tehetséges vagy? Érezted már valaha, hogy amikor énekelsz, kifeszül a csönd, megáll a levegő, mint ott az arénában?
– Ezt még nem éreztem, ehhez kellett az a tömeg, az a pillanat, az a feszültség bennem. Azzal mindig tisztában voltam, hogy tudok énekelni, de soha nem gondoltam volna, hogy hozzáértő emberek ilyen nagy dolgokat látnak bennem. Soha nem tanultam énekelni, de mindig énekeltem – nálunk egész nap zengett a ház. Az apám már azt mondta: »Kislányom, vagy te költözöl, vagy én.« Most már ő is nagyon büszke rám, jót kuncogok magamban, amikor egy dalra, amit ezelőtt csak kornyikálásnak nevezett, azt mondja, milyen gyönyörű.

Az édesanyád azt mondta a döntő előtt, hogy most kapja meg a szülői diplomáját. Volt már időtök arra, hogy kibeszéljétek, mi minden történt veled, és mi lesz ezután?
– Húsvétkor sokat beszélgettünk, és még nagyon sokat fogunk; számomra mindig ő lesz a mérce, az az ember, aki helyre tesz, ha elszállnék. Nagyon nagy kárpótlás ez neki mindazért, amit elszenvedett. Ő mindig mellettem állt, akkor is, amikor a faluban kis különcnek tartottak, mert épp rózsaszínre festettem a hajam, vagy feltűnő cuccokban mászkáltam. Magamért szeret most is, ez az egész csoda, ami most történik velem, velünk, csak ráadás. Nagyon erősen összehozta a családunkat a nagy öröm – számomra ez külön boldogság.

Sokat változtál ez alatt a néhány hónap alatt?
– Fejlődtem, komolyodtam, megtanultam, milyen komoly munka, amíg az ember úgy állhat ki a színpadra, hogy tudja: senkit sem fog becsapni. Sok dolog történt velem, és megtanítottak arra, hogy okosnak kell lennem, mérlegelni, kinek mit mondhatok el. Van bennem egy kis diplomáciai érzék, ez eddig mindig segített, de biztosan jönnek még csalódások. Csak abban bízom, hogy ezekből szintén tanulni fogok.

Egészen más közegbe kerültél, mint amilyenben eddig éltél – és itt nemcsak a szórakoztatóipar világára gondolok, hanem arra is, hogy hiába vagyunk egyformán magyarok, azért az anyaországiak mentalitása más, mint a határon túliaké. Könnyen feltaláltad magad köztük?
– Igen, az igaz, hogy mások, de én nyitott vagyok. A Megasztár-csapatban volt néhány ember, akit rögtön megszerettem, és az is sokat segített, hogy itt mindenki egyformán viselkedett mindenkivel. Volt egy közös nevezőnk: a zene, és én nagyon gyorsan ráéreztem erre a világra. Mindig is szabadelvű voltam, olyan bolondos dolgokat csináltam, amiket Magyarországon már elfogadtak, de nálunk, a Vajdaságban még nem – ezért volt könnyű a beilleszkedés, mert úgy éreztem, hogy most végre utolértem magam.

Megkaptad a vízumot, nemsokára átveheted a lakást is. Végleg eldöntötted, hogy búcsút mondasz Kishegyesnek, és Magyarországon fogsz élni?
– Engem itt találtak meg, itt akarom magamat is megtalálni. Amikor először merült fel bennem, hogy itt kellene maradnom, mondott nekem valamit a Bakács, és azt nagyon megfogadtam. Nem mondanám el, hogy mit, de sokat segített abban, hogy nyugodt szívvel tudjak dönteni. Nehéz lesz otthagyni a családom, de majd látogatom őket. Ha megkapom a kocsit, az lesz az első dolgom, hogy megszerezzem a jogosítványt, háromszáz kilométer igazán nem olyan nagy távolság. Sohasem voltam földhözragadt ember, úgy gondolom, hogy ahol az ember szíve, ott a hazája. Nekem most itt kell kialakítanom az életemet, de mindig adni fogok otthonra és mindenhová a határon túlra, mert ezzel tartozom.

Amikor a Cigányok ideje című Kusturica-film egyik betétdalát, a Gyurgyevánt énekelted, az is ilyen tisztelgés volt hazafelé?
– Igen, üzenni akartam, hogy én olyan helyről jöttem, ahol több kultúra él együtt, és ez az átélt borzalmak, a kölcsönös sérelmek ellenére is összetartó erő. Kicsit tartottam attól, milyen lesz a fogadtatása, de a közönség és a zsűri azonnal megértette. Sőt, az otthoni szerb barátaim is megköszönték ezt a gesztust, és nagyon hálásak voltak érte.

Mindig ilyen céltudatosan választottál dalokat?
– Az AC/DC volt tudatos, a Kusturica-filmdal, és a Boney M-től a The Winner Takes It All. Az Enya-számot akkor hallottam először, amikor megtudtam, hogy a döntőbe jutottam, de rögtön biztos voltam benne, hogy az arénában ezt akarom elénekelni.

Végzett szülésznő vagy. Amikor énekelni hall az ember, az jut az eszébe, hogy ez a pályaválasztás sem lehetett véletlen.
– Kicsi koromtól arra készültem, hogy betegeket fogok ápolni. Aztán később döntöttem el, hogy szülésznővér leszek, mert az olyan szép szakma, és azt gondoltam, el is lehet helyezkedni vele. Ez nem sikerült, a hat hónapos szakmai gyakorlaton kívül nem dolgoztam, de ott vezettem le szüléseket. Ugyanazt a határtalan boldogságot éreztem egy új élet világra segítésekor, mint amikor énekelek.

Saját családról, gyerekekről is álmodozol, amikor ezt az új, szép kis életedet tervezgeted?
– Egyelőre még nem érzem magam érettnek rá. Annyi mindent szeretnék látni, anynyi hely van a világon, ahová szívesen elmennék, és annyi dolgom van még! Elsősorban éneklést fogok tanulni, mert amit most tudok, az ösztönös, és én az eszközöket is el akarom sajátítani. Gyereket majd akkor vállalok, ha tudom, hogy mindent megadhatok neki, mindig lesz tető a feje felett, meleg étel az asztalon, és lesz, akivel felelősségteljesen együtt nevelem. A nővéremnek már van egy kislánya, egyelőre őt dédelgetem, szeretgetem.

A magánéletedről nagyon diszkréten nyilatkoztál eddig, csak annyit árultál el, hogy volt valaki, akihez dalokat írtál…
– Nem is akarok róla többet mondani. Nem engedem, hogy egy újság mondasson ki velem dolgokat, még mielőtt annak elmondanám, akit érint. Ne az legyen a téma, hogy kivel jártam, vagy kivel szakítottam, mert én nem azért jöttem Magyarországra, hogy erről beszélgessünk. Megértem, hogy ez is érdekli az embereket, mert meg akarnak ismerni, adok is magamból valamit, de a határokat én szabom meg. Lehet, hogy itt fog rám találni a szerelem, annyi minden történhet még! – lesz, ahogy lennie kell.

Június elején jelenik meg az első lemezed a Megasztárban énekelt dalokkal. Az első igazi, saját lemezt milyennek szeretnéd?
– Azt akarom, hogy az emberek azt a Magdit kapják vissza, akit megszerettek. Még nem tudom, kikkel fogok együtt dolgozni, és milyen dalok születnek, de egyet megígérhetek: mindig szívből fogok énekelni.
Kiss Gábor felvétele/