Mennyire volt fontos a szlováknyelv-tudás?

Bauer Ferenc professzor, az újvári kórház újszülöttosztályának főorvosa:

Az az elsődleges, hogy megértsük a lényeget, és ezt igazán csak az anyanyelvén tudja az ember. Rossz nyelvérzékem van, de amikor Prágában az orvosi egyetemre felvételiztem, visszahívtak egy másik felvételizőhöz, mert ő azt állította, hogy nem érti pontosan a kérdéseket. A paradoxon, hogy sokkal jobban tudott szlovákul, mint én. Természetesen az első szemeszterben keményebben kellett tanulnom, míg belejöttem a nyelvbe, de ez segített abban, hogy később gond nélkül vettem az akadályokat. Ma magyar, szlovák, cseh és angol szakkönyveket olvasok, a mindennapi kommunikáció sem okoz gondot, de ha nem magyar iskolába jártam volna, kimarad az életemből a csodálatos magyar irodalom, sőt az egész magyar kultúra és történelem. Nekem is voltak osztálytársaim, akik az életük kudarcaiért a magyar iskolát okolták. Pedig ha őszinték volnának, magukban kellene az okot keresni. Köztük én voltam az egyik, aki a legkevésbé tudott szlovákul, ezért mondhatom, hogy nem ezen múlik. Tény, hogy a szlovákot racionálisabban kellene tanulnunk, a gyakorlati egyszerű beszédre, egy kérvény megírására kellene összpontosítani, nem nyelvtani fordulatokat tartalmazó szövegek biflázására.

Slezákné Kovács Edit, a Petit Press igazgatótanácsának tagja:

Nagyon sok múlik az iskolán. Nekem szerencsém volt, a muzslai alapiskolában jól megtanultam szlovákul. A szakközépiskolában az első szlovák tollbamondásra csak én kaptam egyest, és az osztályfőnök szólt is édesanyámnak, hogy a pedagógus, aki tanított, köszönetet érdemel. Emellett minden nyáron két hetet töltöttem egy szlovák családnál Besztercebányán, és két hétig voltak az ő kislányaik nálunk. Minden szeptemberben jobban és jobban tudtam szlovákul. Nyilván ennek is köszönhető, hogy soha nem féltem, ha szlovákul kellett megszólalnom, és nem feszélyezett az sem, ha esetleg hibát követtem el. A főiskolán sem volt gondom, ennek ellenére találkoztam előítélettel. Gazdasági földrajz vizsgán a tanát anélkül, hogy hallott volna beszélni, belenézett az indexembe, meglátta, hogy magyar vagyok, és azt mondta: maga nem készülhetett fel az első terminusra, jöjjön vissza másodszor. De egyesre vizsgáztam. Meggyőződésem, hogy a szakmai sikereknek és az akár szlovák környezetben való érvényesülésnek nem kerékkötője a magyar iskola – ellenkezőleg, csak az anyanyelven való tanulás nyújt nyelvi és érzelmi biztonságot. Ez teszi lehetővé, hogy más nyelveket jól elsajátíthassunk, mert van mire építenünk. Igen, minden téren jobban kell bizonyítanunk, de ez nem válik kárunkra, sőt, előnyt tudunk kovácsolni belőle. A kiadónk külföldi üzleti partnereivel folytatott tárgyalásokon mindig azt tapasztalom, pozitívumként tekintenek arra, hogy magyar vagyok, többletet, nem pedig hátrányt látnak benne. Ideje volna, hogy mi is így tekintsünk a magyarságunkra.

Mokos Attila színművész, a komáromi Jókai Színház társulatának tagja:

A színművészeti főiskolán az a vélemény, hogy a magyar diákok mindig jók, mert van bennük valami többlet. Rájöttem, hogy ez a bizonyítási vágy. Már a zselízi gimnáziumban is gyakran hallottam, hogy ha helyt akarunk állni, jobbnak kell lennünk. Nem csak a nyelvtudásra értették, de mivel nekem ez volt a leggyengébb pontom, a főiskolán nagyon sokat foglalkoztam szövegelemzéssel. Így vált a kezdeti nehézség előnyömre, mert ez a biztos tudás a későbbiekben is tartást adott. De a tanáraink is nagyon nyitottak voltak a magyar diákokkal, tudták, hogy nem egy rossz ragozáson múlik, milyen színész lesz belőlünk. Az én esetemben ezt az élet is igazolta, komoly szerepeket kaptam szlovák és cseh filmekben, és soha nem az volt a kérdés, milyen jól beszélem a nyelvet. Ha kellett, szinkronizáltak, vagy az akcentusomat is vállalták, mert engem akartak. Soha nem éltem meg hátrányként, hogy magyar iskolákba jártam, sőt amit elértem, annak köszönhetem, hogy természetes nyelvi közegben fejlődhettem.