Megújított útlevél Lacza Gergellyel

Tíz év múltán ismét lemezzel jelentkeztetek.

Inkább kilenc. Nehéz szülés volt. Azért is, mert az előző, a Kreatika után tagcserék voltak a zenekarban, az akkori énekes, Wurster Misi és a basszusgitáros, Strieženec Matyi távozott. Össze kellett rázódnunk, megtalálni a megfelelő embereket. Vajda András unokaöccse, Vajda Laci érkezett, aztán egy galántai énekesnő, Vanya Barbara, de azóta Írországba költözött. Végül 2008-ban állt össze a mostani csapat. És elkezdtük írni a dalokat.

Vagyis?

A zenét főleg a gitárosunk, Vajda András, a szövegek nagy részét jómagam, bár az utóbbi időben az énekesünk, Marianna is beszállt, és van egy dalunk, a FUNKciótlan dal, amelyet szerzőként Szabó Laci basszusgitárosunk is jegyez. Marianna pedig rengeteg dallamot hozott, de amúgy csapatmunkáról beszélhetünk. A dalok egy része régebben született, játszottuk is őket, aztán stúdióztunk, majd közbejött nősülés, férjhez menés, költözés, gyermekszülés, egyebek, ezért is tartott három évig. Olyan is előfordult, hogy Marianna pocakosan énekelt, később már gyermekkel az ölében, szóval vidám volt az élet.

A lemez bemutatója viszont Budapesten volt.

Rendhagyó módon ez volt az első CD-keresztelő Magyarországon, mert ott ez nem divat. Köztünk legyen mondva, kisebb marketingfogásnak szántuk, s úgy gondolom, bejött. Több helyen írtak rólunk, elég sok portál beszámolt róla, és pozitív kritikákat kaptunk. Egy kis belvárosi klubban, zsebkendőnyi területen, de illusztris helyen történt, Török Ádám, a nagyszerű fuvolás, a legendás Mini frontembere volt az egyik keresztapa, a másik Takács László Taki, aki tavaly az év koncerthangmérnöke lett Magyarországon. Velük régi a kapcsolatunk, és megtiszteltetés számunkra, hogy Török Ádám figyelemmel kíséri a zenekar pályafutását.

Mivel jellemeznéd magatokat? Valahol azt olvastam, hogy »szubjektív hard rock«-ot műveltek.

Amatőr muzsikusok vagyunk, és nem játszunk olyan kommersz zenét, amit a rádiók mindennap sugároznának. Arra viszont büszkék vagyunk, hogy nincsenek »megmondó emberek«, akik bekiabálnának, hogy (ne) így vagy úgy játsszatok. Csak tőlünk függ, milyen zenét prezentálunk. Nagyjából 2001-re alakult ki a jellegzetes »passportos hangzás«, és Kreatika című albumunkra már a kívülállók is azt mondták, hogy sajátos stílusú.

Furcsa címe van a lemeznek.

Zoo, vagyis állatkert, ami a nyitódalra utal. Ez lényegében társadalomkritika arról, hogy a rács mögött élőket nézzük, holott a saját ketreceink rabjai vagyunk.

Kanyarodjunk egyet, hiszen a zene csak egyik szála az életednek, s fiatal korod ellenére rád is illik a Füst Milán-i »ez mind én voltam egykor«. Zene, tanítás, lap- és könyvszerkesztés, rádiózás. Fussunk végig az állomásokon.

Sőt, 2002-ben az AB ART fiatal prózaírók antológiájában is szerepeltem. Győrben szereztem pedagógusi diplomát az Apáczai Csere János Tanítóképző Főiskolán. Először polgári szolgálatos katonaként a pozsonyi Duna utcai alapiskolában tanítottam, utána Jókán négy évig. Kemény idő volt, 5.28-kor indult Pozsonyból a busz, és hat előtt már ott kapartam az iskola előtt, megelőzve a takarítónőt, aki sietett, szegény, beengedni. Köztudott, hogy Jókán sok roma lakik, de a tősgyökeres, magyar cigányok a magyar iskolába adják a gyerekeiket. Sok a hátrányos helyzetű, de látszik rajtuk, hogy igyekeznek, s ami nekem külön öröm, számon tartanak, és olykor a legvásottabb gyerekek is írnak az interneten a tanító bácsinak. Ezt követően Légen tanítottam három évig, onnan is kapok leveleket. 2010-től a Katedrát szerkesztettem – ez gazdasági nehézségek miatt nem volt túl hosszú időszak –, majd a Madách-Posonium Könyvkiadóhoz kerültem megbízott főszerkesztőnek. Aztán jött 2012, amikor elvágtak mindenkit, a Fico-kormány egyszerűen a padlóra küldte a kiadókat.

Ez akkor történt, amikor a kisebbségi kultúra támogatása a kormányhivatalhoz került.

Igen, a szlovák kiadók továbbra is a kulturális minisztériumhoz tartoztak, ahol nem volt semmi gond. A botrány Brüsszelig gyűrűzött, mégsem történt semmi, kis, bátortalan cikkek jelentek meg róla. A lényeg, hogy hónapokig nem volt fizetés, a számlákat pedig fizetni kellett.

Most miből élsz?

A Pátria rádióba dolgozgatok be, közben vállalkozó is lettem, de amíg nem indul be igazán, szeptembertől, ha kellek, visszamennék tanítani. Kicsit hiányzik is.

A családi gyökerek is arra predesztináltak, hogy az irodalom és a zene legyen a sorsod. Nagybátyád, Dusík Gábor zeneszerző, nagyapád, Dénes György költő szintén rádiós volt, nem beszélve édesapádról, Lacza Tihamérról és édesanyádról, Lacza Éváról.

Nyilván ez is közrejátszott életem alakulásában. (Csak zárójelben jegyzem meg, hogy zenésztársam, Vajda András nagyapja, Bábi Tibor költő nagyapám pályatársa volt.) A zene hamar megfertőzött, hiszen Gáborék zenekara, a Gravis ott próbált a Duna utcai iskola hátsó kis épületében, ahová már négyévesen bejártam, és eljártunk a koncertjeikre.

Említettük a könyv- és lapkiadóink sanyarú helyzetét. A szlovákiai magyar könnyűzene sincs éppen megbecsülve.

Itt hiába vagy bármilyen jó, ismerhet félmillió magyar, ez a piac képtelen egyetlen zenekart is eltartani. Magyarországon is van, mondjuk, húsz zenész, elsősorban a sztárok, akik jobban élnek, meg néhány producer, de nagyon híres muzsikusoknak is gond megkeresni a mindennapi kenyérre valót.

Azért ha lenne mecenatúra, hiszen élnek tehetős emberek itt is...

Sokan elég furcsán állnak a kérdéshez... Olykor a politika szól bele, máskor harmadosztályú haknit hoznak be; aki tud szervezni, annak nincs pénze, akinek pedig van, nem erre költi. Ezt testközelből ismerem, hiszen tíz éve alakult meg a SZMAZE (Szlovákiai Magyar Zenészek Egyesülete), amelynek elnöke vagyok. Többek között tehetségeket is igyekszünk bemutatni. Például a Tumultus fesztiválon Perbetén, ahol a magyarországi együttműködés révén a felvonultatott tehetségek egyike, a nyertes lehetőséget kap majd bemutatkozni a nagyszabású magyarországi tehetségkutató versenyen, a Hangfoglalón.

Néhány éve egyik alapítója voltál a Harmónia Díjnak.

Ezt azért gondoltuk ki, hogy a képzőművészeti, irodalmi díjak mellett végre már a szlovákiai magyar zenészek is kapjanak valamit.

Vannak egyébként új zenei tehetségek?

Nem is gondolnád, mennyien! Csak úgy sereglenek elő, de sajnos el is tűnnek a szemünk elől, mert senki sem foglalkoztatja őket, legalábbis itthon. A tehetségesebbje eltávozik külföldre. De ez Magyarországon is így van, sajnos. Itt van például Borlai Gergő, aki világszínvonalon dobol: most Spanyolországban lakik, Amerikában dolgozik, és kezd bejutni a világ elitjébe. Ezt Magyarországon nem tudná megtenni. De azért nagyon sok nívós zenekar van, amely Szlovákiához, úgymond, hű maradt. Azért hogy valami pozitív dolgot is mondjunk: az amatőr könnyűzenei mozgalom véleményem szerint erőteljesen fejlődött az utóbbi néhány évben. Szerénytelenség nélkül mondhatom, hogy ehhez a SZMAZE is hozzájárult. Például kétszer szerveztünk túrát a királyhelmeci KirályFesztre; Pozsonyból indultunk autóbusszal, és útközben vettük fel a csapatokat. Sajnos, anyagiak hiányában hasonló dolgokat egyelőre nem tudunk újra megvalósítani.

Hol léptetek fel mostanában, hol várnak benneteket a rajongóitok?

Most már hála istennek számos helyre hívnak, és sok embernek tetszik az album. Volt pár nagyobb koncertünk, Rúzsa Magdi előtt játszottunk Jókán, az Edda előtt Köbölkúton, kisebbek Dunaszerdahelyen, Nagymegyeren. Legközelebb a Martosi nyári szabadegyetemen lépünk fel, majd a Zoboralján és Kisújfalun.

Névjegy

Expired Passport:

Gálffy Hodosy Marianna, ének

Vajda András (Vajdi), gitár, ének

Szabó László (Szampó), basszusgitár

Lacza Gergely (Gerő) dobok, ütőhangszerek