Megkésett beszélgetés Kolár Péterrel

Elmondta, hogy az esemény lebonyolítását a Csemadok kassai városi és járási szervezete vállalta magára, de nehezményezte, hogy kőszínházaink vezetői nem találták meg a módját annak, hogy társuljanak a rendezvénysorozathoz. Lehangolónak nevezte azt, hogy színházaink irányítói jelenlétükkel sem tisztelték meg az évforduló ünnepi pillanatait. 

Ez nemcsak azért sajnálatos – mondta –, mert mindkét igazgatónak elemi kötelessége lett volna a részvétel, hanem elsősorban azért, mert a megjelent előadók, művészet- és színháztörténészek, közéleti személyiségek ezt a tapasztalatot és ezt a képet viszik haza magukkal.

Ha a színigazgatók számára nem fontos a színházuk története és a teremtett hagyomány, a kívülállók számára – s különösen azok számára, akiknek szálka a szemükben, hogy Szlovákiában ilyen magyar intézmények működnek – ugyan miért lenne fontos.

Megemlékezett arról is, hogy 1916-ban, a nagy háború kellős közepén Faragó Ödönék (akkori igazgató) Európa színházi és kulturális életét megmozdító emléknapokat tartottak, ahol a bécsi, prágai, berlini, budapesti, kolozsvári színigazgatók ugyanúgy képviselték színházaikat, mint a megjelent kulturális attasék az országukat, és nagyra értékelték mind a színház munkáját, mind a rendezvénysorozatot. Téved – mondta –, aki úgy véli, hogy a kassai színházat Budapestről vagy máshonnan lehet igazgatni. A jelenlét, a naponta változó helyzetre való reagálás szükségszerű és alapvető, egyébként szétesik a program, szétesik a társulat, és megszűnik a küldetés. Pedig itt, keleten ha a politika megérzi a gyengeséget, könyörtelenül kivégzi ezt a színházat, s újra kezdeni itt már nem maradt elég erő.

Aztán kitért a közeli és távolabbi terveire, melyek között meghatározó szerepet kap Hamvas Béla felvidéki kötődésének a méltó helyére való emelése, géniuszának befogadása és annak a rögzítése, hogy Hamvas – ha alig-alig ismerik is – a mienk, szlovákiai magyaroké. „Váratlan volt – mondta –, és nagyon kellemes meglepetés, ahogyan az eperjesi irodalom- és kultúratörténészek fogadták a megkeresést, és szégyellem kimondani, de az első találkozáskor úgy éreztem, mintha nekik fontosabb volna Hamvas Béla öröksége, mint nekünk.”

Azzal váltunk el, hogy amint a Hamvashoz kötődő események bizonyossággá válnak, folytatjuk a beszélgetést.

Beszélgetésünk második fejezetét Péter már a korábban égbe költözött barátaival fejezi be, vagy épp most kezdi el. Kérdéseket hagyott maga után, elsősorban azt, hogy lesz-e folytatója Kassán a be nem végzett munkájának, valamint azt, hogy akad-e megszállott, aki majd feldolgozza azt a mérhetetlenül sok színház- és kortörténeti dokumentumot, amelyet ő a dolgozószobájában felhalmozott. Legyen.