Mégis Jézus leple?

Voltak, akik csalódottan, mások elégtétellel vették tudomásul a Krisztus halotti leplének tartott torinói lepel 1988-as vizsgálatának eredményét, amelyet három nagy hírű laboratórium tett közzé: zseniális középkori hamisítvány. Már az egyház is belenyugodott, amikor jöttek a sokkoló felfedezések.

Az első az volt, hogy kiderült: 1988-ban nem az eredeti anyagot, hanem a több tűzesetben is megsérült lepel középkorban rávarrt foltjait vették izotópvizsgálat alá. Az újabb vizsgálatok eredményeit összegző tanulmány szerint viszont a lepel kora minimum 1300, maximum 3000 év. A ThermoChimica Acta c. szaklapban megjelentetett írás szerzője, Raymond Rogers nyugdíjas kutató, az amerikai Los Alamos Nemzeti Laboratórium egykori vegyésze abból indult ki, hogy csupán a később rávarrt foltok tartalmaznak vanillint, a lepel többi része nem, ami arra utal, hogy nagyon régi szövetről van szó. (A vanillin a növényekben és növényi eredetű anyagokban található lignin hőbomlásakor keletkezik. A Holt-tenger környékén talált ókori leletekre is a vanillin hiánya jellemző.)
Az újabb vizsgálatok kétféle vért regisztráltak a lepel anyagán: a halál beállta előttit és utánit, az utóbbi a lepelbe burkolt férfi oldalán ejtett sebből ömlött ki. Mindkettő AB vércsoportú és ugyanattól az embertől származik. Ez azt jelenti, hogy legyen bárki is a testének lenyomatát a leplen hagyó személy, ugyanolyan módon halt meg, mint Jézus. Kizárt, hogy valaki utólag kente volna be vérrel a leplet, ugyanis a vérplazmának és a fibrinnek azokra a változásaira, amelyek alapján megállapítható, hogy a halál beállta előtt vagy után kiömlött vérről van-e szó, csak a 20. században figyeltek fel. Felmerültek olyan – kissé Dan Brown spekulációira emlékeztető – vélekedések is, hogy a középkorban egyházi emberek titokban valakit ugyanolyan módon keresztre feszítettek, mint egykor Jézust, csak azért, hogy tárgyi bizonyítékát szolgáltassák Jézus létezésének és kereszthalálának, ezt a feltételezést azonban kizárja a lepel most megállapított, jóval magasabb kora.
A kutatók a leplet ultraibolya sugárzással világították át, és az így nyert képet spektrális analízissel élesítették. Az eredmény sokkoló volt. A legapróbb részlet is láthatóvá vált, még a testet ért korbácsütéseket is pontosan meg lehetett számolni. Összesen 121 sebet ejtettek a háromágú, súlyzó formájú ólomdarabokban végződő korbácsok, amelyekkel két oldalról verték az oszlophoz kötözött áldozatot. A bal és a jobb lapocka fölötti horzsolásokat feltehetően a keresztfa kb. 35 kilós átlós rönkje okozta. Az ábrázolásokkal szemben az elítélt nem az egész keresztet vitte, csak a felső részét, a függőleges rész már a földbe ásva ott várta a kivégzőhelyen. Hibás az ábrázolásokon a szögek elhelyezkedése is: nem a tenyerét szögezték a kereszthez, hanem a csuklóját, mert a tenyerek nem bírták volna el a test súlyát. A halott szemhéjaira nyomott pénzérmék is felismerhetővé váltak: Poncius Pilátus idejében, i. u. 29-ben készültek, egy évvel Krisztus halála előtt. Rajtuk egy pásztorbot látható, körülötte felirat, de az eredeti TIBERIOU KAISAROS-ból csupán ezek a betűk olvashatók: U CAI. A pénzverdében tévesen caisarosnak írták a kaisarost. Ezekből a hibás pénzekből ma az egész világon csupán három darab létezik. A legtitokzatosabb részlet a leplen talált felirat, amelyet 1978-ban Piero Ugolotti olasz gyógyszerész fedezett fel, de megfelelő módon csak 1997-ben sikerült felnagyítaniuk a Párizsi Optikai Intézet munkatársainak.. Jól kivehető a NECE betűcsoport, ennyi maradt meg a latinul halálbüntetést jelentő „IN NECEM IBIS”-ből. Sikerült kivenni a következő szavakat is: NAZARENUS (názáreti), PEZU (feláldozott), (O)PSKIA (arcszín), (I)HSOY (Jézus). Nem valószínű, hogy valamikor régen valaki láthatatlan betűket hamisított volna a lepelre, logikusabb a magyarázat, hogy a sírt lepecsételő hivatalnoktól származnak. Van, akit ez tökéletesen meggyőz a lepel eredetiségéről, van, akit ez sem. Embere válogatja.