Mariska néni, a pletykagép

Juli néni, Kati néni

– letye-petye-lepetye! –

üldögélnek a sarokba,

jár a nyelvük, mint a rokka

– letye-petye-lepetye! –

Weöres Sándor versikéje a Szádalmáson élő Kalász Valéria kapcsán jutott eszembe. Valika ugyanis fiatal létére vénasszonynak öltözve áll ki a színpadra, és tipikus pletykafészek módjára ontja az élceket. Bár ő nem Juli néni vagy Kati néni alteregója, a költő sorai azért az őáltala megformált Mariska nénire is ráillenek.

Hogyan eszmél rá az ember, hogy humor lakik benne? Vagyis: hogyan kezdődött Mariska néni karrierje?

Azelőtt nem itt laktam, hanem Ájban, abban a Torna mögötti szép kis falucskában, ahonnan a férjem származik. Húsz évig éltünk ott, mielőtt idejöttünk. Mindig is szerettem kulturális vonalon ügyködni, részt vettem mindenben, aminek értelmét láttam. Sokáig a Csemadok helyi szervezetének elnöke voltam, s hogy kissé fellendítsük a kulturális életet, vezettem egy énekkart, de egyébként is minden hétvégére igyekeztünk valami kis műsort összehozni. Amikor nem volt elég műsor, eszembe jutott, hogy a televízióban létható Kató néni és Julis néni mintájára mi is készíthetnénk egy kis paródiát. Volt egy kedves barátnőm, megkérdeztem, mit szólna hozzá. Azt mondja, megnézi, miről is szólnak ezek. – Nem olyan jók, mi jobbat is ki tudunk találni – mondtam. Így született meg az ötlet. Aztán minden évben felléptünk, míg csak el nem jöttünk Szádalmásra, a szülőfalumba lakni. Eltelt vagy tíz év, közben még szerepelgettünk együtt, míg aztán nem tudott jönni. Gondoltam, megpróbálom egyedül. Amikor 2006-ban Vincze Norbert megszervezte a Felvidéki humorfesztivált, én is beneveztem a füleki régió fordulójába, és első lettem. A győztesek versenye Párkányban volt, ismét én győztem. Ott Ihos József is fellépett, míg a zsűriben Fekete Lászlóval találkoztunk. A fesztiválra már csak »Mariskát« vittem, mivel egyedül maradtam, társ nélkül.

Társ nélkül is lehet pletykálni?

Persze, az ember egymaga is mondhatja a mondandóját.

Gyakran humorizál a férje rovására. Nem sértődik meg?

Amikor először volt a téma, azt mondta, ez volt a legrosszabb előadás. De azóta nem haragszik, s ha megyünk valahová – mert velem jön –, jól szórakozik ő is.

Azóta is gyakran fellép.

Igen, ha igény van Mariska nénire, szívesen teszek eleget a meghívásnak. Tanévnyitón, esküvőn, különféle rendezvényeken szoktam szerepelni. Természetesen mindig igyekszem beleszőni a szövegbe valami aktualitást.

Milyen körben ismerik?

Nem mindenki tudja, hogy humorfesztivált nyertem, s ha bemutatnak valahol, mindig mondom, hogy egyszerűen Mariska néniként mutassanak be a közönségnek. Sőt még azt sem szeretem, ha bemondják, ki is az a Mariska néni (persze, úgyis tudják).

Honnan veszi az ötleteket?

Szeretek olvasni, de annyi vidám dolog van az ember körül, csak ahogy mondani szokás, le kell hajolni értük. Ehhez a környezet is hozzásegít: egészségügyi nővérként olyan rendelőben dolgozom a tornai egészségügyi központban, ahol sok a roma beteg, és nekik jó a humoruk. Gyakran feljegyzem a beköpéseiket. Az élet szüli a legjobb humort.

Mindig is nővér akart lenni?

Gyermekkoromtól óvónő, de a szüleim lebeszéltek: hogy akkor nem járhatok templomba. Mi ugyanis vallásos nevelést kaptunk, dacára a régi rendszernek. Végül is nővérként gyerekekkel vagyok körülvéve. Több kitérő után 1995-től dolgozom itt.

Az élet nagy rendező. Gyerekek?

Van egy nagylányom (Kalász Katalin, a Vasárnap alkalmi tudósítója – a szerk. megj.), hungarológiát végzett, de még szerzi a pedagógiai képesítést, hogy taníthasson. Fiam is felnőtt ember, ő tűzoltó. Volt egy csúnya balesete két éve, de hál’ istennek rendbe jön. Annyi gond veszi körbe az embert, hogy kell egy kis vidámság. Egyébként ha nem tudok aludni, akkor támadnak a legjobb ötleteim. Vagy elmondok magamban egy-két verset.

Például?

Például Radnótit. A Nem tudhatom című versét néha kétszer is elmondom egy héten.

Nagy bukfenc lenne, ha Mariska néni egyszer csak elkezdene szavalni?

Erre még nem gondoltam. De annak idején sokat jártam szavalóversenyekre. Énekkarban is szerepeltem.

Nem akart színész lenni?

Nem igazán, de azért mindig szerettem szerepelni. Vannak szép emlékeim iskolásfellépésekről, irodalmi színpadokról. Annak idején Havasi Péter rendezett bennünket a rozsnyói középiskolában, lejárt hozzánk Kassáról. Komoly darabokat is játszottunk.

Amikor megbeszéltük a találkozót, azt mondta a telefonba, hogy temeti Mariska nénit. Miért ilyen kegyetlen?

Lehet, hogy kihagyok egy évet, aztán meglátom, hogy kellek-e még. Most kissé dühös vagyok, mert itt a kulturális élet, a Csemadok is eléggé leült, a többiek nem akarják folytatni. Én is a vezetőségben voltam, a férjem is, sok gond-baj, betegség ellenére is mentem, ahová hívtak, mert kell a vidámság; de hát csak nincs rendjén, hogy mindig nekem kell őket nógatni.

Mi okozza ezt az érdektelenséget? Pedig azt tapasztalom sokfelé, hogy az emberek igényelnék is a helyi kultúrát, csak legyen, aki megcsinálja.

Igen, legyen, aki szervezi, megcsinálja.

Akkor most mit üzen szegény Mariska néni a temetőből?

Azt, hogy feltámadunk! Nem tudom. Ha nem szeretném, nem csinálnám, az az igazság. Mindig jönnek új alkalmak. Tavaly meghítuk ide a péderieket, nem volt szívem nem viszonozni.

Mi a véleménye a mostani magyar humorról? Például arról, amit a tévében látni.

A régebbit jobban szerettem. Ezek a stand-upok nem nekem valók. Meg mintha nem is volna akkora igény a humorra, mint régen. Mindenki komoly, komor, el van foglalva a saját gondjával. Vagy nincs munkája, vagy nincs egészsége, vagy nincs elég pénze – mindenki elégedetlen.

Hol szeret fellépni?

Ott, ahol sokat nevetnek, ahol jó a közönség. Az ember ezt azonnal megérzi.

Öregszik Mariska néni?

Nemigen, mert 2000 óta mindig hetvenéves. Lehet, hogy most már fiatalodnia kéne.

A beszélgetés után Kalász Valéria a kedvünkért beöltözik Mariska néninek. Felköti nagy a fekete kendőt, magára kanyarítja a vállkendőt, dob egy kis sminket, és már előttünk is áll. De miért írnám le? A képek magukért beszélnek. Aki meg hallani akarja, okvetlenül járjon utána…