Litvánia tíz árnyalata

1. Mi Urunk

Rengeteg hívő ország létezik a világon. Európában azonban egyre kevesebb. A múlt évezredben még az élet része volt az istenhit, mára azonban felváltotta az önimádat. Litvánia kivétel. Európában még nem láttam olyan országot, ahol a fővárosban kétméterenként templom volna. Az emberek, mikor átsétálnak a Hajnal-kapu alatt, melynek a tetején lévő kápolnában egy Szűz Mária-kegykép van, keresztet vetnek. Sok vallás és templom megfér egymás mellett Litvániában, Vilniusban. Bár a hívők 90%-a római katolikus, szép számmal vannak ortodoxok, evangélikusok is, és elenyésző arányban muzulmánok. Egykor zsidók is éltek itt, de a második világháború nem kímélte őket. A sok-sok templom egy idő múlva unalmasnak tűnhet, de mind más miatt érdekes. Az egyikben Puskin afrikai nagyapját keresztelték meg; a gótikus Szent Anna-templom annyira tetszett Napóleonnak, hogy haza akarta vinni; a monumentális katedrális letisztult formáinak köszönhetően érdekes; a Szent Péter és Pál templom belső, hófehér, domborműves kialakítása lenyűgöző; a kaunasi – ahol szintén számos templom van – Urunk, Jézus Krisztus feltámadása bazilika futurisztikus külalakjával magasodik a város fölé.

2. Keresztek hegye

Ha már vallás, nem lehet szó nélkül elmenni a Keresztek hegye mellett. Egész Litvániában talán ez a legcsodálatosabb látnivaló. Szerintem. A Šiauliai nevű településtől pár kilométerre van. Soha nem gondoltam volna, hogy valaha eljutok ide. Pedig nagyon akartam. Aztán mikor tudtam, hogy Litvániába utazom, másra se vágytam, mint hogy láthassam. A szent helyre már a 14. században állítottak kereszteket, az évek folyamán különböző anyagokból sokféle méretűt helyeztek el itt. Mára megszámlálhatatlanul sok gyűlt össze, s van köztük legalább egy csallóközi is. A hely hangulata lenyűgöző. Bejárni és befogadni az egészet nem lehet. Csak egyes részeire rácsodálkozni. Hálát is adok, hogy a szovjeteknek nem sikerült megsemmisíteniük, bár többször próbálták.

3. Kaunas

Alig hallott nevű város. Nem is nagy, de így is Litvánia második legnagyobb települése. Egykor ideiglenes főváros is volt, akárcsak Pozsony. Annak ellenére, hogy picike, igazán lüktető. Fiatalos és modern – néha túlságosan, például az Urunk, Jézus Krisztus feltámadása bazilika. Korzózók, a Nyeman partján üldögélők, a kilométeres sétálóutcán barangolók. Mind a kaunasi látkép részei. Ugyanakkor klasszikus látnivalókban is bővelkedik, mint a Szent Mihály arkangyal templom, a kaunasi vár, a fogaskerekű vagy a Városháza tér.

4. Uzupis

Bohémnegyed Vilniusban, vagyis 1997-től köztársaság. Egyeseket a koppenhágai Christiana (züllöttebb) vagy a párizsi Montmartre (művészibb) negyedre emlékeztet. Saját zászlója is van, meg mottója – ne harcolj, ne nyerj, ne add meg magad –, alkotmánya – kedvenceim: a kutyának joga van ahhoz, hogy kutya legyen, az embereknek joguk van ahhoz, hogy joguk legyen, az embereknek joguk van ahhoz, hogy boldogok legyenek, az embereknek joguk van ahhoz, hogy ne legyenek boldogok – és napja, április elseje. Ilyenkor az egész város az utcára vonul, s különféle jelmezekben – boszorkány- és Viktória korabeli kosztümöt is láttunk, meg gólyalábas óriást, macskás nőt, Trabantban ülő fiatalokat, lóháton közlekedő ceremóniamestert. Uzupis olyan, mintha egy szegény gyerek álmodott volna meg egy képzeletbeli valóságot. A nyomor látszik az épületeken, de a párizsi sütemények és a minimalista, ám drága üzletek is helyet kaptak a köztársaságban.

5. Trakai

Várkastélya olyan, amilyet a mesékben elképzelünk. A Galvé nevű tó közepén áll, Vilniustól alig harminc kilométerre. A nagyhercegség egykori fővárosa az egyik legjellegzetesebb és leglátogatottabb település Litvániában. Nemcsak a várkastély, Trakai maga is autentikus. A szocialista lakótömbök mellett megmaradtak a színes faházak is, melyektől igazán egyedi az üdülőfalu.

6. A könnyű közlekedés

Litvánia vasúthálózata sűrű, a közlekedés pofonegyszerű. A vonatok elérik az európai színvonalat, a mieinket lepipálják. Irigykedve utaztuk velük körbe az országot, csodálkozva azon, hogy számos faluban csak földút van, ám a szerelvények azt mutatják, hogy Litvániának igenis az Unióban van a helye. Az állomásokon olyan érzésem volt, mintha a komáromin vagy a dunaszerdahelyin várakoznék. Talán azért, mert ugyanazok szerint a tervek szerint építették őket.

7. Céklaleves

Hidegen és melegen. Leginkább az orosz borscsra hasonlít, minden étterem az elsők között kínálja. A litván konyha leginkább a lengyelhez és az oroszhoz hasonló. A céklaleves mellett még a hússal töltött krumplis tészta különféle szószokkal – cepelinai – volt az, amit előszeretettel ajánlottak nekünk. A litván ételek finomak. Nem olyan változatosak, mint a magyarok, de az otthoni ételeket semmi sem szárnyalja túl.

8. Építészet

Hihetetlen, hogy Šiauliaiban, a kimondhatatlan nevű városban – vagy tízszer javítottak ki, akkor se sikerült helyesen ejteni – úgy éreztem, Ligetfaluban vagyok. Vagy Szolnokon. Vagy Nagyváradon. Ugyanazok a csúnya, ormótlan lakótömbök, ugyanazok a beton bevásárlóközpontok, ugyanaz a szürkeség, amely egy esős délután a mi lepusztult, pocsolyás városainkat is jellemzi. A különbség csak annyi, hogy a feliratokat nem értem, és néha egy-egy szebb templom megtöri a szürke képet.

9. Helyiek

A legújabb divat szerint öltözött fiatalok. Asszonyok dauerolt hajjal és arany karika-fülbevalóval. Lassú néni kendővel a fején, szigorú tekintetű bácsi. Akár az otthoniakat is jellemezhetném így, de ezek az emberek litvánok. Vagy oroszok, esetleg lengyelek. Még a helyiek is olyanok, mint nálunk. Ugyanolyan unott arc vezeti a trolibuszt, ugyanolyan kedves mosoly szolgál ki a piacon. A litván generációk a mieinkkel együtt alakulnak. 

10. Amiről nem írtam

A tizedik árnyalat mindaz, amiről nem írtam. A tenger, a szórakozóhelyek, a túraútvonalak. Annyi minden van ebben a csöpp kis országban! Ott, ahol annyira otthon éreztem magam, mint eddig sehol. Ahol csak pár napig voltam, de a látnivalók mellett a hétvégi szabadságot és a hétköznapi terheket is átéltem. A kalandos, szürke, lüktető és szeretnivaló Litvániában. Ahol jó lehet élni. Mint otthon.