Kuruc vízimolnárok utódai

Dunamocs a Komáromi járás keleti szélén fekvő község (a Párkányi járás 1960-ban történt megszüntetéséig az utóbbihoz tartozott). Napjainkban mintegy 1200, többségében magyar anyanyelvű lakosa van.

Mint neve is jelzi, a nagy folyam mentén találjuk, amely meghatározó volt az itteni emberek életében. A földművelők mellett halászok, dunai molnárok, révészek éltek itt, és viaskodtak a vízzel az egykori Komárom és Esztergom megye határán.

A Duna, Európa kapuja
Bájos helybeli anekdotát olvastam. A mocsi ember el akarja adni a házát, ám mivel azon nincs mit dicsérni, a környezetét magasztalja: „Ha fürödni akar, itt a Duna! Ha halászni akar, itt a Duna! Ha mosni akar, itt a Duna!” „És ha jön az árvíz?” – kérdi a vevő. „Hol van innen a Duna!” 1965-ben azonban senkinek sem volt kedve élcelődni. A nagy árvíz 105 házat temetett maga alá, 107 súlyosan megrongálódott. Azóta sok víz lefolyt a folyamon, a művelődési ház is áll, akárcsak az új, magas töltés, amely azóta a falut védi. A nagy pusztulás már csak a helyiek emlékezetében él; a folyam partján csinos házak sorakoznak, melyek egyike-másika – illusztrálandó, hogy Dunamocson törekvő, szorgos emberek élnek – kisebb palotának beillik. A töltés alatt hajót ringat az emelkedő víz. Éppen az utolsó simításokat végzik, hogy még ezen a nyáron vendéglő nyíljon rajta.
Asbóth Sándor polgármester, aki hetedik éve bírja a lakosok bizalmát, büszkén mutatja be a legújabb mocsi látványosságot, s hozzáteszi: ha már a főutak és a vasút (bár nem hiányzik) elkerülik a községet, a sok szenvedést, de századokon keresztül megélhetést is nyújtó Dunán kell nyitni Európa felé. A vendéglő mellett kibővítik a kikötőt is, s onnantól kezdve Dunamocs lesz a világ egyik közepe.
Az itt élő embereket sem kímélte a Kárpát-medence viharos történelme. Legnagyobb pusztítást a két világháború végezte: 1940-ben több mint kétezer lakosa volt a falunak, 1948-ban viszont kevesebb mint 1500. Eltűnt a nagy, mintegy nyolcvan tagot számláló zsidó közösség, és sokan Oroszországban s a helyi harcokban estek el. A kitelepítés már kevésbé érintette a községet, inkább a hírére keltek át többen a Duna jegén. A ma emberét emlékmű figyelmezteti a kegyelet fontosságára.
Bár a gazdasági válság ezt a vidéket sem kerüli el, hiszen a falu munkaképes lakosságának zöme kénytelen eljárni a munka után (innen is sokan dolgoznak Magyarországon, például Dorogon, az esztergomi Suzuki-üzemben vagy Komáromban), a polgármester szerint nem vészes a helyzet. 2002-ben például 220 munkanélküli volt a községben, most – tudjuk meg Muszela Judit hivatalvezetőtől – hivatalosan 35-en vannak bejelentkezve a munkaügyi hivatalban, és 17-en végeznek közmunkát. Asbóth Sándor szerint a dunamocsi emberre nem az jellemző, hogy a segélyt várná, hanem ha kell, új munkalehetőséget keres, és megteremti családja számára a megélhetést. Hozzáteszi még: tisztességes, jó emberek lakják a falut, ahol nincs szemét, rend van, és biztonság. Utóbbival néhány éve még voltak gondok, de 2002-től három önkéntes vigyáz a közrendre, s a polgármester szerint nem az éjjeli utcai világításon kell takarékoskodni.

Itt járt Csokonai Vitéz Mihály
Dunamocson becsben tartják a múltat, és ez a ragaszkodás kézzelfogható. A közelmúltban avatták fel Nepomuki Szent János újra elkészített szobrát (Mag Gyula alkotása), s hamarosan követi majd Csokonai Vitéz Mihály Lillájának a szobra is. Vajda Júlia ugyanis igazolhatóan három évig Dunamocson élt, 1844-ben itt is esküdött, a helyi református templomban. Harmincöt esztendeig volt a falu plébánosa Király József későbbi pécsi püspök; az ő mellszobra is látható. S nemrég avatták fel Nehéz Ferenc emigráns íróét, a község szülöttéét, aki harmincéves koráig itt élt, és Los Angelesben halt meg. Hamvai itthon nyugszanak, szülőfaluja temetőjében. (Két harangszó ölelkezett című novelláskötetét tavaly jelentette meg a község.) A szobrok mellett szép faragott kapu alatt is átmehet a dunamocsi községi hivatalba tartó ember. A dr. Sidó Szilveszter keze munkáját dicsérő ún. Európa-kapu a Duna két partján fekvő testvérközségek, Dunamocs és Süttő összefogását jelképezi, rajta a két falu címerével és a magyar Szent Koronával. 2004-es avatásán jelen volt (első ízben ilyen kis településen) Eric van der Linden, az EU Szlovákiai képviseletének vezetője is, és rácsodálkozott, mennyi ember jött el az alkalomra megnyílt, 13 szlovákiai magyar művész alkotásait bemutató kiállításra.

Termékeny évek
A régió közös gondjait összefogva igyekeznek megoldani – feleli a polgármester a kérdésre, hogy van-e verseny a környező falvakkal. Már második közös tervezetük készül: Dunamocsot, Dunaradványt, Karvát, Patot, Izsát és Komáromot érinteni fogja egy budapest–bécsi, ezen belül a párkány–komáromi kerékpárút, amely uniós támogatással épül. A pályázat lebonyolításával a mocsi polgármestert bízta meg a többi község. Ugyancsak Dunamocs pályázott arra a beruházásra, amely a Komáromi járás keleti falvai csatornahálózatának és víztisztítójának megépítését foglalja magában. A tervek hét és fél millióba kerültek.
Az elmúlt hat-hét év alatt sok minden történt a községben. Hét bérlakást építettek, 2004-ben felújították az iskola épületét, a tornatermet, a konyhát, fedett lelátót kapott a sportpálya, tavaly pedig az öltözőkön volt a sor. Ugyancsak 2003-ban alakították át a községháza épületét, amely eredetileg egészségügyi központnak épült. Az orvosok (fog-, általános és gyermekorvos, valamint nőgyógyász) azóta is itt rendelnek, továbbá a községi hivatal mellett itt kapott helyet a gyógyszertár és néhány szolgáltatás is (masszázsszalon, fogadóiroda, kozmetikus, virágüzlet). Az az érzésem, hogy itt szinte minden megtalálható, amire egy falusi embernek szüksége lehet: iskola, óvoda, posta, benzinkút, autómosó, csárda, panzió, étterem, autószerviz, templomok és gyülekezeti ház, vegyesbolt, fodrászszalon, gazdabolt, virágüzlet, játékbolt, borászati szaküzlet, fogtechnikus stb. Mindezek az új tájékoztató táblákon is olvashatók, amelyek a község négy pontján szolgálják majd az eligazodást.
A végére hagytam (de talán ezzel kellett volna kezdeni a felsorolást) a falumúzeumot, amely párját ritkító néprajzi és helytörténeti gyűjteménnyel várja a látogatót. Benne az egykori népélet, a halászat tárgyi emlékei, a helyi népviselet legszebb darabjai, a múlt század eleji falusi iskola, a borászat eszközei és sok-sok érdekesség, ritkaság. A 2003-ban megnyitott tájház alapítója és vezetője, Szegi Ilona áldozatos gyűjtőmunkájának – fél évszázadon keresztül igyekezett felkutatni a legszebb és legautentikusabb tárgyakat – s természetesen a község anyagi segítségének köszönheti létét. A falun keresztülhaladva nemcsak a híres csárdában érdemes megállni pihenőre.

Nemesedő Vadvirág
Messze földön híres az itteni Vadvirág vegyes kar, amely 1971-től öregbíti a község hírnevét, de más csoportok is működnek. Örvendetesen aktívak a helyi iskola tanulói is. A falu 800 éves fennállásának tavalyi ünnepségén előadták a János vitézt, sőt komolyabb vállalkozásba is belevágtak: Kiss Péntek József vezetésével sikerre vitték A dzsungel könyvét. A teljes szervezettségű (117 tanulós) alapiskolában hagyományőrző csoport működik, s a gyerekek részt vesznek a községi rendezvényeken. Ezekből tucatnyi van évente. A tömegszervezetek közül dicséretet érdemel a tűzoltó-, a sport-, a vadász-, horgász- és galambászszervezet (utóbbiak országos első díjakat mondhatnak magukénak). A község természetesen anyagilag támogatja valamennyit.
Asbóth Sándor jó gazdaként dicséri munkatársait (Muszela Judit, Gáspár Szilvia, Szalay Kornélia), a művelődési ház vezetőjét, Lajos Ilonát, az iskola igazgatóját, Tücsök Alfrédet, az óvodáét, Kele Ildikót, az iskolai konyha vezetőjét, Lajos Erikát, akikkel jó csapatot alkotnak, s nem hagyja ki a felsorolásból a falu két papját sem: Dobai Sándor református esperest és Gyurcsó Václav plébánost. Így teljes a kép.