Tisztelt Szerkesztőség! Úgy fordulok Önökhöz, mint egy elkeseredett szülő, akit ki akarnak oktatni, hogy rosszul neveli a gyermekét a nemzetiség terén, és ők majd megmutatják a helyes utat.
Tizenkét éves kislányunkat január 9-től január 15-ig vírusos bélfertőzéssel kezelték az egyik pozsonyi egyetemi kórház (Kramáre) infektológiai osztályán. Már a kórházba való felvételekor egy fiatal orvosnő többször utalt a hiányos szlováknyelv-tudására. Lányomnak elég volt, hogy ott kell maradnia, 39,4 fokos lázzal, nem még a kérdéseikre válaszolni. Integrált oktatásban részesül, mert többféle tanulási zavarral is küzd, és idegen környezetben nagyon bizonytalan. Beszél ugyan szlovákul, de a kórházban félelmében leblokkolt. Mindennap jártunk utána, és a személyzet tagjai mindennap megjegyezték, hogy tanuljon meg rendesen szlovákul. Egyszer, amikor ott voltam, épp hozták az ennivalót, és valamit kérdeztek a lányomtól. Én válaszoltam a kérdésre, hiszen a törvényes képviselője vagyok. Erre a nővér rám förmedt: „Neodpovedajte za ňu!” Az első napokban reszketett szegény kislány, és esténként sírdogált. Azt gondolom, hogy a kórház elsődleges feladata az, hogy meggyógyítsa a beteget, nem pedig az, hogy államnyelvből vizsgáztassa. Sajnos az egész fertőző osztály meg volt fertőzve ezzel a hozzáállással. A pohár akkor telt be nálam, mikor elengedték. A főorvosnő (MUDr. Gabrišková Soňa) és az a fiatal orvosnő, aki felvette, együtt jöttek átadni a zárójelentést. A teljes kommunikációt leírom:
– A lány tanuljon meg rendesen szlovákul. Ha legközelebb jön hozzánk, akkor már tudjon szlovákul – mondta a főorvosnő.
– Hiszen Európában élünk – válaszoltam.
– Nem, Szlovákiában – jegyezte meg.
– Az önök feladata az, hogy paciensként nézzenek rá, ne pedig az anyanyelvére – válaszoltam.
Miközben elindultam a felvonók felé, még megjegyezte:
– Mi szlovákok vagyunk.
– Mi pedig magyarok – jegyezte meg a feleségem.
– Ez csak az ő érdekében mondom – oktatott ki.
Ekkor a fiatal orvosnő elkezdte, hogy az ultrahang eredménye jó, és a diétát tartsuk be. Ennyi volt lányunk állapotának értékelése. A beszélgetéskor hirtelen nem tudtunk érvelni. Meg kellett volna kérdezni, hogy melyik törvényt szegtük meg. Azért is írok, mert az áskálódást, zaklatást nem nálunk kezdték. A szomszéd szobába újból egy magyar kislány jött, biztos, hogy velük is eljátsszák ugyanezt. Szeretném, ha utánanéznének, megtehetik-e ezt a nővérek és orvosok a védtelen kis betegekkel.
Egy aggódó és felháborodott apa
A mellékelt levelet azért közöltük teljes egészében, mert amiről olvasónk ír, az nem egyedi eset. Aki vitt már orvoshoz magyar anyanyelvű megszeppent öreget, kísért el vizsgálatra vagy látogatott a kórházban szlovákul akadozva beszélő, riadt idős embert, annak biztosan volt része hasonló élményben. Sajnos, Szlovákiában szinte minden kórházban előfordul, hogy a beteget a gyógyítás mellett (vagy helyett) államnyelvből vizsgáztatják, mert elsősorban nem a kiszolgáltatott, szenvedő embert, hanem a magyart látják benne.
Emberségből elégtelen
Az ilyen hozzáállás csak akkor tűnne el az egészségügyi intézményekből, ha a vezetőség vagy akár a szakminisztérium tiltaná, sőt kifejezetten büntetné, de ettől még messze vagyunk. Egyelőre el sem ítélik, inkább tagadják, tűrik, sőt, sokszor az az ember érzése, hogy kifejezetten támogatják. Feleslegesen, mert ma már olyan egzakt vizsgálati eredmények állnak az orvosok rendelkezésére, hogy alig kell a betegekkel beszélniük – időszűke miatt nem is nagyon teszik –, és a szlovákul nem beszélő gyereket vagy öreget általában elkíséri valaki a vizsgálatokra. Innen kezdve pedig az egész csak emberség és empátia kérdése.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.