Ki védi meg a családokat?

Hogy miért épp most tárgyal a témáról a parlament, az mindenki számára világos. A Smernek jól jött az elnökválasztási kampányban a családok védelmezőjének szerepe, a kereszténydemokraták meg olyanok, hogy miközben saját jelöltet állítottak, Fico szekerét tolták. De nézzük, miről is van itt szó. Az, ugye, eddig is mindenki számára nyilvánvaló volt, hogy a házasság férfi és nő köteléke. Annyira, hogy nem is kellett külön hangsúlyozni, még kevésbé jogszabállyal védeni – egészen addig, amíg szóba nem jöttek a melegházasságok. Amelyek iránt ugyan Szlovákiában nincs tömeges érdeklődés, de az ellenségképet már hagyományosan szeretjük, főleg választások előtt, és egy konzervatív katolikus párt agendájába az ilyen elvi kérdés pont belefér. Még akkor is, ha más elveket kell érte feladnia, mondjuk azt, hogy ateista populistákkal nem szövetkezünk.

Smer–KDH érdekházasság

Pontosan ez a KDH esete a Smerrel: a kereszténydemokraták annyira fontosnak és sürgetőnek tartották a házasság alkotmányos definícióját és védelmét, hogy szépen besétáltak a kormánypárt csapdájába. Ennek köszönhetően a köztársaságielnök-választás második fordulója előtt szinte csak arról beszéltek a parlamentben, hogy a Smer, élén Róbert Ficóval, védi, oltalmazza és támogatja a hagyományos családokat. Leginkább szóban és elméletben, mert a gyakorlat más, de ezt nem biztos, hogy minden választó képes végiggondolni. Az irányítható és befolyásolható tömeggel valóban el lehet hitetni, hogy mindenről a magyarok, zsidók és melegek tehetnek. A sorrend tetszés és szükség szerint cserélendő: a nemzet fogyásától a gazdasági gondokon át egészen a családok széthullásáig. Csakhogy ettől még a dolgok nem így működnek. Biztos, hogy a heteroszexuálisok nem kapnának kedvet a homoszexualitáshoz csak azért, mert törvény is szabályozná az egyneműek együttélését, mint ahogy az évek óta hivatalos formaságok nélkül együtt élők sem szaladnak majd rögtön a paphoz vagy az anyakönyvvezetőhöz, amint a parlament jóváhagyja a házasságvédelmi törvényt.

Mitől nőne a házasulási kedv?

A két dolognak egyszerűen semmi köze egymáshoz: a családtámogatás nem zárja ki a regisztrált partnerség engedélyezését, és csak az lát itt ellentétet, aki egyik téren sem akar semmit tenni. Ha akár a keresztény-, akár a szociáldemokraták komolyan gondolják, hogy itt az ideje törvényi szinten szabályozni a férfiak és nők együttélését, arról is nyilatkozniuk kellene, hogy konkrétan hogyan képzelik el a homoszexuális párok regisztrált partnerségét, és milyen jogokkal járna ez az érintettek számára. Például közös vagyont, egymás utáni öröklést vagy kórházi kezelés esetén egymás egészségi állapotáról való tájékozódást. Többre nálunk aligha lesz igény – a melegek általi örökbefogadás csak a homofóbok rémálmaiban és a politikusok demagóg szövegeiben él. De még ha egyeseknek lenne is ilyen kívánságuk, minden kérvényt külön bírálnak el a családügyi hivatalok, és minden esetben felmérik a kérelmezők életkörülményeit. Pusztán elméletileg pedig lehetséges, hogy egy gyermeket két egymást és őt szerető nő (urambocsá! férfi) is jobban fel tud nevelni, mint az állami árvaházak. És fordítva: az alkotmányban most is benne van, hogy „a házasság, a szülői szerepvállalás és a család a törvény védelme alatt áll. Kiemelt támogatást élveznek a gyermekek és fiatalkorúak” – de ez még nem garantálja, hogy minden gyermek szerető családban nő fel. A támogatás nem deklarációk, hanem tettek dolga, ezért ne hagyjuk magunkat mesterségesen gerjesztett témákkal megvezetni. A család védelmének hangoztatása pont annyira ilyen, mint a búvópatakként előbukkanó magyarkérdés, vagy hogy a választásoknál maradjunk, a szcientológia. A házasság egyedülállóságát, sőt szentségét nem vonja kétségbe senki, de egy törvénytől a házasulási kedv nem fog megnőni. Ahhoz megfizethető lakás, olcsó hitel, több munkahely, magasabb családi pótlék kellene. Az állam így segíthetné a családokat, többet nem is kellene tennie.  

Mi a genderelmélet?

Az utóbbi hónapokban gyakran hallunk a genderideológiáról is, amelyet sokan anélkül kiáltanak ki a családok legnagyobb ellenségének, hogy tudnák, mit is jelent. Az elmélet lényege az, hogy a biológiai nem mellett a társadalmi nem létezését is elismeri. Ez utóbbi mindazoknak a tulajdonságoknak, viselkedésformáknak és szerepeknek az összessége, melyeket a társadalom az egyéntől biológiai neme folytán elvár. Vagyis egy férfitól keménységet, határozottságot, bátorságot, egy nőtől szelídséget, alkalmazkodóképességet, kedvességet stb. Az elvárások az idők folyamán változnak, a nemi sztereotípiák némileg leépültek, de ez nem jelenti azt, hogy bárki a nemek közti különbségek eltörlését szorgalmazná.

A genderelméletet Simone de Beauvoir író, egzisztencialista filozófus és feminista alapozta meg A második nem című, 1949-ben megjelent művében. Azóta szállóigévé vált mondatát, hogy „az ember nem születik nőnek, hanem azzá válik”, sokan úgy értelmezik, hogy az egyenlőség szellemében értelmetlennek tartja a nemek megkülönböztetését, és az egyénre bízza annak eldöntését, melyik nemhez tartozónak vallja magát. Simone de Beauvoir találó megfogalmazása azonban nem a női mivoltra, hanem a társadalom által meghatározott nőiességre vonatkozik, és a genderideológia mindössze annyit állít, hogy a sztereotípiák nem alapozhatók meg a biológiával. Ha mégis beigazolódni látjuk egyiket-másikat, annak hátterében nem biológiai meghatározottság, hanem a nemiséggel kapcsolatos normák elsajátítása áll.

Félénk férfiak, nagyhangú nők

A nők és a férfiak ugyanis már gyerekkorukban megtanulják, milyennek „kell” lenniük. Bizonyos megnyilvánulásokért környezetük jutalmazza őket, másokat viszont helytelenít. A normáknak meg nem felelő egyéneket a társadalom abnormálisnak tünteti fel, és rájuk süti a természetellenességet sugalló jelzőket: férfias nő, nőies férfi. A genderelmélet hangsúlyozza, hogy a nők és a férfiak csoportján belül is hatalmasak az egyéni különbségek, és minden egyénnek joga van saját tulajdonságai, képességei mentén érvényesülni. Azaz, ismét leegyszerűsítve: nem csak übermacsók és ízig-vérig nők vannak a társadalomban, és ez így van jól: a csendes, visszahúzódó, félénk férfinak ugyanúgy joga van zavartalanul létezni, mint egy nagyhangú, önérvényesítő, cseppet sem visszafogott nőnek. A genderelmélet tehát nem a biológiai nemet kívánja háttérbe szorítani, hanem a hozzá társított elvárásokat. Elismeri, hogy férfinak és nőnek születünk, de ránk bízza, milyen férfiak és nők akarunk lenni. A célja pedig az, hogy a választásnak és hagyományos szerepek felcserélésének jogát a társadalom is elfogadja. Kezdve attól, hogy a férfi főzhet, takaríthat, sőt sírhat is, ha bántják, egészen addig, hogy egy nő is lehet karakán vállalatvezető, kemény politikus – és bizony kocsisokat meghazudtolóan durva perszóna is.

Az egyház is támogatja

A Szlovák Püspöki Konferencia nyilatkozatban támogatta a férfi és nő házasságának alkotmányos védelmét, és a hívőket is felszólította, hogy imádkozzanak a törvénymódosítás elfogadásáért. Nem ám akármit: külön erre az alkalomra íratott egy könyörgést, és minden plébániára eljuttatta. Az eligazítás szerint a hívőknek azért kell fohászkodniuk, hogy a képviselők felfogják: minden törvénynek a nemzet javát kell szolgálnia, annak jövője pedig a rendezett családoktól függ. Ugyanebből a műhelyből kerülhetett ki az az ima is, mellyel ahhoz kívántak hozzájárulni a szlovák püspökök, hogy Szlovákiának jó és igazságos köztársasági elnöke legyen. A könyörgés ugyan általános emberi és keresztényi értékekről szól, de a püspökök a nemzeti szemléletet is beleszőtték. S ha valakinek nem lett volna világos, ki az, aki a hazát, a házasságokat és a cirill-metódi örökséget is megvédi, az idén kilencvenéves Korec bíboros egyértelművé tette.