<p>Szeretném megkérni néhány barátom nevében is, ha kiderítenék, lehetséges-e egy nagy nyereséggel dolgozó bank esetében, hogy a vagyonjegyes privatizáció első hullámából származó értékpapírunknak nincs értéke. A VÚB bankról van szó, ahol minden magyarázat nélkül közölték, hogy nincs értéke, át kell ruházni a Nemzeti Vagyonalapra.</p>
Mivel még sok ismerősömnek van ilyen értékpapírja, szeretnénk, ha a Panaszkönyvben olvashatnánk erről a témáról.
Szabó Júlia és barátai
Az elmúlt három év folyamán az állam több millió euró értékű részvényre tett szert csak azért, mert a vagyonjegyek tulajdonosai tájékozatlanok voltak. Attól való félelmükben, hogy értéktelen részvények esetében feleslegesen fognak fizetni a számlavezetésért, sokan éltek a lehetőséggel, és ingyenesen átruháztak a vagyonalapra olyan részvényeket is, amelyek darabja a tőzsdén több ezer eurót ért. Az állam így több száz bank és vállalat többségi tulajdonosa lett azzal az egyszerű trükkel, hogy a vagyonalap az egyes részvények értékét nem hozta nyilvánosságra, és a tulajdonosaikat sem tájékoztatta. Ezeket az információkat csak a tőzsdén vagy az egyes bankokban lehetett beszerezni, ám sokan nem tudtak tájékozódni az adatok és jogszabályok labirintusában.
Az Általános Hitelbank (VÚB) is tájékoztatta ügyfeleit részvényei értékéről, és azt tanácsolta, hogy csak akkor váljanak meg tőlük, ha a számlavezetési díj magasabb, mint a részvények tőzsdei értéke. A számlavezetésért mindenki fizet, aki legalább 35 euró értékű részvény birtokosa. Aki már átruházta részvényeit a Nemzeti Vagyonalapra, az akkor sem kaphatja vissza őket, ha közben rájött, hogy mégiscsak van értékük. De aki ma is részvénytulajdonos, az a bankban vagy a tőzsdén követheti figyelemmel részvényei értékét, és akkor adhat túl rajtuk, amikor a legjobban megéri neki.
Árulhat a kistermelő importált gyümölcsöt?
Minden héten nagy érdeklődéssel olvasom a Kopertában megjelent írásokat. Vrabec Máriának a Vasárnap július 15-i számában megjelent Piacozásról című cikkét is nagy várakozással olvastam el. Kistermelő vagyok. Van engedélyem termékeim piacon történő eladására, egy naptári évben 30 alkalommal árulhatok vele vállalkozói engedély nélkül. Szeretném megkérdezni, hogy kinek a feladata, kötelessége ellenőrizni a piacon történő értékesítés 30 alkalmának megtartását. Tudomásom van arról, hogy több kistermelő tavasztól őszig heti négy alkalommal árulja portékáját. Májusban őszibarackot, görög- és sárgadinnyét, amely itthon csak júliusban érik (valószínű, hogy külföldről hozza be!, és mindezt vállalkozói engedély nélkül).
G. Gy., Naszvad
A piaci árusokat elméletileg többen is ellenőrzik, a gyakorlatban ezért fordul elő gyakran, hogy a jobb kéz nem tudja, mit csinál a bal. A törvény szerint a kistermelőknek, akik a saját terményeiket árulják, nem kell regisztrációs pénztárgép, viszont ők nem árulhatnak raktárban beszerzett árut. A kistermelők a mezőgazdasági termékeket valóban csak harminc napon át árusíthatják egy évben – erre az illető lakhelye szerinti községi hivatal ad engedélyt, s egyben igazolja azt, hogy az árus valóban birtokol mezőgazdasági földterületet, vagy tenyészt gazdasági állatokat. Elvileg a harminc napos korlát megtartását is a községi hivataloknak és a mezőgazdasági minisztériumnak kellene ellenőriznie, de az igazság az, hogy nemigen törődnek vele. Sokkal szigorúbban veszik azt, hogy a déligyümölcsöt, nálunk épp nem termő portékát árulónak van-e vállalkozói engedélye, mert ez már kereskedelemnek számít, és nagyobb adócsalásra nyújt lehetőséget. Ez már az adó- és vámhivatal illetékességi köre, s az utóbbi időben gyakoribbak is a rajtaütésszerű ellenőrzések. A községi hivataloknak ezért kell januártól jelenteniük a vámhivatalnak azt is, kinek és mikor adtak engedélyt arra, hogy a község területén bármit árusítson.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.