Karácsony

A karácsony gyönyörű. Csodálatos jelenetek tele gyöngédséggel, hősiességgel, szomorúsággal és vigasztalással. Azonban e történet a maga egészében evangélium, Isten szava, amely tanít és felszólít. Rajta keresztül akar vezetni bennünket Isten, utasításokat, parancsokat ad – érdemes ezen picit elgondolkozni.

Amikor Heródes hallotta a keleti bölcsektől, hogy Betlehemben kell születnie a zsidók királyának, elküldte őket: „Menjetek, s szerezzetek pontos értesülést a gyermek felől. Ha megtaláljátok, jelentsétek nekem…” (Mt 2,8). Heródes a maga gonoszságában mondta ezt, de ha jobban belegondolunk, ebben a mondatban is karácsonyi üzenet van: menjetek, keressetek, kérdezősködjetek!

Isten is így van velünk, keres bennünket. Olyannak teremtett, hogy vele legyünk, az övéi legyünk. Úgy alkotott, hogy mindig szeretetben, egységben éljünk vele. De az ember eleresztette a Teremtő kezét, elveszítette a szeretet otthonát. Nem találja a helyét a világban, nem tudja Istent földi életébe iktatni. Az Úr mégsem adta fel a küzdelmet, állandóan keresi az embert. Az üdvösség története arról szól, hogy Isten hányféleképpen akarta helyrehozni az emberrel való kapcsolatát. Ez karácsonykor megtörtént. A Mindenható lejött a földre, hogy Jézus, a megtestesült Fiú végigjárjon egy életet, és keresse az elveszett embert. Betlehemben kezdődött el az a történet, amelyet Jézus a jó pásztorról mondott. Arról, aki elmegy megkeresni az elveszett századik bárányt, mert Isten semmit sem akar elhagyni, senkiről nem akar lemondani. (Lk 15,1–7)

Az Úr keresi az embert, de ez nem elég. Az embernek is keresnie kell Őt. Ha az Isten szeretete és a hozzá való ragaszkodás a bűn által megroppant is, egy dolog mégis megmaradt, amelyet nem tudunk a lelkünkből kiirtani: a hiány- és az ürességérzet, a tudat, hogy nem teljes az életünk. Ideig-óráig el tudjuk altatni vágyunkat, de életünk nyugalmát hosszú távon nem találhatjuk meg. Ez a kínzó érzés is lehet út Betlehemhez, Jézushoz.

Bennünk él a vágy, hogy jobbak legyünk, hogy megtaláljuk a nyugalmat, békességet, életünk teljességét. Mindnyájan ezt akarjuk. Aki belefeledkezik a munka, az anyagiak és az élvezetek hajszolásába, talán elfelejti, de egyszer mindenki rádöbben, hogy az evilági boldogság nem elég. Ezért mondja Jézus: „ti elsősorban az Isten országát és annak igazságát keressétek, s ezeket mind megkapjátok hozzá.” (Mt 6,33). Az ember keresésre született, és nem nyugszik meg addig, amíg az igaz kincset meg nem találja. Ilyen értelemben szól nekünk is Heródes utasítása: menjetek, keressetek!

Itt áll előttünk a három keleti bölcs, akik ennek a keresésnek a példaképei. Látták a csillagot, megfejtették értelmét, és nem sajnálták a fáradságot, a hosszú utat, a megalázó kérdezősködést Jeruzsálemben. Nem sajnáltak semmit, amíg meg nem találták azt, akit kerestek. Mennyire más ez, mint a kényelembe beletemetkezett ember nyugalma és saját ürességébe való beletörődése! Aki már semmit sem akar keresni, az feladta az életet, a teljességet.

Karácsony éjszakája annak a jele, hogy „aki keres, talál” (Mt 7,8). Aki jóakaró léptekkel indul el az ünnep felé, az lelkében nyugalmat lel, életébe visszahozhatja Istent, családjába a boldogságot. A keresés során megtaláljuk azt, akit Ő ad nekünk: Fiát, Betlehem Jézuskáját, a világ Megváltóját, lelkünk nyugalmát és üdvösségét. Isten már soha többé nem távozik a földről. Ideadta az életét, a szeretetét, a tanítását, itt hagyta a földi életét és halálát, a keresztjét és vérét, ezzel mutatta meg, hogy karácsonykor, az ártatlan kisbabán keresztül egyetlen igazságot mondott ki: Én mindenkor veled vagyok. Vagy ahogy Jézus ismételte meg ezt, amikor a földtől búcsúzva a menybe szállt: „Én veletek vagyok mindennap, a világ végéig.” (Mt 28,20 )

A szerző görög katolikus lelkész