Kedves Olvasóink! Sztakó Zsolt vitaindító írását a Vasárnap 2019-es 49. számában olvashatták a fenti címmel. Kértük, ahogyan ő is kérte internetes honlapján, hogy kapcsolódjanak be minél többen a vitába, és írják meg a véleményüket, tapasztalataikat a témában. Kértük, ahogyan ő is kérte, hogy a szakmából is kapcsolódjanak be minél többen, hátha közös erővel jutunk valamire. Mert nem kis dologról van szó. A gyerekeink, a kultúránk, az önazonosságunk jövőjéről, mi több, magáról a kulturált jövőről a lebutítottal és igénytelennel szemben. A kérdés továbbra is az, hogy a mai gyerekek tiszteletlenek-e, vagy tényleg annyira felhígult a szakma, hogy egyre többen vannak, akik ezt a hivatást nem szívvel-lélekkel végzik, maguk is csak pár tananyaggal járnak a diákjaik előtt, és a gyereket is csak zavaró körülménynek tekintik.
Az első rövid reakciót az idei 1. számban olvashatták, s úgy tűnik, azért mégiscsak lesz reakció. Reméljük a következő vélemények további véleményeket generálnak, további hozzászólókat bátorítanak fel arra, hogy belekapcsolódjanak a vitába.
A mundér becsülete?
A vitaindítóra megjelent válasz olvasása után eszembe jutott egy régi, több mint tíz évvel ezelőtti beszélgetés, amely a rádióban folyt a pedagógusokról, tanításról, iskoláról. Ebben többek között az is elhangzott mint probléma, hogy pedagógusnak csak a kitűnő diákok mennek. Nekik nem okozott soha gondot megtanulni egy anyagot, értették vagy nem értették, érdekelte vagy nem érdekelte őket, bevágták, és kész. Az ilyen tanár, tanító ha gyengébb képességű gyerekkel találkozik, aki erre nem képes, nem tudja megérteni. Gyakran a rebellist látja benne, aki dacból nem tanul, aztán jön a kicsúfolás, megszégyenítés stb. Szerintem nem az a legnagyobb baj, hogy nem a legek mennek tanítani.
Amikor ezeket a sorokat írom, előző napokban volt hír a médiában, hogy egy szlovákiai iskolában a pedagógusok több mint fele beadta a felmondását az új igazgató kinevezése miatt. A polgármester azt nyilatkozta, ő nem tehet semmit, ha ez az igazgató nem tudja biztosítani a tanítást, majd akkor fog lépni. Tehát ha, tegyük fel, sikerül a felmondott pedagógusok helyett összeverbuválnia egy új tanári kart, megy a tanítás tovább. Mit tehetnek akkor a szakmában dolgozók, ha olyanok kerülnek a katedrára, akiket gyermek közelébe sem szabadna engedni? Aki esetleg megszólal, elküldik, ha ő az igazgató, lecserélik. Sztakó Zsolt vitaindítójára azért nincsenek reakciók, mert nem tud az olvasó, a szülő, a pedagógus, a diák megoldást írni.
Nem tudom, milyen színvonalon vannak a mai fiatal pedagógusok, de arra emlékszem még a diákéveimből, hogy mi azokat a tanítókat szerettük, akik szerettek bennünket. Ez pedig nem azt jelenti, hogy azokat, akiknek nem voltak elvárásaik velünk szemben. Nem azzal foglalkoztunk, mekkora a pedagógus szakmai tudása, hanem azzal, hogy azt, amit tudnunk kell, képes-e nekünk átadni. A lényeg, hogy aki tanít, az szeresse a tanulókat, legyenek azok bármilyen képességűek!
Mi volt az, amit nem szerettünk? Például amikor a pedagógus igazságtalan volt, amikor kivételezett, és egyesek mindig jobb jegyet kaptak, mint érdemeltek volna. Talán nehéz elhinni, de középiskolában azt sem szerettük, amikor valaki elhanyagolta a tanítást, mi pedig tudtuk, hogy ezt az érettségin majd számon kérik. Szerintem tehát ilyen ne legyen a pedagógus.
Ami pedig az anyagi megbecsülést jelenti, összehasonlítva ebben az országban a hasonló végzettségű dolgozókkal, nincsenek a pedagógusok annyira rosszul fizetve. A kezdők pedig mindenhol kezdők, így az iskolaügyben is.
Sedliakné György Ilona, Martos
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.