Hármasban a fa alatt

Az idén fog majd rácsodálkozni mindenre. Most térhet vissza az a varázs, amelyet a szülők csodás emlékként őriznek.

Mennyivel lesz ez a karácsony másabb, mint az eddigiek, hogyan készülnek a kassai Thália színészének otthonában az ünnepre? Amikor advent elején ellátogattunk a kassai lakásba, az asztalon egy tálban ott mosolygott ránk a mézeskalács, igaz, üzleti, de az apróságnak, aki nyilván először kóstolt ilyet, nagyon ízlett. Persze csak kóstolni kaphatott belőle. Kis Peti széles mosollyal üdvözölt bennünket, egy csepp félsz sem volt benne, amiért idegenek zavarták meg a játékban, simulékony, vidám, bűbájos volt mindvégig, s minden tudását igyekezett csillogtatni. Igazi férfi módjára a technika érdekelte, rögtön fotós kollégám készülékét vette szemügyre, s nemcsak szemügyre: végig is tapogatta. Mindjárt tisztában volt vele, hol, mit kell nyomogatni. Felemelni még nem bírta, de megnyalogatta (az édesapja meg is kérdezte, ettek-e már meg gyerekek fényképezőt). Utána a vizes flakont próbálgatta, de az sem engedelmeskedett. Édesanyja nyilván több időt tölt a kicsi emberkével, neki már nem volt újdonság, lehet, hogy az apának sem, bár ő többet van távol – nemrégiben is éppen premierre készült –, mégis szemében különös csillogással, büszkeséggel figyelte, milyen ügyes a fia.

Szenteste Kassán, első nap Helmecen

Úgy tartják, a legfontosabb, hogy a baba első karácsonya különleges és lehetőleg stresszmentes legyen, mert így lesz felejthetetlen. Most még nem annyira az ajándék, mint a meghittség, a hangulat a lényeg. Na és persze a fények, amelyekért odavannak a kicsik. Nádasdiék is arra vágynak, hogy ez a karácsony ilyen legyen. „Tavaly anyukáéknál voltunk. Petike akkoriban folyton sírt; az első három hónap nagyon nehéz volt, nem is aludtunk” – szólal meg Böbe, a feleség. Idén jövetelünk előtt már eltervezték az ünnepeket: a szentestét mindenképpen otthonukban, hármasban töltik. Így tesz Peti fivére is, viliakor Budapesten vannak, aztán mennek haza, Királyhelmecre.

„Szeretnénk élő karácsonyfát, de egyébként nem lesz semmi különleges – mondja Peti. – Nem is nagyon gondolkodtunk még ezen, ha ti nem jöttök, s nem kérdezed meg, nem is foglalkozunk vele.” „Nehezen elképzelhető, hogy Nádasdi Péter, aki egyben a város alpolgármestere, az ünnepen kihagyja imádott Királyhelmecét, meglegyen nélküle” – pöckölöm meg Petit, akinek a reakciója pontosan az, amit vártam: „Így van. Első napon megyünk haza. Akkor Böbe szüleinél vagyunk, másnap nálunk.”

Petike nem aludt

Petike ide-oda totyog, tesz-vesz, tele mosollyal. Élénk, de kiegyensúlyozott, boldog kis srác. „Nagyon emberközpontú gyerek – jegyzi meg a nagy Peti. Ezen persze nincs mit csodálkozni, hiszen a szülei is ilyenek. – Böbe ugyan introvertált, de szereti az embereket.”

„Petikével az első három hónap katasztrofális volt. Az elején hasfájós volt – közli Böbe. – Ma se nagyon szeret aludni. Napközben csak háromnegyed órácskát alszik.” Újra Péter veszi át a szót. „Mikor Helmecen laktunk, hétfőn, szerdán, pénteken vagy kedden és csütörtökön reggel hattól nyolcig műsort vezettem a kassai tévében. Igyekeztem a gyerekről való gondoskodásból is kivenni a részem, nem akartam csak Böbére hagyni, mert császárral szült, és nem volt kellemes az utóhatás. Petike meg nem aludt, vagy ha aludt is, csak napközben egy keveset. Teljesen frusztráltak voltunk ettől, aztán Böbe mondta egyszer, hogy állítólag a gyerekeknél három hónaponként van változás. S így is lett. Január hetedikén először aludt egyfolytában tizenkét órát. Sokkban voltunk, jártunk nézni, hogy lélegzik-e.”

Egy furcsa emlék

Peti is, Böbe is Királyhelmecről származik, így a karácsonyi hagyományaik nagyon hasonlóak. Böbééknél szenteste káposztaleves, rántott hal és krumplisaláta kerül az asztalra, anyukája elmondja az imát, a vacsora után jön az ajándékozás, majd közösen elmennek éjféli misére. Az ajándékozás jöhetne hamarabb is, meg többször is, mert a gyerekek arra a leginkább kíváncsiak, nem bírják kivárni, mi lesz a meglepetés. Amikor erre terelődik a szó, Petike éltes ember módjára akkorákat bólogat, hogy majd leesik a nyakáról a kis feje. Mintha értené, tudná, miről beszélnek a felnőttek, és tudomásunkra szeretné adni, hogy nagyon egyetért vele.

Amikor a nagy Peti gyerek volt, bátyjával, Jánossal levelet írtak a Jézuskának, hogy mit szeretnének. Később, ahogy felnőtt, már változott az értékrend, más lett a fontos. „Volt egy olyan ünnepünk, amikor a tesóm nem jöhetett haza Angliából, mert akkor még vízumkényszer volt, ezért hazaküldött rengeteg ajándékot, felöltöztetett engem meg anyukámékat, a nagymamámékat, a keresztapámékat vagy három évre. Nagyon furcsa és szomorú karácsony volt, rányomta bélyegét az, hogy ő maga nem lehetett velünk.”

Mindannyian emlékszünk még, milyen jó volt hinni a Jézuskában és a Mikulásban. Felnőttként már nem élhetjük újra át a varázslatot, viszont megteremthetjük saját gyermekeinknek. Böbe testvérééknél is így van, Peti meg nyomatékosan hangsúlyozza: ők is arra fognak törekedni, hogy megőrizzék a hagyományt. „A kommunista időkben nem nagyon lehetett jézuskázni – emlékezik –, mert tanítók a szüleim, de tartottuk a hagyományokat, elénekeltük a karácsonyi dalokat, s ebben a szellemben szeretnénk nevelni a fiunkat is.”

„A hangok, fények nem zavarják a kicsit, inkább élvezni fogja. Már figyeli a könyvben a rajzokat, ha olvassuk a mesét, rácsodálkozik a képecskékre – mondja Böbe –, néha meg is rágja őket.” Elvégre mindent meg kell kóstolni, csak így derül ki, mi az, ami ízlik. 

Karácsonyi bazár

Karácsonykor Petinek soha nem kellett színpadon állnia. Úgy emlékszik, az a három nap mindig szabad volt számára. „Esetleg össze szoktak jönni a színészek vacsorára – pontosít. – Ezt csinálták az osztálytársaim, vagy 22–23-án közös színházi összejövetelt tartottak.” Osztálytársaival – Juraj Kemkát, Jakab Róbertet, Lukáš Latinákot, Marián Miezgát emlegeti – máig tart a barátság, s ugyanígy Vlado Kobielskyvel is. A fiúk minden esztendőben megtartják Pozsonyban a karácsonyi bazárt, s Peti is rendszeres résztvevője a jótékonysági rendezvénynek. Tavaly csak kis Peti születése miatt hagyta ki, de idén újra ott volt közöttük. Erősítésként. Fel is lépett három számmal. „Nem a saját zenekarommal, a srácoknak van egy együttesük, amellyel ők énekelnek.”

A zene Böbe és Peti közös nagy szerelme. Köztudott, hogy Petinek van zenekara, évek óta énekel, most játszik is Kassán az Egy éjszaka Velencében című operettben, s Böbe, aki zongoratanárnő, a próbák során kísérte is. Karácsonykor is leül majd a zongorához, a család közösen elénekli a Csendes éjt.

Heti négyezer kilométer

Peti rengeteget pendlizik, színházban játszik, forgat. Alpolgármesterként hétfőnként rendszeresen részt vesz a királyhelmeci városi tanács ülésén, hazafelé megáll mindkét szülői házban. Találkozásunk napjának reggelén Budapestre készült, este meg egy beszélgetésre. „Volt már rosszabb is” – kommentálja Böbe. „Ez még jó időszak – bólint rá Peti. – Mindig úgy alakítja az élet, hogy szerencsém van. Mert csak szerencsével lehet ezt bírni. Végül tegnap mentem el Pestre, reggel fél ötkor indultam, délután négyre hazajöttem, este játszottam. Nem volt kevesebb, de így jobb volt. Ma elmentem Petikével sétálni, Böbe meg tudott itthon rendezkedni.”

Volt olyan hét, amikor Peti négyezer kilométert húzott le. Pozsonyban forgatott, előbb a Forr a bort, majd az Atletiko Cvernofkát, idén nyáron Csehországban egy bányászfilmet, amelynek májusban lesz a bemutatója. „A címe Dukla 61. Igaz történet, a második világháború utáni legnagyobb csehszlovákiai bányásztragédia, 108 emberéletet követelt. A filmet David Ondříček, a Forman-filmek operatőrjének a fia rendezte. Először dolgoztam cseh rendezővel, erre nagyon büszke voltam. Ott volt a kis Forman unoka is, ez nagy élmény volt nekem, főleg, hogy a húszéves lány mennyire szerény.”

A másik történet, hogy folyamatosan bányában voltak lenn, hullafáradtan, viszont nem volt kellemes. „Először voltam bányában, s rettenetesen félek a haláltól – ismeri be Peti. – Most már kevésbé, hogy megvan a kicsi, de azért félek. Mindennap, 12 napon át reggeltől este hétig lenn voltam, Böbe meg izgult, hogy mikor hívom fel. A lift olyan volt, hogy 14 másodperc alatt estek le száz métert a bányászok, s ha ki akartak tolni a feletteseikkel, szabadesésre állították. A rendező ezt ki akarta próbálni; utána az egész első hét a sokkból való kilábalással telt. Maximális elismerésem, hogy azok a bányászok hogy tudnak dolgozni. De milyen áron!”

Idejében találták meg a dolgok

Peti számár a múlt év vízválasztó volt: megnősült, fia született. Úgy fogalmaz, hogy idejében találták meg a dolgok, ahogy kellett. „Nagyon fontos, hogy miután megszületett Petike, A falu rossza, amit én ugyan szerettem, nem lett olyan siker, mint vártuk, így nem vett el semmit a családtól. Úgy alakult a sorsunk, hogy együtt tudtam lenni Böbével és a kicsivel.”

A Thália novemberben mutatta be a Liliomfit, ahol Peti Szellemfi szerepét alakította, kicsit új felfogásban. Következő bemutatója Kálmán Imre közkedvelt operettje, A montmartre-i ibolya lesz, ebben 2018 februárjában láthatjuk. A májusra tervezett Egy futballfüggő naplójából című monodráma premierje, amely Gazdag József kötetéből készült, s Nádasdi Péter egyszemélyes fociszínháza (Petiről köztudott, hogy futballfüggő), áttolódott szeptemberre. „Mindenki azt hiszi, hogy játszom. Pedig engem a foci érdekel, mint Józsit is. Számomra a foci relax – szurkolói relax. Meg eleve a politika mögötte, meg az, ahogy zajlik, ahogy lassan ez is elveszíti a báját.” 

Erről aztán tudna mesélni... Még szerencse, hogy Petike újabb nagy száma, amely tapsot érdemel, megszakítja. No meg azt a kérdésemet hallva, hogy milyen apa Peti, inkább feláll, s kimegy, hogy Böbe nyugodtan elmondhassa véleményét. Azt előre nem sejti, hogy csöppet sem lesz elmarasztaló, sőt: „megeteti a kicsit, átrakja, mindent elvégez körülötte” – dicséri a feleség.

Petit a fia jövetele megváltoztatta. Általa vált teljes emberré. Apává.