Ha Madar, szárnyaljon!

Amikor utánanéztem, honnan nyerte nevét a Bátorkeszi-dombság déli lábánál, Komáromtól 21 kilométernyire fekvő Madar (Modrany), meg sem lepett, hogy a település neve valóban madarat rejt magában

Az Árpád-házi Imre király telepítette le itt madarászait 1198-ban. A táj lenyűgöző, és szinte szárnyalásra készteti a tekintetet. Erről leginkább a falu fölötti temetőtől lenézve győződhet meg az ember. A lankák közt szétterülő falu ráadásul egyre inkább magára talál. Nem identitását tekintve, mert azzal eddig sem volt baj (a másfél ezer lakosú település 85%-a ma is magyarnak vallja magát), hanem a lehetőségek tekintetében. Mert a rendszerváltás óta kissé megállt errefelé az idő és a haladás.

Új időszámítás
Jelentős változást hozott az új polgármester, Édes István két éve történt megválasztása, aki nagy vehemenciával vágott bele a falu élesztésébe. Az Édes név etalonnak számít Madaron; azon túl, hogy régi, kutyabőrös családról van szó, melynek leghíresebb tagja az az Édes Gergely (1763–1847) református prédikátor, pap költő, akinek a nevét a helybeli alapiskola viseli, és akire márványtábla emlékezik a református templom bejáratánál.
Mindenfajta előjelet félretéve: Madart (akárcsak a környéket) tekinthetjük a rendszerváltás vesztesének. Mivel az itteni emberek nagy része a mezőgazdaságból élt, nagy érvágást jelentett a szövetkezet tíz év ezelőtti megszűnése. A madariak becsületére legyen mondva: idegenek itt nem szereztek földet, ezeket helyi vállalkozók bérelik és művelik, természetesen töredékét alkalmazva az egykori szövetkezeti tagoknak. Nokia, Suzuki, komáromi hajógyár – ezek lettek a fő kenyéradók, bár a leépítések óta a munkanélküliségi arány itt is eléri a 15 százalékot, ami meghaladja az országos átlagot. Elég sok embert alkalmaznak a helyi vállalkozók, de így is sok kőműves, ács és más mesterember kénytelen utazni a munka után.
„Sok volt a sürgős, megoldásra váró feladat – mondja a polgármester. – Először leszigeteltük és tetővel láttuk el a vízházat (a falu saját vízvezeték-hálózattal és kúttal rendelkezik), hogy ne kelljen több büntetést fizetni a tisztiorvosnak. A Madari-kanálist, amely végigfolyik a településen, belepte az iszap, sok problémát okozott. Ezt is kitisztítottuk, állami támogatást igényelve. Azóta nem áll a víz a pincékben, kertekben. Kicseréltük a 150 tanulót befogadó iskola tetőzetét, amely sok helyen beázott. Ezt is állami támogatással oldottuk meg, akárcsak a fűtés felújítását. Az előző polgármesternek köszönhetően kívülről megújult a kultúrház (amelyhez egy sportcsarnok is csatlakozik), ezt tovább folytattuk, és az egészet korszerűsítettük. Aszfaltos út vezet a Sutyú-völgybe a borospincékhez, ahol gyönyörű községi borházat is csináltunk. Rendbe tettük a halottasház elejét, elkészítettük a hangosítást, és az önkormányzat is besegített a parókia tetőzetének cseréjébe. Közben elkészült az új konyhánk (a régit a tisztiorvos már rég be akarta zárni), amely az óvoda, iskola gyerekeinek és a nyugdíjas emberek étkeztetését szolgálja. Új útszőnyeget kap a község, s a környéken elsőként lesznek nálunk forgalomlassító szigetek.”

Európa-hírű birkózás
Mivel a községben nagy hagyománya van a birkózósportnak, és országos bajnokságot is szoktak rendezni, a stadionhoz kiépítettek két szobát. A tervek szerint azonban legalább 40 személyes sporthotelt kellene létesíteni. Madar ugyanis – mint fentebb említettük – párját ritkító sportcsarnokkal büszkélkedhet, amelyet annak idején a sportminisztériumtól kaptak, éppen az említett sportág sikereire való tekintettel. S ha már edzőtábort szerveznek, miért ne nyújtanának teljes körű ellátást? A madari birkózók az első liga mezőnyében középtájon tanyáznak, olyan „falvakkal” egy kategóriában, mint Somorja, Kassa vagy Trencsén. Az már csak hab a tortán, hogy itt él Milan Kohút veterán világbajnoki ezüstérmes. A birkózás fellendülése egyébként éppen neki és Margit Ferencnek köszönhető, ők honosították meg a sportot a községben. Az idei, 12. polgármesteri kupán például 7 ország 150 versenyzője birkózott Madaron.
Bár a fenti, talán száraznak tűnő felsorolás is önmagáért beszél, mindezt látva arról győződik meg az ember, hogy Madaron valóban elkezdődött valami, amit lehet rendcsinálásnak, ébredésnek, akárminek nevezni. Valószínű, hogy az iskolalátogatás problémája is hamarosan terítékre kerül, miként a közmunka fogalma is visszakapja eredeti jelentését. Aki nem hajlandó megfogni a lapátot, az ugyanis nem közmunkás. Akinek a gyermeke nem jár iskolába (és rontja az iskola teljesítményét), az nem biztos, hogy megérdemli a segélyt. Bár a községben – érthetően – nem mindenkinek tetszik a polgármester stílusa, az eredmények őt igazolják. Édes Istvánt ugyanis nem olyan fából faragták, aki meghátrálna a problémák előtt. Mindezt természetesen a falu érdekében, hogy Madar is élhető, komfortos és jól csengő nevű település lehessen újra, mint volt is egykor.
Csak a margóra jegyezzük meg, hogy valaha szakrális hely volt Madar. Ahol egyébként minden évben megtartják a Hídverő Napokat, de szívesen látták a Felvidéki Tavaszi Hadjárat huszárjait, s nem mellesleg van egy híres asszonykórusuk is.

Isten hozta a Sutyú-völgyben!
Valamikor régen minden madari családnak volt borospincéje. Napjainkban is 200 hektáros szőlőről és 270 működő pincéről beszélhetünk; a Sutyú- és a Menyecske-völgyben sorakozó pincék szinte egy második falut alkotnak. A madari fejér bor a neszmélyivel méltán vetélkedik – írta 1851-ben Fényes Elek. A régi szőlőfajtákat fokozatosan váltották fel a legjobbak, ráadásul sok az új ültetés. Hogy a madari bor mégsem eléggé közismert (mint például a kürti), az abból is adódik, hogy az utóbbi időben elhanyagolták a reklámot. Ebben is új időszámítás kezdődik Madaron.
Október 5–7. között tartják meg az első Madari Bor- és Gasztrokorzó nevű fesztivált, amelyen a helyi pincék kínálatán kívül (a 270-ből mintegy 40 pince lesz nyitva) Csehországból, Magyarországról, Lengyelországból, Romániából, Szerbiából várnak tájjellegű borokat, étkeket és szereplőket. S természetesen rengeteg látogatót. Hamisítatlan nemzetközi népművészeti fesztivál lesz, ahol a gasztronómiai gyönyörök mellett két színpadon, szinte megállás nélkül zajlanak a „minőségi és választékos” műsorok, amelyek felsorolására nincs helyünk. Egy biztos, a madari önkormányzat, a helyi borászokkal – akik stílusosan a Sutyú-völgyi Borosgazdák Társulása néven alkotnak társulást – összefogva, hagyományt teremt. Ottjártunkkor már az utolsó simításokat végezték a szervezők.
„Nem akarunk senkivel versenyezni – mondja a polgármester –, mi azt szeretnénk, hogy a köztudatban jól csengjen a nevünk.” Azon túl, hogy bizony a jó bornak is kell a cégér, a madariak végre ezen a téren is nagy lépést tehetnek az önmagukra találás és a közösségépítés nem könnyű útján.