Felnőtt maszkban gyermeklélek

„ A tények nagyon pontos ismerete híján nem lehet tudni, mi válthatta ki ezt a brutálisan agresszív megnyilvánulást. Minden emberben ott szunnyad bizonyos fokú agresszió, de a nevelésnek és a szocializációnak köszönhetően a többség a társadalom által elfogadható szinten kezeli.

„ A tények nagyon pontos ismerete híján nem lehet tudni, mi válthatta ki ezt a brutálisan agresszív megnyilvánulást. Minden emberben ott szunnyad bizonyos fokú agresszió, de a nevelésnek és a szocializációnak köszönhetően a többség a társadalom által elfogadható szinten kezeli. Ebben az esetben lehetett a kiváltó ok féltékenység, kettejük közötti konfliktus vagy más probléma, amelyből a tettes nem talált kiutat. Fontosnak tartom hangsúlyozni, hogy pszichoszociális szempontból egy tizenhárom éves gyerek még nem érett, tehát semmi keresnivalója diszkóban, vendéglőben. Az az érv, hogy a barátai is mind járnak, elfogadhatatlan: egyszerűen nem tekinthetjük normálisnak, hogy tizenhárom éves gyereket olyan hatások érnek, amelyek felnőttek számára is veszélyesek lehetnek. A kamaszkor kezdetén még nem lehet a gyerekre bízni, hová megy, kikkel barátkozik, és minderről mit mond el otthon. A szülőnek sokkal aktívabban kell kezdeményeznie a kommunikációt, és meg kell húznia a határokat. Felvetődik a rengeteg agressziót közvetítő tévéműsor és videó hatásának a kérdése is, mert egy tizenhárom éves kislánynak biztosan nem magától jut eszébe, hogy a konfliktusok elintézésének leghatásosabb módja az, ha kést ragad. Lehet, hogy hirtelen indulatában szúrt, egyfajta rövidzárlat állt be nála, de ennek ellentmondani látszik az a tény, hogy felnőtt bűnözőre valló alapossággal készült a tettére – a helyszínre hívta az áldozatot, magával vitte a kést. Nem lehet kizárni azt sem, hogy a kislány beteg, de a szülőknek pedagógusoknak ezt fel kellett volna ismerniük annak alapján, hogyan viszonyul a játékaihoz, az állatokhoz, a társaihoz vagy önmagához.” dr. Hunčík Péter

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?