Elnököt választunk. De kit?

Nem egész két hónapja még úgy tűnt, hogy a tudós Robert Mistrík a legnagyobb esélyes – annál is inkább, mivel a Smernek akkor még jelöltje sem volt. Már-már azt hittük, olyasvalaki, akinek lenne is esélye, nem áll össze Ficóékkal, de aztán – ki tudja, mivel – meggyőzték Maroš Šefčovič uniós biztost, aki a semmiből rögtön második lett. Elég volt neki néhányszor kijelenteni, hogy diplomataként rögtön a beiktatás másnapján mehet tárgyalni bárhová, jópofáskodnia a közösségi oldalon egy tál rántott hús mellett az asszonnyal a tűzhelynél, ahogy azt a Smer választói elképzelik, meg eltűrni Fico kínos vicceit a párt nőnapi rendezvényein – és máris második lett. Amikor azt hallottam, hogy Fico Jánošíkhoz hasonlítja, el is gondolkoztam azon, mit érezhet ilyenkor egy diplomata, de arra jutottam, hogy az a diplomata, aki ezekkel adja össze magát, nyilván semmit.

Egy nemes gesztus

Šefčovič talán még akkor sem érzett semmit, amikor a meggyilkolt Martina Kušnírová édesanyját nem engedték be a Smer eperjesi nőnapi rendezvényére. Mert ugye az mégsem volna teljesen diplomatikus, hogy Robert Fico pártelnöknek fekete szalaggal átkötött virágot adjon át, meg néhány keresetlen szót mondjon, és rontsa velük az ünnepet. Na de mivel hiszünk abban, hogy a Vasárnap olvasói nem a Smer rendezvényein szórakoznak, és nem is a párt elnökjelöltjét választják, foglalkozzunk a többiekkel. Elsősorban Zuzana Čaputovával, aki az utolsó hivatalos közvélemény-kutatások szerint az államfőválasztás legnagyobb esélyese. Olyannyira, hogy amíg Mistrík is jelölt volt, 26, majd Mistrík visszalépését követően 45–52 százalékot mértek neki. Ilyen üstökösszerű berobbanásra talán még ő sem számított, de ezt minden bizonnyal annak köszönheti, hogy a szlovákiai választópolgárnak nagyon elege van a regnáló politikai elitből. A korrupcióból, a hazudozásból, a gyűlöletbeszédből, egyáltalán az unalomig ismert arcokból, amelyekkel szemben egy egyszerű és hiteles élettörténetet, az emberi jogokért kiálló sikeres jogász történetét tudta felmutatni. Jól szerepelt a vitaműsorokban is: tárgyilagos volt, és konkrét, nem beszélt mellé akkor sem, amikor kényes témákról kérdezték; ez lehetett az alap, amely meghozta azt a bizonyos 26 százalékot. A többit Robert Mistrík úriemberhez méltó gesztusa és a többi tisztességesnek vagy – mondjuk ki bátran – normálisnak tekinthető jelölt gyenge szereplése hozta.

Mit ér a jelölt, ha magyar?

Mistrík visszalépése után a józan és tisztességes oldalon számottevő eséllyel már csak Bugár Béla és František Mikloško maradt. Bugár mintha maga sem gondolná komolyan, hogy elnök akar lenni, inkább csak pártját népszerűsítő plakátkampánynak tűnik a jelöltsége. Hogy nem lép vissza, az talán annak tulajdonítható, hogy nem tudja, kinek a javára tehetné: a Smert és Šefčovičot nem akarja támogatni most, hogy az alkotmánybíró-választás miatt beszélő viszonyban sincs Ficóval, Čaputovát meg a koalíció tagjaként nem meri, az elnökjelölt asszony liberális nézetei miatt talán nem is akarja. Meglátjuk, mit tesz a második forduló előtt, de ahogy eddig annyiszor, Bugár Béla néhány százaléka most sem jelentéktelen. Főleg azoknak a magyar választóknak lesz nehéz a döntés, akik Menyhárt Józsefre, az MKP jelöltjére szavaztak volna, és a magyar jelölt fontosságával érveltek. Menyhárt, miután egy szintetizátorral végigmuzsikálta a dél-szlovákiai kultúrházakat, belátta, hogy az 1–2 százalékával nem rúg labdába, és visszalépett. Pechjére Mistrík javára, aki nem egész egy hét elteltével szintén visszalépett, és nyilvánosan Čaputovát támogatta, úgyhogy most Menyhárt József választóinak van feladva a lecke. Ha magyar alapon akarnak voksolni, csak Bugár Béla marad, ha kormányellenes alapon, akkor a liberális Čaputová, mert reméljük, hogy Harabinra vagy Kotlebára magyar ember azért mégsem fanyalodik. 

Folytatás a Vasárnap 11. számában!