Élelmiszer-ipari csalások

Mivel élelmiszerre minden embernek szüksége van, hamisítani is ezt éri meg leginkább. Olcsó, gyengébb minőségű adalékanyagok alkalmazásával, aromákkal, fűszerekkel, vizezéssel, festéssel. Az ókorban a kenyeret, mézet, bort és szeszt hamisították, a középkorban már a húst és a tejet is. Ma pedig mindent, mert még a legsilányabb áru iránt is van kereslet – ha olcsó.

Hatvan százalék nem az, aminek feltüntetik

Az Osztrák–Magyar Monarchia első élelmiszertörvénye 1895-ben született. Tiltotta és elzárással, pénzbüntetéssel sújtotta „a növényi és állati eredetű élelmiszerek, takarmányok, magvak, trágyaneműek körébe tartozó cikkek hamisítását, utánzását és olynemű megváltoztatását, mely a fogyasztóközönséget vagy vevőt a termék, termény vagy cikk eredete, összetétele vagy minősége tekintetében tévedésbe ejteni alkalmas”.

Élelmiszer-hamisításról akkor beszélünk, ha valaki szándékosan, haszonszerzés céljából változtatja meg az élelmiszer belső tulajdonságát, leplez bizonyos tulajdonságokat, vagy megváltoztatja a szavatosság dátumát – mondja Jozef Golian, a nyitrai Szlovák Mezőgazdasági Egyetem élelmiszer-biztonsági és élelmiszer-higiéniai tanszékének vezetője. – A gyártókat mindig ugyanaz a cél vezérli: hogy csökkentsék az előállítási költségeket, és növeljék nyereségüket. Ma az élelmiszer-hamisítást ösztönzi az áruházláncok részéről a gyártókra nehezedő nyomás is. Mindenki minél olcsóbban vásárolna, egy szinten alul azonban egyszerűen nem lehet tisztességes és természetes, azaz valódi élelmiszert előállítani” – mutat rá Golian. Óriási az adalékanyagok és pótlékok kínálata is. Szinte csábítják a gyártókat, hogy velük helyettesítsék a természetes alapanyagokat. Ma az élelmiszergyártás, sajnos, nem mesterség, hanem elsősorban üzlet, ahol az a nyerő, aki a legolcsóbbat kínálja. Nagyon olcsón pedig egyszerűen nem lehet minőséget előállítani, legalábbis tanyasi csirkét, házi túrót, biozöldséget biztosan nem. Becslések szerint az egész világon forgalomban lévő élelmiszerek hatvan százaléka hamisított, vagyis nem az, aminek a csomagoláson feltüntetik. Ebben a gyártóknak nagy segítségükre vannak a modern technológiák, mert az összetevők laboratóriumi elemzése egyre nehezebb és egyre költségesebb.

Festett csirke és hamis gesztenyepüré

Hamisításnak számít, ha a marhahúst lóhússal pótolják, ha a romlásnak indult húst megfűszerezik, de az is, ha a zöldség származási helyével kapcsolatban hazudnak. Így adnak el nyesedékekből préselt húskészítményt sonkaként, Marokkóban termesztett paprikát csallóköziként, margarintól bűzlő akármit vajkrémként. És mivel mindig akad, aki megveszi, vagy csak ezt tudja megvenni, a gyártóknak megéri a „fejlesztésbe” fektetni, az ellenőrök pedig egy lépéssel mindig mögöttük járnak. „Klasszikus példa a borhamisítás vagy a baromfi bőrének festése. Kurkumával színezik a csirkét, azt a látszatot keltve, mintha tanyasi csirke volna, holott ipari körülmények között nevelték, és sem napot, sem kukoricát nem látott soha. A fűszert a forrázóvízbe rakják, és amikor a csirkét kopasztás előtt bemerítik, a bőre sárgára színeződik. A hamisítás úgy derül ki, hogy a lábak és a tüszők a kitépett tollak helyén nem ugyanolyan sárgák. Elterjedt a fagyasztott gesztenyepüré hamisítása is: ebbe rizslisztet, burgonyalisztet vagy főtt babot raknak, mert olcsóbb. A hamisítás kategóriába tartozik az is, ha az ismert termékbe silányabb adalékanyagot, mondjuk, egy csokoládéba a megszokottnál gyengébb minőségű kakaóport kevernek” – sorolja a példákat Jozef Golian.

Tejmentes vaj, húsmentes sonka

A közelmúlt legnagyobb élelmiszer-hamisítási botrányai többtonnányi élelmiszer és több ezer liter alkohol bevonásával, ritkábban személyes vagy intézményes felelősségre vonással végződtek: ólmozott fűszerpaprika-őrlemény Magyarországon, dioxinnal mérgezett, használt sütőolajból készült csirketáp Belgiumban, Marokkóból importált, rovarirtóval mérgezett zöldpaprika, aflatoxint tartalmazó iráni pisztácia, metilalkoholos szeszes italok Csehországban, dioxinnal szennyezett guárgumit tartalmazó édességek, melanintartalmú tejporok, antibiotikumos méz. Az esetek nagy részére azonban soha nem derül fény, mert bár a fogyasztók sejtik, hogy utánzatot vásárolnak, köztük és a gyártók között létezik valamiféle hallgatólagos megegyezés. Sokat tesz a megszokás is: aki évek óta a legolcsóbb élelmiszereket vásárolja, az megszokja az ízüket, szagukat, állagukat, és már nem is tudja, milyen a valódi csokoládé vagy az igazi sonka.

A legtöbb hamisító vigyáz arra, hogy ne okozzon mérgezést vagy azonnali egészségkárosodást. Ezért egyszerűen csak olcsóbbal helyettesíti a drágát. A pálinkát nem eredetvédett területről származó gyümölcsből főzi, más mézet próbál akácmézként eladni pollen és aromák hozzáadásával, vagy tehéntúróból készíti a brindzát. A megbuherált élelmiszer-ipari termékek jelentős része nem is legálisan kerül forgalomba. Egyszerűen kijelentik a helyi hangosbemondóban, hogy baromfitenyésztő árul frissen vágott csirkét a községi hivatal előtt, és a vásárlók elhiszik, hogy a csirkék valóban a kukoricától sárgák, mert kurkumáról még nem is hallottak. Mint ahogy arról sem, hogy az agyonfagyasztott, öreg hús hűtőízét, furcsa színét a kolbászban elnyomja a csípős fűszerpaprika, nem minden tejből készült, aminek a csomagolásán vaj vagy sajt felirat díszeleg, és a sonkának nevezett göngyölegben csak a zselatin tartja össze a sok nyesedéket. „Az emberek egy része szeretné elhinni, hogy van olyan vaj, amely 50 centért, vagy olyan magas kakaótartalmú csokoládé, amely 1 euróért kapható, ezért még elégedettek is, milyen jól vásároltak, pedig az áru még annyit sem ér, amennyit fizettek érte” – mutat rá Jozef Golian. A kereskedők nem jótékonykodnak, soha nem adják olcsón a minőségi árut – ha igen, akkor gyanakodni kell, mert vagy lejárt, vagy mást is meg kell venni mellé, vagy „feljavították” valamivel.

Csallóközi paprika Marokkóból

Ma már mindent hamisítanak – amit nem, azt gyártani sem érdemes, mert nincs piaca. A hamisított élelmiszerek kilencvenkilenc százaléka nem okoz megbetegedést, kellemetlenséget, csak nem az, aminek mondják. Ezt a vásárlók sejtik, vagy talán tudják is, de hagyják becsapni magukat, mert elsősorban az árat nézik. A játszma akkor érhetne véget, ha valóban mindenki becsapva érezné magát, aki egyszer kurkumás csirkét vagy petróleumos vajat vásárolt, de ez még messze van. „A témában készült felmérések szerint a fiatalok érzékenyebbek az élelmiszerek minőségére, kevesebbet esznek, de odafigyelnek arra, hogy mit. Az idősebbek az árakat nézik, de ez nem csak az igényeikkel, hanem a lehetőségeikkel is összefügg: az alacsony nyugdíjakból nem lehet naponta megvenni a legjobb tejet és a házi sütésű kenyeret. Még nagyobb gondot okoznak a csupán EU címkével ellátott termékek, mert sem azt nem tudjuk, honnan származnak, sem azt, hogy a felirat a termesztési, gyártási vagy csomagolási helyet jelenti-e. Az osztrák facsemetén osztrák tulajdonos által művelt magyar földben termett és Ausztriában csomagolt alma magyar vagy osztrák? És a csallóközi magról Marokkóban termesztett paprika vagy a Szlovákiában vágott, de Lengyelországban nevelt csirke vajon milyen nemzetiségű? Aki nem akar ezen gondolkozni, jól teszi, ha elsősorban hazai terméket vásárol. Most már új embléma is van rajta, szépnek épp nem mondható, de legalább olcsó volt, és jól felismerhető. A mezőgazdasági minisztérium szerint garantálja, hogy a csomagolás eredeti, és valódi szlovákiai élelmiszert takar – legalábbis a következő botrányig, amikor kiderül, hogy a gyártó külföldről hozta be az olcsó alapanyagot.

Életfogytiglant kaptak a szeszpancsolók

Az utóbbi évek egyik legnagyobb európai élelmiszerbotránya a metilalkoholügy volt. 2012-ben Csehországban ötvenem haltak meg és több százan szenvedtek maradandó károsodást metilalkohol-mérgezés következtében. A szeszt pancsoló két férfit – Tomáš Křepelt és a szlovák állampolgárságú Rudolf Fiant februárban életfogytiglani szabadságvesztésre ítélte a bíróság. A pancsolt alkoholt terjesztő, árusító kereskedőkre 8-tól 21 évig terjedő börtönbüntetést szabtak ki.

Mit hamisítanak a gyártók leggyakrabban?

• A húskészítményekbe marha- vagy disznóhús helyett lóhúst raknak.
• Utak sózására használt ipari sóval tartósítják a füstöltárut, konzerveket.
• Lefagyasztás előtt vízbe áztatják a baromfit, halat, hogy nehezebb, majd a kiolvasztást követően omlósabb legyen.
•  A füstölt csülök, sonka, szalonna a belefecskendezett víztől és adalékanyagoktól nagyobb és nehezebb, mint a nyers.
• A virslikbe, szalámikba, pástétomokba darált bőrt, beleket, egyéb mészárszéki hulladékot kevernek – így 50 százalékuk sem hús, holott ennyi a minimum.
• Az olívaolajat olcsóbb étolajjal keverik.
• A kakaóba a kakaóbab héját is beledarálják.
• A borban, pálinkában a gyümölcsöt aromákkal helyettesítik.
• A tésztákba élelmiszerfestéket raknak, hogy sárgábbnak látsszanak.
• A dzsemekbe festéket, aromát tesznek, ha nem abból a gyümölcsből készülnek, amely a címkén látható.
•  A sajtok alapanyaga tej helyett növényi olaj.
• Az éttermekben vesepecsenye helyett gyakran jóval olcsóbb rostélyost, vadhús helyett vörösborban pácolt marhahúst használnak.
• A tésztákba, majonézekbe nem tesznek annyi tojást, amennyit feltüntetnek.
• A gyümölcslevek egzotikus gyümölcsök helyett alma- és répaléből, aromákkal készülnek.
• A darált fűszerekben, filteres teákban gyakran por, föld, agyag, a pirospaprikában téglapor is van.

Laboratóriumi vizsgálat kell

Egy európai átlagfogyasztó évente három kiló adalékanyagot eszik-iszik meg anélkül, hogy tudná, mit nyomnak le a torkán. Ide tartoznak a festékanyagok, aromák, tartósítószerek, édesítők, sűrítők, zselék, de a szemét is. Mivel ma már sokan nézik a csomagoláson, mennyi E betűs anyagot tartalmaz a termék, a gyártók gyakran feltüntetik, hogy tartósítószerek nélkül készült. Ezt csak fenntartásokkal lehet elhinni, mert tartósítószer nélkül a tejtermékek, húskészítmények, gyümölcslevek már szállítás közben megromlanának. A vevő, sajnos, nem tudja megállapítani, valóban azt kapja-e, amiért fizet, az élelmiszer-hamisítókat csak a jól felszerelt laboratóriumokban dolgozó szakemberek képesek leleplezni. A húsipari termékek elemzésére például DNA-tesztet használnak. Ez pontosan kimutatja, mennyi és milyen hús van az adott készítményben. A tojástartalmat koleszterinteszt mutatja ki: ha a tésztának, majonéznek nincs akkora koleszterintartalma, amekkorának a megadott tojásmennyiség felhasználása után lennie kellene, akkor a tojás egy részét egyszerűen kispórolta a gyártó. A gyümölcslevek, pálinkák, dzsemek gyümölcstartalmát folyadékkromatográfiával, azaz az összetevők szétválasztásával állapítják meg.