Egyre több a rokkantnyugdíjas

<p>Annak ellenére, hogy a feltételek egyre szigorúbbak, az ellenőrzések pedig gyakoribbak, Szlovákiában mind több a rokkantnyugdíjas. Ez főleg a rákos megbetegedések számának növekedésével függ össze. Az utóbbi nyolc évben negyedével, szám szerint 60 ezerrel emelkedett azoknak a súlyosan egészségkárosodott személyeknek a száma, akik rokkantnyugdíjra jogosultak.</p>

A szociális biztosító tavaly összesen 240 607 ügyfelének folyósította ezt a járulékot, a kiadások meghaladták a 740 ezer eurót. Sok az országban a munkaképtelen vagy csak részben munkaképes beteg. Ennek okai mindenképp az életmódban, a nem megfelelő színvonalú és sokak számára már elérhetetlen egészségügyi ellátásban is keresendők. A mozgásszervi problémákkal küzdők – egyébként az ezek és a veleszületett rendellenességek miatt rokkantnak nyilvánítottak száma csökkenő tendenciát mutat – többhavi várakozás után kerülnek műtőasztalra, hetekig várnak segédeszközökre, és a rendszeres rehabilitáció, gyakori gyógyfürdő legtöbbjük számára csak vágyálom. Még ha valamennyire rendbe jönnek is, arra, hogy munkát találjanak, semmi esélyük, ezért egyetlen jövedelmük a rokkantnyugdíj. És itt értünk el abba a szürke zónába, ahol minden szigorítás ellenére a korrupció az úr, mert a bizottságokban is csak emberek ülnek. Na nem mintha csupa olyan személyt nyilvánítanának rokkantnak, aki nem minősül annak, de korántsem mindegy, hány százalékos egészségkárosodást állapítanak meg, mert a járulék összege ettől függ. Hetven százalékot meghaladó rokkantság esetén átlagosan 341,180, hetven százalék alatt pedig 193,45 euró.

 

A pénz mindkét esetben kevés a megélhetéshez, még akkor is, ha a súlyosan rokkant személyeket ápolja valaki, aki gondozói díjat kap, és így már össze tudnak rakni két csekély összeget. Akik a bizottság szerint valamilyen munkát még végezhetnének, azok még nehezebben élnek, mert munkát sehol sem kapnak, a nyugdíjuk viszont épp csak fizetéskiegészítésnek volna elég. Akármennyire úgy tűnik is első látásra, hogy a szociális rendszerrel visszaélők és a munkanélküliek próbálnak szerencsét azzal, hogy rokkantnyugdíjassá nyilváníttassák magukat, a dolog nem ilyen egyszerű. Ügyeskedők persze mindig voltak és lesznek is, de a rokkantnyugdíjasok túlnyomó többsége rendkívül nehezen él. Legalábbis Szlovákiában; mert a fejlett országokban már kétszer annyi pénzt áldoznak az egészségkárosodott személyek élet- és munkakörülményeinek javítására, mint a munkanélküliekre. A több mint félmillió szlovákiai egészségkárosodott ugyan szintén részesül adóengedményben, nem fizet rádió- és televízió-készülékre üzemben tartási díjat, olcsóbban utazhat a tömegközlekedési eszközökön, ha van autója, olcsóbban parkol, és ha be tud jutni az épületbe, egyes múzeumokban, színházakban is kedvezménnyel vásárolhat jegyet. Már ha miután kifizette a rezsit, a lakbért, s megvásárolta a gyógyszereit és némi ennivalót, egyáltalán marad akár csak egy centje is utazásra és kultúrára.

 

19 százalékuk dolgozik

A Európai Unió statisztikai intézete, az Eurostat szerint Hollandiában, Finnországban és Franciaországban az egészségkárosodott személyek fele dolgozik, Svédországban pedig a 74,2 százalékuk! A felsorolt országok költik a legtöbb pénzt az egészségkárosodottaknak szánt szolgáltatásokra és a foglalkoztatásukra.

Szlovákiában csak a 19 százalékuk dolgozik annak ellenére, hogy az állam különböző előnyökkel próbálja ösztönözni a munkaadókat. Az eddigi tapasztalatok szerint azonban a vállalkozók nagy része inkább visszaél, mint él ezzel a lehetőséggel.

 

Rokkantnyugdíjasok száma

az egyes kerületekben

Pozsonyi kerület  18 308

Nagyszombati kerület   25 545

Trencséni kerület 29 196

Nyitrai kerület     32 175

Zsolnai kerület     31 964

Besztercebányai kerület 29 203

Eperjesi kerület    38 844

Kassai kerület      35 371

Összesen    240 607

 

Számuk az utóbbi években

2005       180 939

2011       223 182

2012       227 801

2013       231 547

2014 január  240 607

 

Mire kaphatnak támogatást?

Ha a rokkantnyugdíjas teljesíti a szigorú feltételeket, többféle kompenzációs hozzájárulást kaphat. Ezekre csak a súlyosan egészségkárosodottnak nyilvánított, vagyis legalább 50 százalékban rokkant személy jogosult. Az ilyen egészségkárosodás a testi, érzékelési vagy lelki képességek olyan hiányát jelenti, amely legalább egy évig tart.

* Személyi asszisztensre 6 évestől 65 éves korig: 2,67 euró egy órára

* Gépkocsi vásárlására – ára legfeljebb 13 277,57 euró lehet – a hozzájárulás legfeljebb 6638,79, automatikus sebességváltós esetében 82989,48 euró

* Lakásátalakításra, akadálymentesítésre: hét év alatt összesen 6638,79 euró

* Garázsra 1659,70 euró

* Gépkocsi üzemeltetésére: havonta legfeljebb 101,07 euró

* Diétás étkezésre: havonta 36,78 euró az első, 18,36 a második, 11,04 a harmadik kategóriában

* Öltözködésre, tisztálkodásra, lakásfenntartásra: havonta 18, 39 euró

* Gépkocsifenntartásra: havonta 33,10 euró

* Kiképzett kutya tartására: 44,12 euró

(Forrás: Szociális Biztosító)

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?