Édesszájú gyilkos

Főgonoszból elég egy is. Hollywood sem osztogatja ingyen ezt a fajta elismerést. Christopher Walken pedig tett érte eleget, hogy e cím, e páratlan rang egyedül csak őt illesse. Gyilkolt, rombolt, pusztított eleget érte. Hüllőszemével, dermesztő mosolyával, riasztó lényével több tucat filmet tett már hátborzongatóvá.

Rideg, elutasító, idegborzoló ember. Nem az a típus, akivel bárki boldogan indulna világ körüli útra, legfeljebb sarkköri túrára. Ott ugyanis nem lenne feltűnő Christopher Walken fagyos mosolya, jegeces tekintete, hideg szíve. Eszenyi Enikő mesélte: sok évvel ezelőtt, amikor még pályakezdő színésznő volt, Londonban, a Tate Gallery egyik hatalmas kiállítótermében felismerte a New York-i színészt. Vasárnap délelőtt ráérősen nézegette a régi angol mesterek lenyűgöző festményeit. Ketten voltak a teremben. Rövid töprengés után odalépett Walkenhez, udvariasan megszólította, elmondta neki, hogy voltaképpen kollégák, ismeri és szereti a művészetét, és megtiszteltetésnek venné, ha megajándékozná az aláírásával. Nem sokáig kellett várnia a hollywoodi sztár válaszára. „Én most szabadságon vagyok!” – felelte, és szemrebbenés nélkül továbbállt.
Hasonlóan viselkedett Karlovy Vary fesztiválján is, ahol hivatalosan járt. Meghívott vendégként illett néhány interjút adnia. Pokoli percek voltak, amelyeket a társaságában tölthettem. Kimért volt és lekezelő. Amikor gyilkos szerepeiről kérdeztem, hogy nem unja-e még a sok hasonszőrű figurát, a hidegvérű darabológépeket, úgy nézett rám, mintha ketté akarta volna harapni a torkomat. „De igen, unom – sziszegte –, szert tettem azonban egyfajta gyakorlatra, és könnyűszerrel végezni tudok bárkivel. Ismerem a gyilkolás anatómiáját.”
Harcedzett zsoldosvezér volt A háború kutyáiban. Börtönből szabadult kábítószer-kereskedő a New York királyában. Vér után sóvárgó vámpír a Menekülés a pokolból című horrorban. Veszedelmes uzsorás a Nem írnek való vidékben. Oscar-díját A szarvasvadász acélgyári munkásáért kapta, aki részt vett a vietnami háborúban. Már az 1985-ben forgatott James Bond-filmben, a Halálvágtában is ő volt a főgonosz. Max Zorin, a náci. A Batman egyik fejezetében is Max, de Screck, a milliárdos gazember. Tarantino kultfilmjében, a Ponyvaregényben öt percet kapott, ám az az öt perc az egész történetet meghatározza. Paul Schrader Idegenek Velencében című alkotásában, amely Harold Pinter drámája nyomán született, Helen Mirren férje, aki halálos csapdát állít angol vendégeiknek.
Ez az ő vadászterülete, ahol érzelmileg és fizikailag egyszerre semmisítheti meg mit sem sejtő áldozatait. Nincs színésze Hollywoodnak, aki nagyobb élvezettel pancsol a vérben, tör csontot, vág fel hasfalat, mint ő. Ha arra kérnék, nyomja ki filmbeli ellensége szemét, egy percig sem hezitálna. Kinyomná. Rászolgált a gyilkos fenevad elnevezésre. Késsel, tőrrel, pisztollyal és géppuskával annyiszor oltott már ki életet, hogy disszertációs munkát írhatna az agonizálás végső pillanatairól. Már ujjong a néző, ha netán ő kerül csapdába. „Vesszen az állat!” – ugrál örömében, és kimondja, mire gondol: filézzék ki rendesen, trancsírozzák apró darabokra.
De mint tudjuk: hosszú élet vár arra, kinek (filmbeli) halálát kívánják. Walken – nomen est omen – sokáig sétálhat még a hollywoodi stúdiókban. Hatvankilenc évéből jó párat letagadhatna, ha egy kicsit hiú lenne. Csakhogy fütyül a korára. A Fatboy Slim egyik videoklipjében úgy táncol egy luxusszálloda halljában, asztalán, mozgólépcsőjén és acélhuzalon lebegve, olyan lazán, olyan elegánsan, olyan megnyerően, mintha nem is azt az embert látnánk, aki első filmes megjelenése óta a halál legkülönbözőbb formáit osztja a moziban. A pék fia, aki eredetileg táncosnak készült, majd egy oroszlánszelídítő segédje lett.
A többi már ismeretes: a cirkuszból előbb a Broadwayre vezetett az útja, és Liza Minnelli barátjaként még Judy Garlandot is megtáncoltatta egyszer. New Yorkból aztán Los Angelesbe költözött, ahol a hetvenes évektől kezdve több mint száz filmet forgatott. Kötélidegei mellett édesapjától néhány remek receptet is örökölt, ezért aztán vaníliakrémes fánkban egyszerűen verhetetlen. Két helyet kerül messziről az életben: a golfpályát és az állatkertet. Amikor Karlovy Varyban azt kérdeztem tőle: ha annyira unja már a mások által rákényszerített szerepkört, akkor miért nem tesz ellene, valósággal rám förmedt: „Egy hollywoodi színész életét az ügynökök irányítják. Engem halálosztónak könyveltek el, és nincs sok esélyem változtatni a helyzeten. A boldog férj, a gyerekeit sétáltató apa szerepét nem fogom megkapni soha. Nem mintha abba ne lehetne beleunni. Akkor inkább utáljanak, legalább nem állják utamat, szabadon közlekedhetek a világban.”
Úgyhogy unja, nem unja: marad minden a régiben. Hollywood címzetes főgonosza: Christopher Walken.