Az olvasás kegyelmi állapot

Hányszor és hányan megkongatták már a vészharangot a könyvkiadás alkonyát jelezve! Hányszor és hányan siránkoztak afelett, hogy leáldozóban a könyv, a nyomtatott, a megfogható, szagolható (máig szokásom, hogy van-e izgató nyomda- vagy ragasztószaga, amit annyira szeretek), a lapozható, letehető, felvehető, az igazi, a gerinces könyv napja. Nem hiszek én ezeknek. Hogy is hinnék, amikor könyvvásárok, -kiállítások, csodás kirakatok gyönyörködtetnek, s igaz, a kispénzű könyvmoly jobbára ámul csupán, de csak szerét ejti olykor, hogy birtokolja is a kiszemeltet, esetleg tapintatosan elejti szerettei előtt egy-egy kedves író nevét, könyvcímeket, hátha majd szülinapra, karácsonyra... 

Az én könyvmolyságom a padlással kezdődött. Falusi házunk fülledt, rossz szagú, dohos, egerek lakta, sok lommal teli, titokzatos padlásával. Egész kicsi voltam, s már sűrűn jártam az egyszerű falusi könyvtárba Tündér Ilonáért, Csipkerózsikáért, Rigócsőr királyfiért meg a többiekért. Így lettem titokban a fülledt padlás látogatója is. Jó társam volt ebben a húgom. Valahogy csak megtudtuk, hogy a gerendák között ott lapul pár egérrágta zsák telis-tele öreg könyvvel. A sok titkot rejtő akkori idő nem árulta el, hogy kerültek oda, kinek a becses kincsei voltak azelőtt. Nem kérdeztük, csak rejtegettük a titkot. Ahogy tehettük, máris, uzsgyi, fel a padlásra. Valami megfoghatatlan, izgalmas, álomszerű volt, ahogy kutattuk, forgattuk, tisztogattuk a még ismeretlen írók még tán nem is nekünk való regényeit. Bizonyosra veszem, hogy akkor lettem függő. S aki egyszer azzá lesz, akit menthetetlenül elcsábítanak a betűk, annak nem nagyon használ semmiféle elvonókúra. Esetleg a mai igen magas árak, a drága csodák foghatják vissza valamelyest.

Az első fizetésemet teljes egészében a könyvesboltban hagytam, s utána is még szinte egy vagyont. Istenem, szinte fillérekbe kerültek a könyvek. Ma már bizony nem tudnék olyan szépséges kis házi könyvtárat felépíteni, mint ifjúkorom bolondos esztendeiben. Olvastam aztán mindenütt, sarokban kis sámlin ülve, fűben hason fekve, utazva, vagy felolvastam a konyhában anyámnak, amíg sodrogatta a nudlikat. Olvastam rossz irodalmat, ponyvát, később magvasat, sokat adót. Hamar felismertem az érdemeset, faltam Shakespeare meg mások verses drámáit, szerelmes voltam Jókai Mórba, ettem-ittam, memorizáltam a verseket, szívtam a betűket, a szívembe, a vérembe, eveztem a hatalmas tengeren, az olvasásén. Néha eltévedtem, de a vágy az igazira, a nagyra, a meggyötrőre mindig visszaterelt az valódi élvezethez, a keményen meggondolkodtatókhoz, a nagy írókhoz. Akkor voltam boldog, akkor lelkileg rendben, ha részesültem az olvasás kegyelmében. Mert volt életemnek bőven olyan időszaka, amikor a gondok, fájdalmak, egyéb sanyarúságok miatt bizony nem tudtam olvasni. Eltűnt valahová a csoda, a szomj, az izgató vágy. Olyan is volt, hogy eladtam, elcseréltem, elajándékoztam könyvtáram számos darabját. Pótoltam aztán hamarosan a foghíjakat. Valahogy úgy vagyok vele, ahogy Rotterdami Erasmus: Amikor van egy kis pénzem, könyveket vásárolok, és ha marad belőle, akkor költök ennivalóra és ruhára.

Johannes Gutenberg, hiszem, hogy hatalmas találmányod soha nem helyettesítheti véglegesen a digitális irodalom, a szagtalan, a ridegen letölthető, amiért már nem kell sóvárogva kuporgatni a garasokat, hogy birtokolja a kincset a betűre éhes könyvkukac.

---------------------

VASÁRNAPonként nem mentem Rainerhez, mert otthon nem tudtam volna megmagyarázni, hová megyek; a könyvtár ezen a napon zárva volt.

Goce Smilevski: Freud húga