Állunk rendelkezésére!

Az új fürdővendég

Megérkezett a távolsági busz a fürdő főbejáratához, mint minden alkalommal, az új fürdővendégekkel. A régiek a szokásos félkört alkotva figyelték, mint ők mondták, az új anyagot. A hölgyek is, de ők finoman, nem feltűnően. Az érkezők a poggyászukkal voltak elfoglalva, de nem mindenki. Volt egy férfi, aki nem tolakodott a nagyobbnál nagyobb utazóbőröndök között, csupán egy kopott aktatáskát szorongatott a hóna alatt. A jól célzott kérdésre úgy felelt, a többit majd a következő járattal hozzák. Közben irigyelni való ironikus mosollyal nézte azt a feleségével érkezett férfit, aki egy hatalmas bőrönddel kínlódott. Sem azon a napon, sem a másnap érkező buszon nem volt a bőrönd. Akik kicsit jobban odafigyeltek, rájöttek: fel nem adott poggyász nem is érkezik meg. A kiszolgált aktatáskában nyugodtan elfért egy fogkefe meg a borotválkozásra szolgáló holmik. A fürdőben viszont elterjedt a hír, mely szerint e szegény fürdővendégnek elveszett a poggyásza. A hiszékeny vendégek el is hitték. De akadtak, akik látták őt helyet foglalni az autóbusz kiinduló állomásán, és bizony ott sem húzta a vállát táska. Még meg is irigyelték, milyen kényelmesen utazik.

Szóban forgó fürdővendégünk öntudatosan viselkedett, mint egy playboy, pláne hölgyek társaságának közelében. Meg is lett az eredménye, akadt egy a horogra. Méghozzá főiskolát végzett nő, akin látszott, hogy valami nagy dráma után van, s most esedezik valami szépre. Természetesen eleinte óvatos volt, elővigyázatos. A poggyász nélküli férfi azonban a hódítás nagymestere volt. Elképesztő, mesébe illő szövege lehengerelt mindenkit, és minden kétséget eloszlatott. Észbontó gyorsasággal irigyelni való turbékoló pár lett belőlük. A parki padokon elsuttogott szavak nem voltak elegendők. Bejártak minden elérhető szórakozóhelyet a környéken. És most csodálkozz, az úriember állta a nem kis költségeket, persze nem az ő lapos bukszájából. Hogy ne ágrólszakadt kinézését keltse, öltönyre is jutott – a hölgy egyre laposodó pénztárcája vesztére. Ám az sem volt feneketlen zsák, ezért ki is ürült.

Rögtön megmutatkozott, ki a gavallér. A poggyász nélküli férfi az üres pénztárcát visszaadta jogos tulajdonosának, mivelhogy eddig ő gavallérkodott belőle. Az a pillanat, amikor legalább részben ki kellett volna egyenlíteni azt, amit közösen elpazaroltak, soha nem jött el. Derék playboyunk élt vidáman, egy újabb áldozatra tapadva parazitaként. Maradt az üres buksza és a playboy hűlt helye. A nőnek meg nem maradt annyi sem, hogy a napi kávéját megvehesse. Egy távoli ismerős kölcsönpénzén most már szerényen visszahúzódva várta a hazautazást. Volt, aki sajnálta a pórul járt hölgyet, de voltak, akik kárörvendő hahotával szórakoztak rajta, természetesen kicifrázva az esetet saját fantáziájuk szerint. Végre nekik is volt miről fecsegni, elűzni a fürdőzés egyhangúságát. De egy tanulságos esettel valóban gazdagodott mindenki. Sohasem lehetünk elég óvatosak – tartja a mondás.

Puss Rudolf, Somorja

Hetedszer

Vencel napján igen hűvös reggel köszöntött ránk, de aztán a meteorológia ígérete szerint napközben tényleg zavartalan indián nyár volt errefelé. A reggel felvett kabátokat le kellett vetni, és sokan ismét rövid ujjú ingekben-trikókban jártak-keltek. Mi, 1961-ben a komáromi hajógyárban végzett öregdiákok ismét összegyűltünk, immár hetedszer, a Klapka vigadó kistermében, hagyományosan 11 órakor. Most hatan voltunk, de rekordot is dönthettük volna, hisz hazalátogatott Amerikából Horváth Béla. Ám sajnos ketten igazoltan hiányoztak: Zoli és Karol, az előbbi súlyos betegségből lábadozik, az utóbbi meg épp operáció után. Sanyi viszont a rossz időjárási viszonyokra (!) apellált.

Béla részletesen elmesélte az 1968-as lelépését egyik barátjával. Sok érdekességet tudtunk meg az osztrák lágerról, ahol eleinte napokig rabruhában, börtönben voltak. Végül is egy barátja révén jutottak ki Amerikába, minden nyelvtudás nélkül. A barát küldött nekik kétnyelvű (angol–magyar) cédulákat, ezek segítették őket az úton! Sok minden, itthoni-régi-gyári téma és nevek is előkerültek, volt miről emlékezni a kiváló ebéd után, poharazás közben is. Beírtunk a vendéglő emlékkönyvébe, és reméljük, hogy egy év elteltével ismét össze tudunk jönni, talán nagyobb létszámban.

Paulovics László, Gúta

Csermosnya menti fesztivál

A Dernőért Polgári Társulás idén a megszokottnál egy hónappal korábban rendezte meg a Csermosnya Menti Fesztivált. Ezúttal Lucskán fogadhattuk régiónk népművészeti csoportjait, és már 17.-szer ünnepelhettünk együtt. E közel 200 lakosú, gyönyörű fekvésű, hegyekkel körbeölelt kis település központjában a Csárda előtt Szabó József polgármester üdvözölte a félkörben elhelyezett lócákon ülő szép számú közönséget és szereplőt. Röviden bemutatta a falut, kiemelve, hogy e festői környezetben, jó emberekkel még a munka is könnyebb.

Icsó Józsefné, a DPT elnöke ünnepi beszédében megköszönte a szíves fogadtatást, és hangsúlyozta az ilyen ünnepek fontosságát. Az ünnepek mögött érzelmek vannak, és az ilyen megemlékezések jó alkalmat nyújtanak a hagyományok ápolására, értékeink továbbadására. Őrizzük nemzetiségünket, tudjuk, hová tartozunk, hol vannak a gyökereink. Életünkben a tánc és a zene fontos szerepet tölt be, színesebbé teszi a hétköznapokat. Régen a fiatalok táncos összejöveteleken ismerkedtek, Lucskán is hagyomány volt a tollfosztás, kukoricamorzsolás, aratási ünnepségek. Az ének és a tánc közelebb hozza egymáshoz az embereket, elbeszélgetnek, ami e stresszes időkben nagyon fontos. A világban – sajnos környezetünkben is – sok a gonosz és rosszindulatú ember, de csakis rajtunk múlik, hogy ezen változtassunk. Mi másért élünk közösségben, ha nem azért, hogy odafigyeljünk egymásra. Büszkék vagyunk a régiónkban működő éneklő- és tánccsoportok tagjaira, akik szabad idejükben fáradhatatlanul próbálnak, és különböző rendezvényeken, versenyeken lépnek fel nagy sikerrel. A pozitív visszajelzések és a díjak, az arany sávos minősítések boldoggá teszik őket, elfelejtik, hogy vannak magas beosztásban levő emberek, akik gátolják munkájukat, mellőzik őket, pedig feladatuk lenne a magyar kultúra ápolása. Nem könnyű a helyzetünk, hiszen egyre fogy a magyarság régiónkban is. Szomorúan vesszük tudomásul, hogy a Csermosnya-völgyben a fiatalság nagy része már csak konyhanyelvként használja a magyart, mert a szlovák iskolát látogatták. Pedig Dernőn itt a gyönyörű kilencéves alapiskola, ma közel 180 roma gyerek jár ide a környékről. Annak idején a szülők vajon miért tagadták meg örökségünket: az anyanyelvünket? Milyen erős közösség lennénk, ha ezt tudatosították volna? Miért nem büszkék történelmünkre, irodalmunkra, kultúránkra? Azokra a vívmányokra, felfedezésekre, melyeket Nobel-díjasaink és tudósaink adtak a világnak? Kérdések, melyekre nincs válasz.

A fellépő csoportok igazi csapatmunkát végeznek nem kevés erővel, akarattal és kitartással. Több ez, mint a zenéhez vagy a kultúrához való ragaszkodás. Tudásukat hittel, odaadással, szeretettel adják át a következő nemzedéknek. Mindnyájan láncszemek vagyunk, s ha a lánc megszakad, minden szem a semmibe hull. Ne hagyjuk ezt! Köszönjük a berzétekőrösi, jabloncai és a két várhosszúréti éneklőcsoportnak a gyönyörű fellépést, a Borostyán ifi és felnőtt-tánccsoportjainak a szép, vérpezsdítő táncaikat, Dendis Bellikének és Kristóf Áronkának az éneket és a szólótáncot, mellyel kiérdemelték a közönség vastapsát, valamint Bodnár Attilának és Kristóf Bálintnak, a kassai Márai Sándor Gimnázium tanulóinak íróink megzenésített verseit gitárkísérettel. A sok taps és dicséret örömmel töltötte el a szervezőket, hiszen arra törekednek, hogy magyar közösségünk erősödjön, és sok ilyen szép ünnepséggel gazdagodjon. Jó volt látni az elégedett arcokat, és az vigasztal, hogy amíg ilyen lelkes emberek alkotják népművészeti csoportjainkat, van jelenünk, és lesz jövőnk is.

A rendezvény a Szlovák Köztársaság Kormányhivatala támogatásával valósult meg.

I. Fodor Valéria

Szagos a rozmaring

A tardoskeddi Rozmaring dalkör szeptember 9-én harmadízben vett részt az V. Rozmaring Találkozón Nagyölveden, ezen a szívet melengető eseményen. Az első találkozót 2009-ben a farnadi Rozmaring asszonykórus indította útjára. Hét éneklőcsoport, Abaújszina, Felsőszeli, Bacska, Nagyölved, Hárskút és Szímő indult az I. Rozmaringok találkozóján. Azóta folyamatosan minden két évben más és más helyszínen kerül sor a Rozmaring nevet viselő népdalcsoportok találkozására. Ez úgy zajlik, hogy a fellépők fogadása után a csoportok népviseletben felsorakoznak, és rozmaringos dalokat énekelve felvonulnak az adott falu központjában. Most is így történt. A községi hivatal előtti emlékműnél elhelyezték a rozmaringbokrot, és folytattuk utunkat a helyi kultúrházba, ahol terített asztalok, névre szóló helyek várták a résztvevőket. Cseri Zita polgármesternő köszöntötte a csoportokat, majd a hazai Rozmaring egy kedves dalcsokorral elindította a fellépések sorozatát. 10 község 14 csoportja mutatkozott be. Nagyon tartalmas, színes volt a program. Abaújszinának nemcsak hagyományőrző dalköre van, nagyon ismert a néptánccsoportjuk is, akik minden második dalos fellépés után más és más tájegységek táncaiból adtak ízelítőt. Idén két új csoport is jelentkezett a találkozóra: Csata és Vámosladány. Nagyon jó volt a hangulat a bemutatkozásokat nagy tapssal köszönte meg a közönség. Meglepetésként fellépett a nagyölvedi dalárda is a Csomor népi zenekar kíséretében. Az esti műsor végén Szalma Klára, a nagyölvedi csoport vezetője megköszönte a vendégek színvonalas műsorát és a támogatók segítségét. Közösen elénekeltük a Rozmaringnak csak az a szokása kezdetű népdalt, majd Hárskút bejelentette, hogy a VI. Rozmaringok találkozóját két év múlva ők szeretnék megrendezni, és mindenkit szeretettel várnak. Vacsora után jött a szórakozás, a dalolás és a tánc sem maradt el. A nagyteremben egy zenész csinálta a hangulatot, az előcsarnokban pedig táncház  a Csomor népi zenekar muzsikájával. Fergeteges volt a hangulat, ismét beigazolódott, hogy él a magyar népdal, és míg lesznek ilyen csoportok, akik viszik tovább a fáklyát, addig nem kell félnünk.

Puskás Mária, Tardoskedd

Kedves Vasárnap!

Egy különösen kedves, együttérző levelet kaptam az elmúlt napokban. A levél kissé kacskaringós utat bejárva jutott el hozzám. Írója egy aggódó nagymama, akinek unokája fiam páciense volt. A Vasárnapból értesült fiunk tragédiájáról és a halála utáni fájdalmunkról, keserves harcunkról, amit ötéves unokánk láthatásáért folytatunk, sajnos a mai napig. Kérem önöket, ha lehetséges, pár soros köszönetemet a Kopertában leközölni.

Kedves Fűri Iringó!

Nagyon nehezen találok megfelelő szavakat, hogy kifejezzem hálámat és csodálatomat együttérző leveléért. Napjainkra nem jellemző az empátia, nem erősségünk az egymásra figyelés. Különösen meglepett egy „messziről” jött kinyújtott kéz, amely megérintett, és úgy éreztem, ezek a szavak szeretetből fakadtak, és egyáltalán nem hallatszottak üres frázisként. Valami felszakadt bennem, szinte átölelt a messziről jött hang. Köszönöm Önnek. Fájdalmunk az idő múlásával sem enyhül. Minden tartalékot, ami a továbbéléshez kellene, lassan elveszítünk. Ezért értékeljük és hálásak vagyunk, ha valaki, mint Ön is, szeretettel és hálával emlékezik drága jó fiunkra.

Tisztelettel és hálával: Morvay L.