Állunk rendelkezésére!

Az adventi koszorú

Nézd az adventi koszorút!

Fenyőgallyból készítették,

Megáldották s megszentelték.

Nézd az adventi koszorút!

Zöld levele reményt hirdet,

A család többet együtt legyen!

Nézd az adventi koszorút!

Négy szál gyertya, négy vasárnap,

A Karácsonyt nagy hittel várjad!

Nézd az adventi koszorút!

Ha gyertyája lángra lobban,

A megtérésed ne halogasd!

Nézd az adventi koszorút!

Imádságra időt szentelj,

Az ünnep is meghittebb lesz!

Nézd az adventi koszorút!

Ha ég már rajta minden gyertya,

Felkészültünk Karácsonyra.

Pintér Zoltán katolikus lelkipásztor

Nem vagyunk közömbösek...

Évek óta hagyománnyá vált március 15-én Petőfi Sándor szobrának ünnepélyes megkoszorúzása. Pár nappal az esemény után felhívott egy barátom, s közölte, a Medikuskertben járt (amit gyakran tesz, mivel a közelben lakik), és észrevette, hogy Petőfi kardját valaki letörte, a kerítéshez volt támasztva. Hosszas tépelődés után úgy döntött, mielőtt még valaki eltulajdonítaná a kardot, hazaviszi. Nem tudtam megállni, hogy rá ne kérdezzek: „Nem állított meg senki, csak úgy kisétáltál a parkból egy karddal?” Nem. Nem állította meg senki. Fényképeket készített a szoborról, elküldené az illetékeseknek, de nem ismer senkit, akivel tudathatná, hogy a kard nála van. A közvetítést vállaltam. Aztán nemrég kaptam az örömhírt, hogy a szobrot restaurálták, a kard a helyén, sőt az emléktábla is megújult. Amiért tulajdonképpen írok: szeretném megemlíteni gyermekkori barátom, Wagner Kálmán nevét, aki ha akkor nem cselekszik, talán már kard sem volna, amit vissza tudtak helyezni az azt megillető helyre. Köszönet érte!

Z. Mária

Ad Ázsia szívében

Ez a négyrészes úti beszámoló nagy örömet szerzett. Több mint egy éve, hogy meghalt egy kedves barátnőm. Örökösei egy évig érintetlenül hagyták a házát, majd az egészet kiürítették, hogy eladhassák. Máglyára került jó falusi szokás szerint sok minden, nekem felajánlották, hogy válasszak néhány könyvet a hagyatékából. Meglepett, milyen irodalmi remekművek lapultak szerény könyvtárában. Kiválasztottam tizenkét könyvet, az egyik, Borodin Timur Lenk című regénye kíváncsivá tett, mert erről a híres hadvezérről nem sokat tudtam. Nagy hévvel kezdtem neki az olvasásnak, sokat megtudtam Timur családjáról, feleségeiről, gyerekeiről. Egy egészen más világot ismertem meg. Szamarkandban élt, onnan indította portyázó hadjáratait az iszlám hit terjesztésének jelszava alatt. Leigázta az akkori környező területeket, óriási kincseket rabolva. Eljutott Indiáig, ahol annyi embert mészároltak le, hogy vörös patakban folyt a vér, az arra alkalmasakat rabszolgának hurcolták el. A selyemút mentén portyázott, s én most Bokor Klára jóvoltából nagy élvezettel olvastam az izgalmas beszámolót, láthattam gyönyörű felvételein azokat a különleges, nekünk idegen, de érdekes tájakat. Köszönöm, hogy mindenről olyan részletesen beszámolt, hogy megtudhattam, hogyan élnek ottani rokonaink, akik számon tartanak bennünket több száz év elteltével is. Köszönöm, hogy felvállalta az út összes kényelmetlenségét (a jurtában nincs tusoló és angolvécé), hogy nekünk érdekes, eredeti beszámolót írhasson az ottani világról. Ami meglepett, az emberek kinézete: mintha csak mátyusföldi férfiakat, nőket és gyermekeket láttam volna. Az élvezetes úti beszámoló nagy élmény volt számomra, egyben felelevenítettem fiatalságom egyik meghatározó regényét, a Julianus barátot. Ő is megtalálta rokonainkat, ő is a selyemút mentén (is) bolyongott szegény, szörnyű megpróbáltatásokat elszenvedve. A természet, a jurta, az emberek több száz éve nem változtak meg ott, Ázsia szívében. Ez igen érdekes felfedezés volt számomra.

Minár Cecília, Szelepcsény

Ad A bársonyos forradalom

Megemlékeztünk Rozsnyón is a bársonyos forradalomról. Talán annyian voltunk, ahány éve történt: huszonöten. No, ne legyek szigorú: harmincan. A választáson is nálunk volt a legalacsonyabb a részvétel. Az emberek tán belefáradnak a politikába, nem érdekli már őket, amin nem is csodálkozom, hisz azok vannak hazánk élén, akik ellen 1989-ben mertünk szót emelni. A tolvajból lett a pandúr, vagy az ördög angyalbőrbe öltözött. Igen, merjünk mondani véleményt, hisz huszonöt éve szabad! Persze, fejünket a homokba dugni könnyebb, nem ártunk vele senkinek. Nem ám, csak önmagunknak! A parlament elnöke tett egy lépést hátra, de Fico elvtárs még rázza a rongyot, és mindent elkövet, hogy ő legyen a falkavezér. De hol van a demokrácia, ha Fico már 14-én tudta, mi fog történni 18-án a parlamentben? Igen, utazhatunk ingyen a vonaton, az van, mert ő mindent megtesz az emberekért, milyen odaadó! Mi meg még értékelni sem tudjuk. Én most ülök a vonatra, a pártkönyvet leváltottam imakönyvre, és vegyülök a tömegben. Szemellenző feltéve, zabola a számban, hogy megfeleljek mindenkinek. De azért hintaló nem vagyok!

K. Andrásné, Rozsnyó

Ötven év távlatából

Ötven évvel ezelőtt egy fontos esemény történt a rozsnyói magyar gimnazisták életében. Tizenkét iskolai év után 16 magyar diák érettségizett le. Néhányan találkozgattunk, váltottunk pár szót, hárman sajnos már itt hagyták ezt az árnyékvilágot. Tizenhármunknak azonban lehetőségünk nyílt részt venni október 25-én egy érettségi találkozón. A törzsgárda, nyolc személy, mint minden öt évben, most is szívügyének tartotta a részvételt. Sajnos már többen súlyos betegségben szenvednek, akiket igazolt hiányzóknak fogadtunk el. Hárman nem reagáltak a meghívásra, ők igazolatlant kaptak az osztálykönyvben. Mivel magyartanáraink nem élnek, meghívtuk a már szintén 80. évét betöltött legkedvesebb tanárunkat, a volt oroszost, Ján Kováčot és kedves feleségét, Magduskát, aki szintén fél évig helyettesítette a szlováknyelv-tanárunkat. Nekik is köszönhetően színvonalasra sikeredett a találkozó. Akik bármilyen okból távol maradtak, két év múlva (ha élünk), mert így egyeztünk meg, helyrehozhatják hiányzásukat, nagyon várjuk őket is. Én személyesen pedig ezúton is köszönetet mondok mindenkinek, aki megjelent ezen a meghitt találkozón. (Az élet furcsaságaihoz tartozik, hogy a legtávolabb lakó osztálytársnőnk friss infarktusa után eljött, aki meg száz méterre lakik az étteremtől, szóra sem méltatott!)

Bokros Gyula, Vígtelke

Színvonalas találkozó

Két év telt el azóta, hogy a lévai alapiskola 1958–1959-ben végzett diákjai találkozót szerveztünk. Azzal váltunk el, hogy az 55. évfordulót is megtartjuk. Lukács Jancsi örömet szerző ötleteivel és anyagi támogatásával oroszlánrészt vállalt a szervezésben. Vas Jóska fotói és videója hűen őrzik a találkozó hangulatát. Szeptember 27-én délután még a nap is kisütött, úgy várta az alapiskola udvara az érkezőket. A lányokat egy-egy szál szegfűvel köszöntötték a fiúk. Az előcsarnokban fehér krizantémok mellett mécsesek fénye világította meg annak a 22 osztálytársunknak a névsorát, akiket már soha nem ölelhetünk át. Sajnos, közöttük van a 8. b nemrég elhunyt osztályfőnöke, Nagy Vilmosné, Viola néni is.

Az ebédlőben ízléses asztalok vártak, köszönhetően a három Marikának, akik vállalták a terítést, az ételek elkészítését és felszolgálását. Amíg helyet foglaltunk, halkan szólt a Ballag már a vén diák, el is érzékenyültünk tőle. A találkozót Raksányi Tomi, a találkozók mozgósítója nyitotta meg, majd Janovickyné Varga Éva vette át a szót. Gondolatai a tartalmas, hosszú élet titkai köré fonódtak. Szívet melengető érzés volt hallgatni a még jó egészségnek örvendő Horváth Bálint tanító bácsit, a 8. a osztályfőnökét. Utólag megköszönte szüleink helytállását, elszántságát, hogy a háború utáni nehéz években az újra megnyílt magyar iskolába írattak bennünket. A fejedelmi vacsora után jólesett Kulcsár Zoli borkínálata. Szakértelemmel mutatta be a legkülönbözőbb borfajtákat. Éder Laci unokája, Barnabás, iskolánk volt diákja a budapesti Kovács Anitával és a szerbiai Drobina Norberttel klasszikus, modern táncot és egy kompozíciót adtak elő. Mindhárman a Budapest Táncművészeti Stúdió végzős növendékei. A gondosan összeállított zeneszámok jókedvre, nótázásra ösztönöztek, még táncra is perdültünk. Beszélgetés közben előkerültek a közös élmények, diákcsínyek. Közben kóstolgattuk, dicsérgettük a magunk sütötte süteményeket, megcsodáltuk Császárné Várady Zsuzsi hatalmas ünnepi dobostortáját. A két év előtti találkozót az egymás felismerése, a meghatódottság, a mostanit az ismét gondtalan gyermekké válás, a vidámság jellemezte. Az, hogy jó élni, hogy szép az élet a gondok, bajok ellenére is. Gondolatban átöleltük azokat is, akik valami miatt nem jöhettek el, köztük Gőcze Ivánt, az előző találkozó egyik kezdeményezőjét. Azzal váltunk el, hogy jövőre, szerényebb keretek között, ismét találkozunk. Addig Lukács Jancsi ajándék angyalkái vigyáznak ránk. Az említett osztálytársak mellett köszönjük Szobi Katinak, Jávor Gyurinak, az iskola igazgató asszonyának, Andruska Csillának a csodálatos napot.

Janovicky Andrásné Varga Éva, Léva

Énekeljünk együtt…

Ha szíved telve nótával, dalolj! / Ha bánatod van, akkor is dalolj! / Megszépül, megenyhül minden, / Elfeledsz bút, bánatot, hidd el! // A nótának szíve, lelke van, / Összeköt nemzetet, népet, / Bármily nyelven szól is, / Megérted, átérzed és jó a kedved. // Kicsordul a könnyed? Ne szégyelld! / Elárulja, ki vagy, s mit érzel.

Énekeljünk együtt címmel került sor az énekkarok II. fesztiváljára és a helyi, tízéves Rozmaring asszonykórus ünnepségére Vámosladányban. Az első részben a meghívott négy csoport, egy szólóharmonikás és a helyiek jó hangulatot teremtettek, dalolásra ösztönözve a közönséget is. A második rész a nyugdíjasklub mellett működő énekkarról szólt, méltatva tíz év eseményeit. Tizenegy taggal alakult a Rozmaring, jelenleg kilenc lelkes asszony ápolja a népdalok fennmaradását. Az emléklapok, ajándékok (az énekkar asszonyai, élen Kassai Darinka vezetővel hímezték), kiosztása után közös énekléssel zárult a megemlékezés. A finom vacsora és a ladányi hegy leve mellett barátságos, nótás este alakult ki. Vendégeink elégedetten, jó hangulatban búcsúztak. A Rozmaring énekkar köszönetét fejezi ki minden segítő kéznek, kiemelve Kollárdi Olga polgármesternőt, a helyi képviselő-testületet és a községi hivatal dolgozóit.

Szabó Zoltánné, Vámosladány

Kedves Vasárnap!

Szomorú hírt kaptam Egyházgelléből. A Vasárnap angyala rovat egyik tavalyi bemutatottja, Boros Bálintka, Boros Eszter szeretett kisfia csendben elhunyt. Hosszú szenvedés után megtért Teremtőjéhez. Temetése november 21-én volt a nagybudafai temetőben. Nyugodjék békében!

Halgas Ildikó, Kulcsod