Állunk rendelkezésére!

Ad Őszirózsák

Mint nagy népdalrajongó én is figyelemmel kísérem a magyar népdalfellépéseket Kassán és környékén. Kassán az Őszirózsa népdalcsoport talán az egyedüli, amely foglalkozik azzal a szép feladattal, hogy összegyűjti, csoportba rendezi és előadja ezt a kincset. Nem kis feladat, amit ők vállaltak. Mindenképpen dicséretet érdemelnek a csoport tagjai, akik előrehaladott koruk ellenére is ilyen lelkesen és odaadással dolgoznak ezen a feladaton, jóformán minden anyagi és más támogatás nélkül. Minden elismerésem az övék, nagyon sok magyar és más nemzetiségű polgár szereti és várja fellépéseiket. Az évek során sok versenyen vettek részt, nem kis eredménnyel.

Őszirózsák! Tartsatok ki, énekeljetek bátran tovább. Szeretettel várjuk további fellépéseiteket, és kérlek benneteket, hogy akármilyen sajnálatos esemény történt is veletek, ne vegye el kedveteket, hisz az csak egy lélekben szegény ember reakciója lehetett.

Tisztelettel: JER, Kassa

Ad Koperta / Szavalóverseny

A Vasárnap április 1-jén megjelenő számában olvasható levélre szeretnénk reagálni. Az említett szavalóversenyt 2014. február 26-án tartottuk intézményünkben, a Bolyi Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskolában. Az idén 21 legjobban szavaló diák mérhette össze tehetségét, ezzel szerezve csodálatos délutánt tanáraiknak, szüleiknek, diáktársaiknak. A zsűri feladata nem volt egyszerű, hiszen a jól felkészült diákok nehéz helyzet elé állították őket, amit mi sem mutat jobban, mint hogy megosztott helyezés is született. Idézem a kedves levélíró kérdését, aki a következőt nehezményezi: „Miért kell a megosztott díjjal még egy szavalónak esélyt adni?” Kedves névtelen „résztvevő a közönségből”! Abban az esetben, ha két szavaló egyformán kiválóan teljesít, egyenlő pontszámot szerez, a zsűri elbírálása alapján megosztott helyezést kaphat. Így történt ebben az esetben is és történik még számos más szavalóversenyen, legyen az körzeti, járási vagy kerületi verseny. Értetlenül állunk a következő megjegyzés előtt is: „A szavalóversenyeken addig nem fog születni igazságos döntés, ameddig a tanárok csemetéi el nem ballagnak az iskolából.” A versenyzők között három olyan diák szerepelt, akiknek édesanyjuk pedagógus, ám egyikük sem a mi intézményünk alkalmazottja. Bátran kijelenthetjük, hogy a zsűri tagjai minden kritériumot figyelembe véve, részrehajlás nélkül, igazságosan hoztak döntést. Ezt az is bizonyítja, hogy a körzeti versenyen elindított versenyzőink kiemelkedő eredményeket értek el, négyen továbbjutottak a járási, hárman a kerületi szavalóversenyre is.

Igen, ahogy Ön írja, kedves levélíró, jövőre is lesz szavalóverseny, lesznek kiemelkedően tehetséges diákok, és ha a zsűri úgy dönt, lesz megosztott helyezés is. S ha esetleg az Ön gyermeke, ismerőse, rokona, hozzátartozója fogja megkapni, ugye nem is lesz ez olyan nagy probléma! Üdvözlettel, Önnel ellentétben személyünket bátran felvállalva:

a Bolyi MTNYAI vezetősége és tanári kara

Bauer Edit európai parlamenti képviselő esete

Én a politikusokkal nem foglakozom. Mint aktív idős ember azonban figyelem a politikai életet is. Legutóbb 2010-ben figyeltem fel Duray Miklós Bugár, a főgörény című írására. Akkor ezt írtam: Megértem életem során csaknem 70 évet. Sok mindent átéltem, ilyen írást azonban magyar emberről magyar embertől nem olvastam. Az MKP a választásokon megbukott! Fő okozója Duray. 21 évvel ezelőtt jó volt a politikai irányzata, rendszert kellett változtatni. Az eltelt 21 év alatt azonban ugyanazt az uszító szöveget ismételgette, pedig ennyi év után már építő politikát kellett volna csinálni! Az emberek, ha már demokrácia van, nyugalmat akarnak. Évek során háttérből irányította Csákyt, Bugár ellen uszított, aki elment közülük, mivel nem boldogult velük. Több értelmes politikussal alapított külön pártot, hozzá sorolódtak a józanul gondolkodó magyarok, akik nem Orbán uszító politikáját támogatták, hanem a szlovák–magyar együttműködést választották. Csáky és Duray, remélem, végleg eltűnnek a politikai irányításból. Tönkretették az MKP-t, Orbán egy országot tesz tönkre.

Nagyon felbosszantott az MKP vezető politikusának nyilatkozata Bauer Editről. Meg kell nézni figyelmesen a képet, ahol a nyilatkozat elhangzik. A hölgy egy ápolt, jó megjelenésű szépasszony, az MKP politikusa meg kopaszodó, gúnyos mosolyú öregembernek néz ki. Akinek egy kis intelligenciája van (amit nem lehet tanulni, vele születik az emberrel), nem nyilatkozik így egy MKP-t tíz éven keresztül Brüsszelben kiszolgáló hölgyről. Gratulálok Bauer Edit válaszához: „Kíváncsi vagyok, hogyan fogja ő bírni a munkát az én koromban.” A pártvezetésben nagyon rosszkor és rosszul tették, amit tettek, mert sok támogatót, választót veszítenek el ezáltal. Bauer Edit becsülettel, nagyon aktívan végezte a dolgát Brüsszelben, előtte itthon az MKP-ban. Gondoljanak bele, mit érezhetett az a hűséges, becsületes párttag, aki munkája megköszönése helyett gúnyos megjegyzéssel kénytelen távozni „előrehaladott biológiai órája miatt”!

Ők biztosan úgy gondolják, jól cselekedtek, sok jó szándékú választójuk azonban másként látja.

Baráth Tibor, Nagymegyer

Feledésbe merülő emlékek szocialista választásokról

Közömbösen viszonyulunk a választásokhoz. Úgy teszünk, mintha nem is minket érintene a végeredmény. Pedig nem úgy van – mert minden általunk kihagyott szavazati lehetőség más pártok hasznára válik. Erre minden, egészséges paraszti ésszel gondolkodó rájöhet (mint, nyugodjék, matematikatanárunk szavajárása volt az algebra rengetegében). Ma, tudjuk, a részvétel nem kötelező, és a távolmaradást sem szankcionálják. Érdekes, hogy a demokráciában, amelyben a nép akarata épp a szavazás útján valósul meg, sokan elszalasztják az adott nagy lehetőséget.

Ezzel szemben a szocialista rendszerben, amikor a munkásosztály vezető szerepét, ezt a hazugságot lépten-nyomon hangoztatták, bizonyos időszakonként megrendezték a választási kabarét. Már rég a választások előtt ismertek voltak az eredmények. Nézzük meg az egypártrendszer csalási praktikáit.

A legegyszerűbb volt a részvételt biztosítani. Mindenki szabadon dönthetett – papíron –, hogy részt vesz-e, vagy sem. De aki nem akarta maga alatt elfűrészelni a fát, vagy gyerekei továbbtanulását megbénítani, nem mondhatott nemet a részvételre. Aki a választás napján bizonyos óráig nem jelent meg a szavazóhelyiségben, azt személyesen látogatták meg, és addig agitálták, amíg meg nem győzték, és be nem adta a derekát. A mozgásban korlátozottakat és az időseket hordozható urnával látogatták meg, hogy ki ne maradjanak. Kinek lett volna annyi bátorsága, hogy szembeforduljon e komédiával? Az öntudatos kollektívák, szocialista brigádok és ifjúsági csoportok egységesen, a párt és az ország lobogóival feldíszítve, mozgalmi énekeket énekelve érkeztek a szavazóirodákhoz. A szavazóhelyiségeket igyekeztek a nemzetközi utasítások szerint berendezni. Volt ott egy spanyolfallal körülvett tákolmány, amelynek megközelítésére át kellett haladni az egész helyiségen, hogy ezzel is akadályt gördítsenek azok útjába, akiknek esetleg módosítási szándékuk volna. A szavazóhelyiségben ült egy egyén, aki nagyon készségesen pártfogásba vette a bizonytalanul mozgó választókat. A szavazólapok átvétele után fürgén odatessékelte őket az urnához, és már dobták is bele. A szavazás lényege a jelöltek névsorával ellátott szavazólap volt. A szavazónak át kellett húznia annak a jelöltnek a nevét, akit nem kívánt megválasztani. Itt volt a kutya elásva. A törlés csak akkor volt érvényes, ha a vezetéknevet és a keresztnevet is áthúzták az első betűtől az utolsóig, és lehetőleg vízszintesen. Amely beavatkozás nem felelt meg e követelményeknek, azokat a szavazatszámláló bizottság érvénytelennek nyilvánította. Így születtek a kilencvenkilenc százalékos szavazási eredmények. És ez csak egy volt a hazugságokból, amelyeket a múlt rendszer a fenntartásához nap mint nap produkált.

Puss Rudolf, Somorja

Tükröm, tükröm: iskolám

Mint a mesében! Bezzeg, de szép lenne, ilyen egyszerűen kibújni a döntéshozatal felelőssége alól. Ahogyan gyerekkorom mesekönyveiben olvastam. Mert akkoriban mindent elolvastam, ami könyv alakjában a kezembe került. Pontosabban, minden számomra tetszőt, a kényszerítést még a könyvek megválasztásában sem tűrtem. Mert az időkben a könyvek és tanítók szögről-végről kötődtek egymáshoz. Hát még mi, diákok! Bizony pironkodva kell bevallanom, igyekezetünk legjavát nem a tudás magaslatainak ostromlására használtuk, hanem az iskolai könyvtár kínálatát csemegéztük, természetesen anyanyelven. Fájdalom, hetente csak egy könyvet kölcsönözhettünk, ami két-, legfeljebb háromnapi szellemi tápláléknak volt elegendő. Egymás között is csereberéltünk, minden magára valamit adó könyvtárlátogató teljesítette a heti két-három kötetet. Esetenként persze kockázatokra is ösztönzött az erős olvasni akarás. Matekórán fél szemmel a térdemre fektetett könyvet böngésztem, amit a számtan felsőbbségéről teljes mértékben meggyőződött tanítónk természetesen észrevett, és nem tolerált az egyenes és fordított arányok magyarázása között. Szétszórt figyelmemet egyenes arányában honorálta egy csattanós tenyeressel, melyet akkoriban nemes egyszerűséggel csak szerzett pofonként emlegettünk, és bennem sem súlyos testi sértésként került feldolgozásra, hanem kötelességmulasztás jogos fegyelmezéseként tettem a helyére. Meg hát, akkor – sajnos, már elég rég volt – a tanítói karnak csorbítatlan tekintélye és hiánytalan hitele volt a diákság és szüleik szemében. Egyetlen esetre emlékszem, amikor tornaórára felsorakozott osztályunk tagja szembeszegült a bevált nevelési módszerrel. Nevezett, akinek gyenge mentségére szolgált negyedmázsás túlsúlya és folyamatos ellenszenve a testmozgást illetően, felmentésben gondolkodva rágcsálta zsíros kenyerét a sor végén. Olvasnivalóját hóna alatt szorongatva tüntetően félre is vonult, jelezve, neki semmi köze az elkövetkezőkhöz, amiért kapott a tanítónőtől egy rendes átszállót, hogy a bal orrlyukából a vér is kiserkedt, és rágás nélkül nyelte le a kenyere mellé eszegetett fél fej vöröshagymát. Mire az addig lagymatag érdeklődést sem mutató delikvens a pofontól kótyagosan – az egész osztály döbbenetére – koszos szexmunkásnak titulálta az egyébként közkedveltségnek örvendő nőt, és kereket oldott a tornateremből. Arra még ő sem vetemedett, ami manapság a híradók anyagát esetenként színesíti, hogy bokán rugdosva tanítsa az emberi jogok betartására. Könyvekről, olvasásról jó értelemben sajnos nem nagyon esik szó a médiákban. Emez kis kitérő csak az anyanyelvi iskolában szerzett tudás, nevelés egész életre szóló hatását illusztrálja, a hangsúly viszont az olvasáson van, azon, hogy ott előkelő helyet kapott az irodalom megbecsülése is. Amit a diák anyanyelven megtanul, nagyságrenddel értékesebb az idegen nyelvű, csak emlékezetre alapozott agyballasztnál, mely ráadásul hátrányos többletteher is az iskolakötelesek számára. Ez tény, ez a valóság, és sajnos a hibás döntésekért valamilyen formában fizetni kell.

Gazdag József, Jányok

Köszönőlevél

A Csemadok oroszkai alapszervezetének és a helyi református gyülekezet szervezőinek a még februárban, gyerekek és felnőttek részére rendezett sikeres farsangi mulatságért. Külön köszönetet érdemel községünk polgármestere, Nagy Lajos mérnök, aki lelkesedéssel és odaadással támogatta az eseményt. A műsor vezetéséért Matyó Lászlónak vagyunk hálásak. A jó zenét a szórakozáshoz Szalonnás Miklós, Csákváry Marian és PhDr. Babec György biztosították. Minden gyermek, szülők és nagyszülők nagy érdeklődéssel nézték végig Écsi Gyöngyi bábelőadását. A legfőbb dicséret a sok gyermeknek, fiatalnak jár, akik – pontosan 51-en – valamilyen jelmezbe öltöztek. Mindannyian nagyon örültek ennek a rendezvénynek. Hálásak vagyunk azoknak, akik tombolával, ajándékkal és süteménnyel is hozzájárultak a színvonalhoz.

Adamcsok Magdolna, a Csemadok-elnök

Kedves Vasárnap!

Egy hét gyorsan eltelik. Várom, mikor érkezik meg. Állandó olvasója vagyok. Egy számot se hagyok ki. Ha kezembe kerül, boldogan olvasok. Letenni nehezem tudom a sok jó olvastán, a szép képek láttán. Nagyon nívós, szép a Vasárnap. Kezembe veszem mindennap. A tartalma változatos. Mindent megtalálni benne. Szeretni kell, ennyi az egész. Hálásan köszönöm mindenkinek. Sok jót, egészséget kívánok, sok sikert.

Belovai Laci bácsi, 92 éves, Kassa

*

Mióta megjelent a Vasárnap hetilap, azóta előfizetője vagyok, bár már a 91. évemben járok, nem tudok róla lemondani. Szeretem benne Kövesdi Károly írásait, Vrabec Mária okos tanácsait és még sok mindent. De évek óta hiába várom, hogy a címlapon megjelenjen egy itt élő magyar színész, színésznő, vagy olvasnánk itteni magyar színházról, zenészekről, énekesekről. (Nagyon régen volt.) Kérem, ne haragudjanak, hogy ezt megírtam. Kívánok munkájukhoz sok sikert, Isten áldását. Szeretettel hű olvasójuk:

Kvasznovszky Sarolta, Köbölkút

Kedves Kvasznovszky Sarolta!

Szívből gratulálok az éveihez, a fiatalos lendületéhez, és nagyon örülök neki, hogy így ragaszkodik a Vasárnaphoz. Külön köszönöm az észrevételét, bár talán eltúlzott kissé, hiszen csak egy-két évre visszamenően olyan hazai színművészek voltak a címlapunkon, mint: Mokos Attila, Szvrcsek Anita, Molnár Xénia, Gubík Ági, Kerekes Vica, Rák Viki, Nádasdi Péter, Tóth Krisztina, idén március 15-én Csémy Balázs, és ugyancsak volt már Bárdos Judit, aki új filmje kapcsán éppen most ismét címlapra került. De beszélgetések is voltak, vannak hazai magyar színművészekkel, énekesekkel, táncosokkal, tavaly például Kiss Péntek József mutatta be sorozatban a komáromi és a kassai színház tagjait, igaz, nem mindenki került címlapra, mert nem minden felvétel alkalmas erre. De nagyon örülök, hogy megírta, amit gondol, mert ez azt is jelentheti, hogy ezentúl talán még feltűnőbben kell jelölnünk, ha valaki közülünk való, ha szlovákiai magyar.

További jó egészséget kívánok: Cs. Liszka Györgyi