Alázattal és szeretettel

A körzeti orvosokról gyakran mondják, hogy a szakma napszámosai és az emberek legjobb ismerői, hiszen naponta mindenféle testi-lelki bajjal találkoznak. Sokan nem csak betegségükkel, hanem bánatukkal, családi problémáikkal is hozzájuk fordulnak, hiszen egy faluban vagy kisvárosban ma is az orvos a legtiszteletreméltóbb személy. Ha nem is úgy, mint régen, pusztán a műveltsége és tudása okán, azért, mert a munkájával, az emberekhez való viszonyával kiérdemelte. Az oroszkai körzeti orvos, Vezér Péter ezek közé a kevesek közé tartozik.

A körzeti orvos nem diszpécser
A gútai születésű doktor úr harmincötödik éve dolgozik Oroszkán, azelőtt a rimaszombati kórház sebészetén húzott le hat évet. Azt mondja, hogy bár soha nem készült sebésznek, az ott szerzett tapasztalatnak ma is nagy hasznát veszi. „Gömörben nem volt elég orvos, ezért a turócszentmártoni egyetem elvégzése után többen is oda mentünk. Megjártam a belgyógyászatot, nőgyógyászatot és a sebészetet is, bár diákként soha nem gondoltam arra, hogy valaha operálni fogok: belgyógyásznak készültem. Ott egy hónap után beküldtek a műtőbe, és meg kellett tanulnom. Ennek a sokoldalúságnak köszönhetően tudtam ügyeleteket vállalni a sebészeten és körzetben is. 603-as Tatrákkal vittek ki a falvakba, ahol akkor még sokkal kevesebb munka volt; délig a kisebb sebészeti beavatkozásokat is elvégeztem, Ez tetszett nekem is, a betegeknek is, hiszen nem kellett bemenniük a kórházba, hogy bevarrassák a sebeiket. Akkor érett meg bennem az elhatározás, hogy körzeti orvos leszek, de megpróbálok a rendelőmben minél széleskörűbb ellátást nyújtani.”
Vezér Péter családi hagyományt folytatott, amikor 1976-ban visszajött Rimaszombatból Oroszkára, hiszen édesapja évekig a közeli Nagysallón volt körzeti orvos. Rögtön az ő felszabadult rendelőjébe is beülhetett volna, de számára nagyobb kihívás volt az elhanyagolt oroszkai körzet a nagy cukorgyárral, amelynek akkor még üzemi orvosa sem volt. „Főleg idényben volt rengeteg a munka, mert olyankor az egész országból 6-700 munkás jött ide. Minden évben történtek balesetek, a sérültek ellátását is meg kellett szervezni. Mivel az általános orvosi mellé meg akartam szerezni a belgyógyászati szakvizsgát, közben a zselízi kórházban is dolgoztam. Úgy gondoltam, minél több vizsgálatot tudok elvégezni, és minél biztosabb kórképet vagyok képes meghatározni, annál jobb, mert én a körzeti orvost nem diszpécsernek képzelem, aki csak azt dönti el, melyik szakorvoshoz küldje betegeit. Ide mindenki azért jön, hogy ellássam, és csak a legszükségesebb esetben küldöm tovább. Az utazás bonyolult, fárasztó, manapság drága is, ezért igyekszem kisebb sebeket ellátni, beadni az infúziókat, elvégezni az EKG vizsgálatokat, mágneses terápiát.

A tudomány csak félig gyógyít
Hogy a betegek ezt mennyire értékelik, az már más kérdés. Sokan természetesnek tartják, mások nem becsülik annyira a saját egészségüket, és nem annyira tájékozottak az egészségügy problémáit illetően sem, hogy tudják, mennyi küzdelmébe kerül az orvosnak, ha tényleg a betegeit akarja szolgálni. Vezér Péter szerint 1996 óta ilyen rossz a helyzet, amióta privatizálták a körzeti rendelőket.
„Maga a rendszer rossz, mert a biztosítónak az a jó, ha minél kevesebb beteget látunk el. Én a renitensek közé tartozom, mert sok vizsgálatot végzek, és sok gyógyszert írok elő. Nem tehetek mást, 1900 magas vérnyomásos betegem van, ők mind folyamatos gyógyszerszedésre szorulnak. Ha ide bejön egy ember, és azt mondja, hogy fáj a mellkasa, nem küldöm el Zselízre EKG-ra, mert mire odaér, meg is halhat. A biztosítónak viszont az felelne meg, ha a fonendoszkópon meg a vérnyomásmérőn kívül semmit sem használnék, és mindenkit azonnal küldenék tovább. Nem értem, hol van ebben a logika, mert ha ugyanazt a vizsgálatot szakorvos végzi el, sokkal többe kerül.”
Vezér doktor körzetéhez Oroszka és Csata tartozik, de a szabad orvosválasztás lehetőségével élve mintegy húsz környékbeli településről járnak hozzá betegek, beleértve Lévát, Párkányt és Zselízt is. Összesen 2790 regisztrált páciense van, s a múlt év folyamán 3450 beteget látott el. Ez pedig csak úgy lehetséges, hogy szombaton és ünnepnapokon is dolgozik.
„Aki körzeti orvosnak megy, annak ezt tudnia és vállalnia kell. Én vállaltam, talán ezért járnak hozzám a tágabb környékről is. Csak egy »gond« van velük a biztosító szemszögéből nézve: ezek mind betegek. Ha az orvosnak van egy ötezer fős körzete, annak kb. a harmada jár rendszeresen hozzá; ez kényelmesen ellátható. Az én körzeten kívüli ezer páciensem viszont rendszeres ellátásra szorul, nem csak papíron létezik. Megtisztelő a bizalom, amellyel hozzám fordulnak, erre vágytam, amikor az orvosi hivatást választottam, csak ne kellene folyamatos harcot vívnom a biztosítókkal!
Az utóbbi évtizedekben az emberek betegebbek is, meg jobban oda is figyelnek magukra, mint régebben, ezért sokkal több a körzeti orvosok dolga. Főleg a daganatos, valamint a szív-és érrendszeri megbetegedések száma növekszik. Ez Vezér doktor szerint elsősorban a tisztázatlan eredetű és összetételű élelmiszereknek, valamint a fokozott stressznek tulajdonítható.
„Egyre gyakrabban kell rossz hírt közölnöm a páciensemmel. Az az elvem, hogy az igazságot csak tapintatosan szabad adagolni, figyelembe véve a beteg lelkierejét, mert ha reményét veszti, esetleg kezeltetni sem hajlandó magát. A negyven év alatt megtanultam, hogy én a tudásommal csak a félig járulhatok hozzá a gyógyuláshoz, a másik fele a beteg hite és akarata. Sokszor tapasztaltam, hogy valakinek az állapotában csak akkor állt be javulás, amikor megtaláltam vele a közös hangot, megértettem, mi aggasztja. Volt, akinél húsz év múltán következett be ez a fordulat, és utána sokkal egyszerűbb módszerekkel is komoly eredményt értem el nála.”

Alázattal és szeretettel
Ennyi év alatt természetesen keserű és szomorú tapasztalatok is adódtak. Sok az olyan beteg is, aki már úgy jön be a rendelőbe, hogy előre tudja, mi a baja, és megrendeli, mit írjanak neki elő, ha pedig nem áll be azonnali javulás, azzal fenyegetőzik, hogy továbbáll. Ezt egyrészt az internet adta látszólagos tájékozottság hozta magával, másrészt az emberek közötti tisztelet hiánya, de Vezér Péter azt mondja, hogy mindig az orvoson múlik, milyen tekintélyt vív ki magának.
„Nálam nincs olyan, hogy a beteg rendel, még akkor sem, ha régóta azt a gyógyszert szedi, mert én csak azért vállalok felelősséget, amit a saját meggyőződésem alapján írtam elő. Évekkel ezelőtt átvettem a lekéri pszichiátriai kórház személyzetének ellátását, orvosokat, nővéreket, mindenkit. Ahhoz szoktak, hogy az orvosnak csak lediktálják, mit írjon a receptre. Öt évig tartott, amíg leszoktattam őket róla; de mára teljesen megbíznak bennem. A bizalom a kulcsszó az orvos és beteg kapcsolatában, mert ha valaki bajba, ne adj’ isten életveszélybe kerül, az orvos kezében van az élete. Néhány éve egy helyi futballistát, aki allergiás volt, edzés közben megcsípett egy méh. Bement az öltözőbe, és ott összeesett; mire megtalálták, már sokkos állapotban volt. Utolsó erejéből csak a nevemet tudta kimondani, mert eszébe jutott, hogy én tudni fogom, hogy allergiás. Nagyon nehezen, de sikerült visszahoznom. Ez a pályám egyik legszebb pillanata volt.
A legnehezebbek közé tartozott, amikor szintén orvos végzettségű lánya orvosi műhiba következtében rokkanttá vált. Vezér doktornak akkor mérlegelnie kellett, képes lesz-e továbbra is ugyanolyan odaadóan és keserűség nélkül gyógyítani, de végül a hivatástudata győzött.
„Az egyetem után Prágában dolgozott a lányom, és egy influenza olyan erős lázzal járt nála, hogy elveszítette az eszméletét. Rosszul intubálták, tíz percig oxigén nélkül volt az agya, és sajnos, ez következményekkel járt. Nagyon nehezen dolgoztam fel: számtalanszor megfordult a fejemben, hány emberen segítettem, lányom pedig a kollégák hibájából sérült meg. De aztán mélyen a lelkembe néztem, és arra jutottam, hogy hasonló végzetes hibát én is bármikor elkövethetek, akár egy rossz diagnózissal is. Az orvosi hivatáshoz legalább annyi alázat és emberszeretet kell, amennyi tudás; akiből ez a hiányzik, az a világ összes tudományával sem megy semmire.”

Olvasói szemmel
Kedves Vasárnap Szerkesztősége!
Figyelemmel olvastam a Koperta rovatban Morvay Laura cikkét és a főszerkesztő asszony válaszát, ami nagyon tetszett. Ezen felbátorodván eszembe ötlött, milyen megtiszteltetés lenne, ha bemutathatnánk a mi körzeti orvosunkat.
MUDr. Vezér Péter már több mint 35 éve jött Oroszkára körzeti orvosnak, és kicsit később volt az oroszkai cukorgyár üzemi orvosa is. Tudomásom szerint volt betegei, akik elköltöztek innen, (Párkányból, Köbölkútról, Ipolyszakállosról stb.) még most is visszajárnak hozzá.
A doktor úr nagy tudású ember, lelkiismeretes és vallásos is, aki Isten kegyelméből lelkiismeretesen végzi munkáját. Tiszteli betegeit, türelmes velük, még akkor is, ha sokszor nem kapja vissza a tiszteletet. Nem ismer fáradságot, délelőtt ellátja a rendelőt, délután járja a falukat, rendszeresen látogatja betegeit. Az öregeket vigasztalja, bátorítja őket, és azok erőt merítenek belőle, mert bíznak benne. Családi kötelességeit ilyen áldozatos munka mellett is teljesíti. Mi is betegei vagyunk. Férjem 75, én 70 éves vagyok, és mindig, ha eljön látogatóba, eszembe jut Hakler Antal mondata: „A szeretet úgy árad belőle, mint a napfény, csöndesen és állandóan, egyedül a maga csodatevő hevétől.”
Reznicsek Mihályné