Addig is, míg jő a tavasz

Ugye, milyenek vagyunk mi, emberek? Küzdünk azért, mi nincs meg, s mi megvan, elfeledjük. Azon nyomban mást akarunk, újra vágyunk. Mintha csak tegnap lett volna, hogy majdnem hőgutát kaptam az utcán, itt bent ülve, a jó meleg irodámban meg patakokban csorgott hátamról a víz (szegény újságíró kolléga, aki az újságíró kollégákat marasztalta el ezzel a meggondolatlan odavetett mondattal pár éve, nem is sejti, mennyit felemlegetem neki). De tényleg abnormálisan meleg nyáron, a kazánház ehhez képest jégbarlang. Mennyien és mennyit sóhajtoztunk, hogy Istenem, csak már lenne vége: levegőt, szellőt, egy kis enyhet, hűvös fuvallatot! Aztán amikor megkaptuk, persze, jött vele eső is, meg sár, ködszitálás, nyálkás szürke reggel, s mit mondtunk? Süssön már a nap! Pár hete csak, hogy Hegyi Zsuzsával a havat vártuk itt, azt az igazi szűzfehér, csikorgó, minden szürkét, randát eltakaró gyönyörű havat, és tessék! Tényleg betemetett a nagy hó erdőt, mezőt, rétet, minden, mint a nagyapó bajsza hófehér lett, meg hát, ugye, a városokban elég gyorsan piszkos, sótól kásás haladásgátló elem, alul rejtett, sunyi jégnyelvekkel, kéz- és lábtörés nem csak vizsgára készülőknek. Ez valami őrület, nem takarítják el sehol, lassan tudunk csak rohanni, ráadásul ahol olvad, ott áll a víz, még kiszállni sem lehet rendesen az autóból, meg hideg is van, nagyon, mínusz fokok (!), nem is volt még ilyen tél az életünkben, legyen már tavasz! Pedig hogyne lett volna. Kellett, hogy legyen, ha gyerekkorunkban hóvárakat tudtunk építeni, hóbunkerokban bujkáltunk, derékig süppedtem a nagymamához menet, gimnazista koromban meg térdig, hajnalban, mikor a vonatra siettem volna, és fenéken csúsztam le a Czabán-dombról, mert valószínűleg akkor is megfagyott a letaposott takaró. Aztán azon az éven, amikor a fiam született, még egyetemista voltam, vizsgázni kellett volna mennem, röpke fél napot késtem, de csak én értem be egyedül. Szemem előtt máig a kép, ahogy a köbölkúti állomáson várva a nagy fehérségben fölbukkan a szomszéd Dezsi (ő is vizsgázni ment, azt hiszem), az, ahogy lépkedett az irgalmatlan nagy hóban, olyan volt, mint egy szárnyaszegett madár a tengeren. És amikor elsős volt a fiam, már Püspökin laktunk, egyik reggelre olyan jégpályává lett a vidék, hogy azt a pár métert az iskoláig vagy egy óra alatt tudtuk csak megtenni. A gyerek folyton elcsúszott, képtelen voltam felhúzni, mert pörgött a jégen, mint a búgócsiga a parkettán, s mire nagy nehezen sikerült, puff, én terültem el, aztán megint ő, és ez így ment egészen az öltözőig. No, de arra is emlékszem ám, hogy aztán, amikor nem volt hó meg jég meg tél egy jó ideig, akkor azon sopánkodtunk, hogy itt a globális mit tudom én, mi, vége a jó dolgunknak, szaporodnak a férgek, kipusztulnak a növények, elfogy a levegő, a víz, itt van már a sivatag a nyakunkban.

Mostanában ilyenekre gondoltam, meg arra, hogy nem szeretnék az Úristen helyében lenni, bármilyen kívánságunkat, óhajunkat teljesíti is, a végén mindig bugyvadtak vagyunk, mi nem ilyen lovat akartunk. Értem én, hogy úgy volna jó a tél meg a hó, ha csak a kerteken, mezőkön, réteken, dombokon takarna, a tökéletesre aszfaltozott utak, járdák pedig mintegy talajfűtéses megoldással szárazon szolgálnának. Hullani is lehetőleg csak éjszaka hullanék le, hogy ne tegye tönkre a frizurát, és éles szél semmiképpen nem fújna, mert az nagyon kellemetlen és veszélyes tud lenni. Aztán a tavasz tarthatna sokáig, nagyon sokáig, persze, esni ne essen, csak falun, de lehetőleg ott is csak éjjel. Szél se fújjon, és süssön mindig a nap, elvégre azért van tavasz. Azok a rohadt legyek meg elő ne jöjjenek, hát még ebben a büdös nagy télben sem tudtak megfagyni? Na de rövid ideig tartott, ezek a hiéna szúnyogok még a legyeknél is rosszabbak, nem elég hogy az ember nem kap levegőt, leég a bőre, még viszket is egész nyáron… sokkal jobb a tél.

Valami ilyesmi, amilyenek vagyunk. Ugyanígy jártunk a társadalmi berendezkedéseinkkel. Proletárdiktatúrát akartunk? Parancsoljon a nép? Megkaptuk. Hüha, ez nem is olyan jó. Rozsdás szög a szívünkben. Legyen inkább demokrácia. Megkaptuk. Ez a demokrácia?

Hűha.

Cs. Liszka Györgyi főszerkesztő

Úgyhogy készüljenek a VASÁRNAPra: jó melegen öltözzenek fel. Kell majd vagy két órát álldogálni.

Jelena Csizsova: Nők férfi nélkül