A szellem igekötői

A mennyországban? Csütörtök, július 14., írom a soros penzumot. Bedugva a fülem, LGT-t hallgatok, hogy ne halljam a telefoncsörgést (Ülök a járdán, hangodat várnám, te nem vagy velem, nem szólsz hozzám), a kopogásokat, hátam megett papírfal mögül a vaslépcsőn dübörgők hordahangjait. Alkotnom kell. Mert én egy alkotó ember vagyok. Erre kicsit elmosolyodom (ha ezt hiszem, mármint hogy elmosolyodom, olyankor valószínűleg savanyúba görbül a szám), és EP hamiskás mosolyát látom, hallom a hangján, azon a még nem fátyoloson, művésznő, drága, még hogy f ő s z e r k e s z t ő, ééédesem. Sokat ugratott ezzel, ő, aki a levelezésben a legnagyobbak egyszerűségével csak p, így, kicsivel, legfeljebb p-je (höhö), nekem meg a hivatali virtuális levélpapíromon eleve ott a cím, az elérhetőségek. Hát, mit mondjak, világos, ki kicsoda közülünk. p meg az én ötsorosom. Tudva, ki mennyi mindenkivel állhat ő levelezésben, azok közt mennyi rajongó Györgyi lehet, megadtam a paramétereket is: akinek Ön eljött a könyvbemutatójára Dunaszerdahelyre, köszönöm. (Szerette ezt, úgy láttam, ja, hogy akinek én elmentem a könyvbemutatójára Dunaszerdahelyre, köszöni!) Merthogy eljött. A beszélgetős könyv egyik alanyaként, és nagy meglepetésnek. Mert a kiadó mindet meghívta, velem közölte, Esterházy nem jön. S hogy elhiggyem, elküldte a válaszát. Melyen ott volt a kérés is: Péter, nincs kedved eljönni? Hát annyira nincsen, kinek volna, még akinek nincs is annyi dolga. Kértem azon nyomban az elnézést, akkor még pedig nem is beszélgettünk formáról s ívről, újnősként az Egy nő megjelenése után leginkább a nőkről (mi a véleménye a nőkről? Nincs véleményem. Ahogy a férfiakról meg a kutyákról sincsen.), és még ekkora marhaságokra is higgadtan válaszolt. Szóval megírtam, hogy kellett volna pofát adni a meghívásának. Fordultával jött a válasz: és ha mennék, hová kellene menni? p. Innentől a levelezés vissza lett adva a kiadónak, bennem meg már csak az izgalom nőtt, miről fogok én ott beszélni, s kik előtt. Ebben a tétovaságban értem oda, a Vámbéry kávéházba lépve azt hittem, elájulok, ott állt ez az ember, és azt mondja, hát én itt állok, maga meg hol? Emlékezetes este volt, de a többi nem fér ide. Ez is csak az aláírás végett, akinek Ön eljött…

Mert ott tartunk, annál a csütörtöknél, fülembe énekel a Somló, Esterházyra gondolok, györgyike, drága gyermek, ja hogy maga alkot, itt jön az a szerintem mosoly (az enyém), látom magam előtt az övét. Kiteszem a kérdőjelet az utolsó leütés végére: Mit szólnak? Fölemelem a fejem, és ott áll az Éva, valahogy nagyon furcsa, és valamit mond a szája. Kitépem fülemből a dugót, mondja újra, ne haragudj, de meghalt Esterházy.

Most mi lesz? Hisz tíz napja írta, hogy megkapta a Vasárnapot (hétfőn!), így írta, még egy mosolygást is tett mellé, és hogy mindent köszön. Rossz érzésem volt, elköszönt, valami ilyen. Mit csináltál? Nem tudom, mással is így van-e, én a halottaimat tegezem. Akiket életükben magáztam, azokkal is akaratlan tegező viszonyba kerülök. Az időtlenségben megszűnik a kor, a földi álságos tisztelet, vagy mér? Végül is, Istent is tegezzük, csak embernek mondjuk, hogy főméltóságú, főszerkesztő, főteremtő Atyaúristen úr, adja meg nekünk Ön a mi mindennapi kenyerünket. De rosszul vagyok… Mi a különbség édesapám és az Isten közt? A különbség jól látható: Isten mindenütt ott van, ezzel szemben édesapám is mindenütt ott van, csak itt nincs.

Édesapám konokul hallgat. / Szép a mennyország, Béla?* Itt nem kapok levegőt. EP-naplót kell írnom. Lelkemen, egy nemzedék lelkén, csütörtöktől kőszikla.

Péter.

* értsd Bartók. 18. mondat. EP: Harmonia Caelestis (Számozott mondatok az Esterházy család életéből), Magvető, 2013

Cs. Liszka Györgyi főszerkesztő

… mindenből mondatot csinálok, az anyám halálából vagy a halálának lehetetlenségéből, egy csütörtöki rendőrsortűzből, egy VASÁRNAPi úrfelmutatásból, és egy kisfiú jelképesnek tetsző fára mászásából…

Esterházy Péter: Esti