A siker titka: alázat és áldozat

 A géneket talán apjától örökölte, ő szeretett táncolni, s bár a szülők mindketten nagy szurkolói a fiúnak, talán ezért is ő a kritikusabb. János diszkózott, mint általában a fiatalok. Míg egy napon szólt a szüleinek egy ismerős, hogy próbáljanak szerencsét a mozgékony gyerekkel a nagykaposi táncklubban . Kilencévesen először tiltakozott, hogy nem akar társastáncolni, de hagyta magát rábeszélni. Végül ott ragadt. Nem egész egy hónap elteltével már fellépett egy szilveszteri ünnepségen, rá három hónapra partnernőjével a társastánc kategóriában versenyt nyert Eperjesen. Ez volt az első siker.

Soha nem kellett nógatni (manapság többször találkozik azzal, hogy a szülő jobban akarja a táncot, mint a gyerek, de figyelmeztet, hogy ez hosszabb távon nem működik!), egyedül a kora reggeli felkelések nem voltak ínyére. Kezdetben standard és latin-amerikai táncokban is versenyzett, egy évtized elteltével, amikor első párjával különváltak útjaik, úgy döntött, az utóbbinál marad. „Megfogott a ritmus, a zene, a szabadság, ez kicsit lazább – mondja, de úgy érzi, azon nyomban magyarázatra szorul a kijelentése: – Nincs semmi kivetésem a standard táncok ellen, mert ami az emóciót illeti, ott mindig jobb érzésem volt. A szívemhez mégis közelebb áll a latin, annál maradtam.”

Felfelé a lejtőn

Az ország keleti csücskében nőtt fel, a nagykaposi magyar tannyelvű gimnáziumban érettségizett. Mivel a partnere, Molnár Natália Királyhelmecre járt iskolába, kezdetben volt egy kis dilemma, ki kit kövessen. Aztán a kislány jött, hogy tanítás után mindennap edzeni tudjanak. Esténként tanulás, hétvégeken legtöbbször verseny. Ebből állt az életük. Egy nap aztán elváltak útjaik, Jancsi a világ táncsportjának portálján talált új partnert. Ukrajnait, egy harkovi születésű lányt, Anna Mashchyts, aki Ljubljanában élt. Kiment hát Szlovéniába, hogy meggyőződjön, illenek-e egymáshoz. Technikai téren, emberileg. Minden stimmelt, megegyeztek, de ki kellett költöznie. Ott élt és edzett egy évig, onnan jártak versenyekre. „Nagyon híres a ljubljanai klub. Ha focicsapathoz hasonlítanám, a táncvilágban olyan, mint a Manchester United. Több világbajnok került ki onnan” – állítja.

János kicsi kora óta végigjárta a szamárlétrát, minden kategóriában versenyzett. Juniorban és ifiben előbb a döntőig vitte a páros, majd szlovákiai bajnok lett, a felnőttek közé bekerülve mindjárt az első évben a második helyre ugrott, a következőben is tartotta a helyezést. Az eredmények alapján a nemzetközi porondon is szerepelhettek. A szülők áldozata, támogatása nélkül azonban soha nem jutott volna oda, ahol ma tart. Anyagilag óriási terhet jelentett a családnak, hogy kezdetben elkísérjék a fiút versenyekre, a benzin, a szálloda nem kevés pénzbe került. Ezt már régen felfogta. Hálás is nekik, mint mondja, szerencsés, hogy ilyen szülei vannak. És hálás edzőjének, Schvarcz Gyulának, aki gyerekkora óta áll mellette, jóban, rosszban.

18. szülinap a Niagara-vízesésnél

„Igen is, nem is – rázza meg a fejét arra a kérdésre, hogy izgulós típus-e. – A versenytől is függ, hogy hová megyünk, milyen a tét, mennyire vagyunk felkészültek. Fiatalabb koromban jobban izgultam, mostanra kicsit alábbmaradt.” Bár még csak huszonhat éves, sok élménnyel gazdagodott pályafutása során. „A tizennyolcadik születésnapomat a Niagara-vízesésnél töltöttem, épp a közelben volt versenyünk. Nagyszerű emlék. Ráadásul a verseny is jól sikerült, kétszer első helyet nyertünk U21-ben.”

Akadtak bakik is, ezek az idő távlatából megmosolyogtatják, akkor viszont bosszantották. „A legnagyobbat a világbajnokságon éltük meg. Kisinyovban végigfutott a fejemben, hogy a felsorakozott zsűritagok előtt végig kell menni, jó fényben kell mutatkozni. Épp a quickstepet táncoltuk frakkban, amikor összeakadt a cipőm, megbotlottam. Térden szépen végigcsúsztam a parketton, ki is lyukadt a nadrágom.”

Időközben egy másik, mellesleg orosz, partnernő – Albina Zajceva – miatt Prágában is élt. Vele második volt a szlovákiai bajnokságon, így a kontinensviadalra is kijutottak, sőt ősszel New Yorkba, a vb-re is utazhattak volna, ám nyáron a partnere úgy döntött, nem folytatja. Jancsi hazament Nagykaposra, ahol húsz éve erős táncklub működött, ezt élesztette újra, közben isméét kedvet kapott a versenyzéshez. Jelenleg elég nehéz időszakot él, új partnernője, Kristína Ráczová, ugyanis pozsonyi. Egy éve táncolnak együtt a dúbravkai TK Danube klubjában. Az idén először mutatkoztak be Kristínával az országos bajnokságon, ott egy csapásra döntőbe és dobogóra kerültek, egyetlen ponttal lemaradva a második fokától. A nyári felkészülés zavartalanul zajlott, néhány versenyen (Banja Lukában, Magyarországon, Grúziában) is megmutatták magukat, de hogy mit hoz a szeptemberben kezdődött új idény, az később derül ki.

Jancsi pendlizik az ország keleti csücske és a főváros között. „Meg kellett oldani. Kristína Pozsonyban, én keleten. Otthon kialakult egy erős háttér, ezért aztán úgy döntöttünk, hogy a hét egyik felében ott edzünk, a másikban pedig a fővárosban. Bár elég megterhelő, mert utazgatni kell minden héten, ráadásul nem is olcsó” – vázolja a jelenlegi helyzetet. A fiatalembernek annyi előnye azért van, hogy a nagynénje Pozsonyban él, méghozzá egyedül, így még örül is, hogy a fiú nála lakik. Ha ez nem lenne, talán meg sem engedhetné magának, jegyzi meg. Csütörtökön jön, hétfőn már újra vonatozik, mert otthon van tennivalója.

Esténként zumba

A táncklubon kívül zumbát is oktat. Mivel hétfőn, kedden, szerdán van a városban, úgy kellett összeállítani az órarendet, hogy amint hazaérkezik, rögtön fejest ugrik a munkába. Előbb jönnek a kicsik és nagyok táncórái, este pedig a zumba. Keddenként még Nagymihályba is elugrik, ott szintén tanít, szerdán ismét Nagykaposon osztogatja tanácsait. Keleten autóval közlekedik, a fővárosba vonaton, ott a nagynénje adja kölcsön a kocsiját.

A zumbához véletlenül jutott. „Amikor Prágában laktam, egy ismerősöm által kerültem vele kapcsolatba, s amikor visszatértem Nagykaposra, intenzívebben is elkezdtem foglalkozni vele. Megtetszett a környéken, többen is jelentkeztek, s elkezdtem oktatni. A zumba iránt általában hölgyek érdeklődnek, néha a gyerekeket is elhozzák, a társas táncokra, mivel még nem nyitottam amatőr csoportot, gyerekek, fiatalok járnak.”

Abból, amit elmond, világos, hogy unatkozni nincs ideje. De mikor legyen aktív az ember, ha nem fiatal korban? Bár sok mindent vállal magára, fontos, hogy legyen értékrendje, célja, ismerje a prioritásokat. „Első helyen a tánc áll, abban nőttem fel, az a karrierem. Abban pedig szeretnék sikeres lenni. A hazai bajnokságban az első két helyen kell végezni ahhoz, hogy kijuthassak világbajnokságra, Eb-re. Jövőre ezt szeretném megpályázni. Azért dolgozom, hogy a legjobb fényben mutassam magam. Világversenyekre sportban is azért megy az ember, hogy pontokat szerezzen, hogy minél előbbre jusson a ranglistán. Ez pedig kemény küzdelem. Abban, hogy az ember megnyerje, mondjuk, a hazai bajnokságot, több év munkája van, hosszú folyamat a technikai elemeket, gyorsaságot elsajátítani.” S azért kell hozzá tehetség és kitartás, akarat is. Jancsi viszont remek edzőkre és saját tapasztalatára hivatkozva állítja, nem annyira a tehetség, mint inkább a munka a mérvadó. Minden nagy táncos kemény edzéssel érte el a sikert. Alázattal, folytonos gyakorlással, óriási áldozattal. Azzal, hogy tehetséges volt, csak valamivel hamarabb jutott fel a csúcsra.