Sokan úgy tartják, hogy a hűtlenség az egyik legnagyobb árulás. Legyen szó szerelmi, párkapcsolati, házasságon belüli vagy akár barátok közötti hűtlenségről. Hiszen van valaki, akivel a világ ellen szövetkezem, akiben bízom, akire rábízom magam, és ő váratlanul elárul. Megcsal. Megszegi a kettőnk közötti szövetséget, megtörik a bizalom. Ez olyan törést, traumát tud okozni, amit sokan hosszú ideig képtelenek feldolgozni.
Ha a megcsalás véget vet a kapcsolatnak, gyakran az is előfordul, hogy a mély megsebzettségét az ember továbbviszi a következőkbe. Lerakódnak a sebek a tudatalattiban. Az új társnak néha esélye sincsen arra, hogy valóban olyannak lássam őt, mint amilyen valójában. Belevetítem a megcsalás okozta bizalmatlanságomat, és őt már ezen a ködös, szkeptikus szemüvegen keresztül méregetem. Lehet, hogy a legkisebb okot sem adja rá, de én mégis szüntelenül gyanakszom, kikérdezem, számon kérem, beleolvasok az e-mailjeibe, kinyitom a telefonjára érkező üzeneteket. Megmérgezem a levegőt. És aztán meglepődöm, amikor hirtelen faképnél hagy, elmenekül. Végül pedig azt konstatálom magamban, hogy na ugye, megmondtam előre, egyetlen férfiban/nőben sem lehet megbízni!
Pedig ebben az esetben a történet arról szól, hogy nekem nem sikerült feldolgozni azt, ami velem történt. Azt, ami rettenetes volt. Persze nem is egyszerű, hiszen a megcsalás árulás, ami az egyik legkeményebb trauma az életben. De mégis muszáj meggyászolnom a veszteségemet, muszáj megsiratnom azt, amit elvett tőlem a sors, ezek után tudok majd továbblépni.
Másrészről az is nagyon érdekes kérdés, hogy ki lehet-e kényszeríteni a hűséget. Mit is jelent a hűség igazából? Sokak számára olyan, mint egy kalitka, amibe ha bezárták az embert, végleg elveszítette a szabadságát. Vannak, akik úgy érzik, hogy a hűség elvárása megfojtja őket, nem kapnak levegőt. Ez különösen igaz ma, amikor minden nagyon gyorsan változik, amikor a fogyasztói szemlélet érvényesül, és ami elromlik, vagy amit megununk, azt kidobjuk és veszünk helyette egy újat. Miként lehet a hűségre pozitívan tekinteni?
Van az a mondás, hogy az a madárka a legboldogabb, akinek kinyitják a kalitkája ajtaját, és engedik, hogy kirepüljön, amikor neki tetszik. Lehet, hogy kirepül, körbenéz, de aztán idővel magától és örömmel tér vissza a biztonságot nyújtó otthonába. Egy kicsit ilyen a párkapcsolati hűség is. Sokat segíthet, amikor nem azt mondom valakinek: hogyha nem leszel hűséges egy életen át, akkor elhagylak, akkor elválok, akkor bűnt követsz el, hanem azt mondom: ha szeretsz annyira, hogy megajándékozol a hűségeddel, akkor igazán boldoggá teszel, de a motivációd ne egy külső kényszer legyen, hanem egyedül az, hogy szeretsz. Ha ezt a mondatod képes vagyok kimondani, és ki merem nyitni a másik számára a kalitka ajtaját, akkor leveszem róla a kényszer súlyát. Ami belső motivációból jön, sokkal igazabb. Ehhez bátorság kell, és a ragaszkodás elengedése. Nem a szerelem öl, hanem a ragaszkodás, amivel elveszem a másik szabadságát.
Manapság vannak emberek, akiknek nem elég a klasszikusan kialakult párkapcsolati forma, nekik túlságosan szűk utca a monogámia. Próbálnak kísérletezni új utakkal, ilyen pl. a poliamória, azaz a többszerelműség. Az ilyen kapcsolatokban a pár tagjai nyíltan felvállalják egymással megbeszélve, hogy a szívükben más számára is van hely. Nem tudom, hogy ezek a formák mennyire oldják fel a régi problémákat és mennyi új nehézséget, kihívást teremtenek. Az azonban biztos, hogy egy élethosszig tartó hűségben megélt párkapcsolat nem adódik csak úgy magától, ezen mindkét félnek rengeteget kell dolgoznia. Mégpedig nagyon tudatosan. De azért mégsem szabad a szerelmet, a házasságot csupán erőfeszítésnek, munkának tekinteni! Kell, hogy tere legyen benne a játékosságnak, a spontaneitásnak és a könnyedségnek. Akkor talán lesz olyan vonzó erőtér belőle, ahonnan senki nem akar elmenekülni, még akkor sem, ha nyitva a kalitka ajtaja.
Perintfalvi Rita katolikus teológus
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.