A nő. Az örök és megfoghatatlan csoda. Leírták ezerszer, és megfogalmazták még ennyiszer. De mint mindennek, amiről azt hisszük, tökéletesen feltérképeztük, a fonákján épp ugyanannyi ismeretlen lappanghat. Szombatonként a pár perces hírösszefoglaló után immár hazai terepen, a Pátria rádió műsorában is hallhatunk „valamiféle” meggyőződést a témával kapcsolatban, a szerkesztő, Gasparik Maja vezetésével.
Nem kérdés, hogy a sajtó, a média a maga sajátos módján vállal szerepet a genderszerepek közvetítésében és megszilárdításában – így van ezzel a szlovákiai (magyar) média is –, miközben nem egyszer szándékosan sztereotip módon közelítik meg a szerepképeket. A férfi, az legyen férfi. A nő, az legyen nő. De arra, hogy miként felelhetnénk meg ezeknek az elvárásoknak, főként a 21. században, ahol a nőiesnek és férfiasnak nevezett attribútumokat lépten-nyomon vizsgálat tárgyává teszik, már nem (vagy nem úgy) adnak választ.
Így van ezzel a Pátria rádió új műsora A nő arcai is, amely – tudatosan vagy sem – meg sem kísérli a kérdésre adható válaszokat felmutatni. Így viszont – mint ahogy velem is történt – felvetődik a hallgatóban, hogy akkor voltaképpen miről is szólnak a stúdióban lefolytatott beszélgetések? Mert valóban beszélgetéseket, mintsem interjúkat hallhatunk a maguk nem annyira kötött, sokkal inkább baráti hangvételű formájában. Inkább személyes, semmint kollektív történetekbe, helyzetekbe nyerhetünk bepillantást, amelyek így kívül is esnek a komfortzónánkon. Mégis van valamiféle furcsa az egészben, és ez hallgatás közben rám is rám nehezedik. Talán épp a kötetlenség az, ami zavar, ami mint Damoklesz kardja többször is ott lebeg a beszélgetések felett, és mellékutakra viszi az így is rövidre szabott műsoridőt. Vagy a feldolgozott témák többsége a frusztráló, amelyek inkább kapcsolódnak a gyermekneveléshez, a gyermekekkel való helyes kommunikációhoz, a szüléshez és úgy nagy általánosságban magához az anyasághoz, mintsem a nőhöz mint szubjektumhoz magához, a hozzá kötődő egyéb attribútumokhoz. A női szerepek kibontakozásának ilyesfajta bemutatása pedig sokat elárulhat a nőkre vetített főbb szerepelvárásokról. Holott fontos megjegyezni: a nőiesség nem egyenlő az anyasággal, ma már egyre többen választják tudatosan a gyermek nélküli életet. Apró, de annál nehezebben emészthető csalódás ez számomra az adás címének ismeretében.
A műsor persze nem rossz, a maga módján reprezentatív, és kétségtelen, hogy a szlovákiai magyar médiában hiánypótló is, bár helyenként nehézkes középszerűséget mutat. Nehéz rajta fogást találni, megragadni, mintha minduntalan ki akarna folyni az ember ujjai közül. Egy majdnem egyórás műsortól többet is várhatna a hallgató, mint egy kétségtelenül kedves, bár tartalmilag olykor következetlen adást, ahol nemcsak a kérdezettek nemi hovatartozását tekintve, hanem a beszélgetések témájában is a nő(k)é lehetne a főszerep.
Horváth Bianka
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.