<p>A fejszési hármas ikrek szókapcsolattal először valamikor 2010 táján találkoztam az Új Szó hasábjain. Hármas ikreket nevelni alapesetben sem egyszerű folyamat, hát még, ha a munkanélküli apa megözvegyült, és a hattagú családot havi 257 euróból kell fenntartani, amelyből egy százast kapásból elvisz a villanyszámla.</p>
Oláh Róbert lehetőségeihez mérten próbált helytállni. Ám lehetőségei korlátozottak...
Fejszés valamikor mintagazdaságnak indult. Az államosítás után állami birtok lett belőle. Az ott dolgozók egy része közvetlenül a major melletti zsellérlakásokban lakott, akár Illyés Gyulánál A puszták népében. A rendszerváltás után az állami birtok megszűnt, infrastruktúrájának már csak nyomai maradtak. A kátyús betonút jobb oldalán még ott árválkodik az egykori őrház, a kapuról és a kerítésről viszont már csak a régi fejszésiek tudják, hogy ott állt valaha. A falatka kőépületben most négyen élnek. Maga Fejszés nem nagy, egy utca az egész, ha nagyon akarjuk, kettő. Az egykori mintagazdaság ma leginkább a Krasznahorkai László Sátántangójából megismerhető „telep” hangulatát árasztja. És ez volt az utolsó irodalmi párhuzam, az itteni helyzet meg úgy egyébként nem irodalmi. Az első ránézésre nyilvánvaló, hogy Fejszés csak papíron városrész. A telepre két busz jár, egy reggel, és egy délután. A reggeli viszi iskolába a gyerekeket, és munkába, akinek van munkája. Akinek a két busz közötti időszakban akad valamilyen elintéznivalója, autóval, biciklivel vagy gyalog teheti meg a helységnévtábláig mintegy másfél kilométeres utat. Általában azonban a helyiek az utóbbi kettő közül kénytelenek választani, Fejszésen kevés embernek van autója. Ha szegénység és szegregáció párosul, abból általában nagyon nehéz kitörni, az itt élők zömmel hátrányos helyzetűek. Oláh Róbert is.
18 év után háromszoros gyermekáldás
Oláh Róbert még kisgyermek volt, amikor szülei 1973-ban a Királyhelmec melletti Fejszésre költöztek. A szülők az állami birtokon dolgoztak, 13 gyermekük született, közülük kettő még kiskorában meghalt. „Nehéz gyermekkorunk volt, nagy szegénységben éltünk – emlékezik vissza azokra az éveire Oláh Róbert. – Akkoriban még nagy mulatságok voltak. Ha a szüleink elmaradtak, bizony előfordult, hogy nekünk kellett dolgoznunk helyettük, hogy fenntartsuk a munkahelyüket, és ne induljon ellenük eljárás munkakerülés miatt. A szüleim már meghaltak, Isten nyugtassa őket, nem akarok róluk rosszat mondani, de gyermekként nem kaptuk meg a kellő odafigyelést.” Talán részben ennek is tulajdonítható, hogy az alapiskola befejezése után nem folytatta tanulmányait. Mindez értelemszerűen elhelyezkedési lehetőségeit is nagyban befolyásolta.
Oláh Róbert Királyhelmecen ismerkedett meg bélyi származású feleségével, Klárával. Gyermekük azonban nem született, így mesterséges megtermékenyítéssel próbálkoztak, 2007-ben. Az eredmények biztatóan alakultak. „Az első vizsgálat után azt mondták, a feleségem négy gyermeket hord a szíve alatt. Hát, elakadt a lélegzetem a hír hallatán” – idézi fel az örömteli pillanatokat. Később kiderült, nem négy, hanem három a pocaklakó. „Legalább egy gyermeket szerettünk volna, a Jóisten hármat is adott, nagy volt az örömünk. Amikor hazahoztuk őket a kórházból, se éjjelünk, se nappalunk nem volt. Állandó törődést igényeltek” – mondja. A tizennyolc évig várt Pamela, Robin és Róbert 2008. május 13-án szerető szülőkhöz, ám meglehetősen szerény körülmények közé érkeztek, egy egyszobás, fürdőszoba nélküli házba. Később mindhármuknál súlyos asztmát diagnosztizáltak, a gyógyszerre fordítandó kiadások nagy terhet róttak a családra, egyedüli bevételük a szociális ösztönző program keretében foglalkoztatott apa szűkös keresete volt. A nélkülöző család segítségére az önkormányzat sietett. Kalapos Árpád volt alpolgármester szívén viselte a sorsukat, az önkormányzat, ahogy tudta, támogatta Oláhékat, és segítették őket hivatali ügyeik intézésében is. A család számára transzparens számlát nyitottak (ez ma is működik: 1643360258/0200), amelyet az önkormányzat kezelt. A természetes és jogi személyektől érkező adományokból befolyt összeggel a családnak el kellett számolnia. Ekkor körülményeik átmenetileg jobbra fordultak. Ki tudták fizetni közüzemi tartozásaikat, és a mellettük levő lakásból is megvásároltak egy szobát, amelyet egybenyitottak a már meglevővel, így a gyerekeket külön szobába tudták költöztetni. Fürdőszobát alakítottak ki, a Szív a Gyermekekért (Srdce pre deti) alapítvány segítségével pedig sikerült venni egy használt autót. Az alapítvány a jogosítvány megszerzésének költségeit vállalta. Úgy tűnt, a család lassan egyenesbe jön.
Félárvák lettek a gyerekek
Az autó elsődleges célja az lett volna, hogy könnyebben tudják Kassára, orvosi ellenőrzésre hordani a gyerekeket. Hamarosan azonban az édesanya is orvosi ellátásra szorult. 2011-ben súlyos daganatos betegséget diagnosztizáltak nála. Méhrákja volt, áttétekkel. Kassán, a Kelet-szlovákiai Onkológiai Intézetben kezelték. Mindvégig bizakodó volt, állapota azonban az előrehaladott betegség miatt egyre romlott. Hasából szívatni kellett a vizet, mája és veséje is fokozatosan felmondta a szolgálatot. A sanyarú sorsú családra a szlovák sajtó is felfigyelt, az egyik kereskedelmi televízió a Srdce pre deti alapítvány gálaestjén bemutatta a halálos kórral küzdő édesanya történetét; Oláh Klára azonban ezt már nem láthatta, pár órával a műsor kezdete előtt, 2012. december 2-án meghalt. Az alattomos betegség alig több mint egy év alatt elvitte. A négy és fél éves gyermekeknek ez volt a legszomorúbb karácsonyuk.
A horribilis villanyszámla
Nagyon megviselte őket édesanyjuk elvesztése. A család jó ideig igyekezett előlük titkolni anyukájuk súlyos betegségét, egy idő után azonban már nem lehetett. „A rokonok közül többen azt javasolták, ne azt mondjam, hogy meghalt az édesanyjuk, hanem azt, hogy elment. Én azonban nem akartam hamis várakozásnak kitenni őket. Leültettem őket ide az asztalhoz, és elmondtam nekik, hogy anya meghalt. Együtt sírtunk. Persze, a kicsik a halál tényét nem fogták fel annak visszafordíthatatlanságában, és gyakran kérdezgették, hogy anyuka visszajön-e a mennyországból” – emlékezik könnybe lábadt szemmel a sokat próbált férfi élete legnehezebb időszakára, amikor bátyja és apja halála után rövid idővel a feleségét is elvesztette. A gyászt mindenki másképp dolgozza fel. Oláh Róbert befelé fordult. „Nem jártam sehova, csak itt ültem bent a házban. Csak a gyerekekkel foglalkoztam. Csak akkor voltam távol, ha feltétlenül szükséges volt. Nem érdekelt semmi.” A baj azonban nem jár egyedül. Alig temette el feleségét, 2013 januárjában az áramszolgáltatótól egy 1715 eurós villanyszámlát kapott. A családnál 2012 márciusában cseréltek villanyórát. A számla szerint napi 44 kilowatt áramot kellett volna elfogyasztani az öttagú családnak, amelynek alig néhány elektromos fogyasztója volt. Az áramszolgáltató nem állapított meg jogosulatlan vételezést, azaz nem történt áramlopás Oláhék kárára. Kalapos Árpád indítványára független szakértő is bevizsgálta a villanyórát, ám ő sem talált rendellenességet. Az érthetetlenül magas villanyszámla mellett így a családnak a szakértői illetéket is ki kellett fizetnie. Oláh Róbert azonban soha nem látott egy összegben ennyi pénzt. A szolgáltatóval végül úgy sikerült megegyezniük, hogy 15 hónapon át, részletekben fizetheti a horribilis számlát. A nagy fogyasztás miatt azonban a család havi villanyszámla-előlege 130 euróra ugrott fel, így 331 eurós összbevételükből 253 ment el csak a villanyáramra. A családi költségvetést romokba döntő tartozást végül egy kassai vállalkozó, Ján Kisidaj egyenlítette ki, aki a sajtóban figyelt fel a történtekre, és a telepen is meglátogatta Oláhékat.
90 euróból, hatan
A három beteg gyerek ellátása nem ment egyszerűen az özvegy férfinek. „Soha nem fogom elfelejteni a feleségem. A halála utáni időszakot a gyerekekkel együtt nagyon nehezen viseltem. De tovább kellett lépnem, mert nekem most már fel kell nevelnem ezt a három gyereket” – mondja. Új ismeretséget kötött, élettársával, a lényegesen fiatalabb Szandrával közös gyermekük is van, Brendon. Új párját a gyerekek jól fogadták, a kistestvér érkezésének pedig nagyon örültek. A családnak azonban továbbra is komoly anyagi nehézségei vannak. Éppen ottjártamkor kapták meg a korábbinál lényegesen magasabb villanyszámlát. „Nem volt fám a télen, villanymelegítővel fűtöttünk, hogy a gyerekek ne fázzanak. Valószínűleg ez dobta meg a fogyasztást. Kértem részletfizetési lehetőséget, de az első részletet sem tudom kifizetni. Most tényleg nincs miből” – mondja Oláh Róbert. Ha nem fizeti ki a számlát, kikapcsolják nála az áramot. A család összbevétele jelenleg 257 euró. A közüzemi számlák befizetése után mintegy kilencven marad. Ezt kellene beosztani egy hónapra.
Happy end nincs
Jó lenne a végére valami pozitívat írni. Van itt egy apa, akit az élet alaposan próbára tett. A nehéz körülmények ellenére igyekszik mindent megadni a gyerekeinek. Lehetőségei azonban meglehetősen korlátozottak. Természetesen a család helyzete ugrásszerűen javulna, ha sikerülne munkát találnia. Azonban a Tőketerebesi járásban, ahol a munkaképes lakosság negyedének nincs állása, a munkaadók nem kapkodnak egy szakképzettség nélküli munkavállaló után. Oláh Róbert esélyeit tovább rontja, hogy három gyermekét a tanítás után maga kíséri vissza Fejszésre, mivel busz nincs. Abba a szférába, ahol állást kaphatna, a rugalmas munkaidő még nem gyűrűzött be. Így most (is) mások segítségével tudna csak kilábalni nehéz helyzetéből. Pedig igényei igazán nem nagyok…
Jómagam azok táborába tartozom, akik úgy vélik, saját sorsunk alakulása személyes felelősségünk. Azonban a mélyszegénységnek van egy olyan szintje, ahonnan az ember önerőből már képtelen kitörni. Happy end nincs.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.