A Mont Blanc árnyékában 35. Fekete férfi piros talárban I.

A WIPO elődje, a Szellemi Tulajdon Védelmére Alakult Irodák Egyesülése (francia rövidítéssel: BIPRI) már 1893-ban elkezdte működését Bernben. A szervezet célja az volt, hogy a nemzetközi iparjogvédelmi együttműködést elősegítő 1883-as párizsi egyezmény, és a szerzői jogokat szabályozó 1886-os berni egyezmény tagországait egyesítse. Eredetileg elsősorban a szabadalmak szabályozása volt a középpontban, a következő évtizedekben azonban a védelem kiterjedt más területekre is, úgymint védjegyekre (márkanevekre), formatervezési mintákra, használati mintákra, földrajzi árujelzőkre (eredetmegjelölésre) vagy a növényfajta-oltalomra.

A szellemi tulajdon védelmének nemcsak komoly erkölcsi, hanem gazdasági vonatkozása is van. Egyrészt megbecsülést és hasznot hoz a tehetséges ötletgazdának, feltalálónak, kutatónak, művésznek, másrészt általában serkenti a társadalmi, kulturális és ipari fejlődést azzal, hogy másokat is erőteljes szellemi aktivitásra ösztönöz. Persze, ez a típusú szabályozás sem mentes az ellentmondásos mozzanatoktól. Nyilván majdnem mindenki számára elfogadható, hogy például a Coca-Cola márkanév vagy a Pick szalámi, a tokaji bor, meg a Chanel parfüm gyártási technológiája gyakorlatilag abszolút védelmet élvez. Már nehezebben érthető egy átlagember számára, miért esik egy irodalmi mű szerzői jogvédelem alá még ötven évvel az író halála után is, és miért kell minden nyilvános helyen lejátszott zeneműért illetéket fizetni a szerzői jogvédő irodának, amely aztán osztalékot juttat a zeneszerzőnek vagy az örököseinek. Ennél is bonyolultabb a gyógyszeripar esete. Pedig a legtöbb szabadalmi kérvény éppen erről a területről érkezik. Az új, hatékony, mellékhatások nélküli szerek drágák, mert az őket gyártó cégek rengeteg pénzt fektetnek be a kifejlesztésükbe. Ezért épp a legrászorultabbak nem engedhetik meg maguknak ezeket az orvosságokat. Az azonos hatóanyagú, ám jóval olcsóbb, ún. generikus készítmények viszont csak az eredeti szer szabadalmának lejárta után gyárthatók és forgalmazhatók. Ez az állapot már évtizedek óta komoly viták tárgya.

A nemzetközi ipari jogvédelem egyik legemblematikusabb alakja hosszú évtizedekig a magyar származású Bogsch Árpád volt. 1959-ben kapott csak amerikai állampolgárságot, de 1963-ban már a BIPRI főigazgató-helyettesi tisztségét látta el. A WIPO megalakulása után megerősítették ebben a funkcióban, majd 1973-ban a WIPO főigazgatójává választották. Ezt a tisztséget egészen 1997-ig látta el. A diplomáciában egyedülálló, hogy valakit ötször egymás után egy nemzetközi szervezet élére válasszanak.

Amikor 1999-ben Genfbe érkeztem, már nem ő vezette a WIPO-t, hanem egy fekete afrikai úriember, a szudáni Kamil Idrísz. Az, hogy fekete afrikai, persze nem azt jelenti, hogy éppen akkor szalasztották a szavannáról. Idrísz Amerikában tanult, szakembernek számított, de amerikai támogatás nélkül nem lett volna főigazgató. Az Egyesült Államok szerepe a WIPO-ban Bogsch Árpád távozása után is meghatározó maradt. Viszont a több évtizedes amerikai WIPO-uralom után, bármennyire elfogadható volt is mindenki számára Bogsch emberi értékeinek és szakmai tudásának köszönhetően, mindenképpen fejlődő országbeli személynek kellett következnie a sorban.

Idrísz március elején, amikor éppen a genfi kiküldetésre készülődtem, Szlovákiában járt, egy régebbi meghívásnak eleget téve. De mivel a téli hónapok eléggé zavarosak voltak itthon is – a kormányváltás miatt –, a genfi misszión is – az előző nagykövet asszony leváltása miatt –, a látogatás nem az eredeti elképzelések szerint sült el. Két fontos mozzanat ugyanis kimaradt belőle: Idríszt nem fogadta a köztársasági elnök, és nem kapott tiszteletbeli doktorátust az egyik szlovákiai egyetemen. Mondjuk, a köztársasági elnök nem is fogadhatta, mert nem volt betöltve a funkció, az államfőt helyettesítő Mikuláš Dzurinda miniszterelnöknek pedig nem volt rá ideje. A tiszteletbeli doktorátus meg valahogy nem jött össze. Idrísz eléggé hiú ember, és viszonylag nagyra tartotta magát azért, hogy Kofi Annan ENSZ-főtitkár mellett ő a másik fekete afrikai magas nemzetközi pozícióban. Szlovákiának akkor komoly érdekeltségei voltak a WIPO-ban (ezekre később kitérek), ezért a külügyminisztérium és a besztercebányai székhelyű Szabadalmi Hivatal szeretett volna jóban maradni a főigazgatóval, és szívesen kiköszörülte volna a félig sikerült látogatással okozott csorbát. Amint Genfbe érkeztem, kezdhettem előkészíteni Idrísz következő szlovákiai látogatását.