A hegedű szaga

Milyen legyen, ha egyszer itt van évek óta, gondolta a sárga kabátos, de ahogy a hegedű a szobából kikerült, még évekkel később is benne volt a szobának a szaga. Azért egy hegedűnek is megvan a maga kis zárt mikroklímája, indokolhatná a jelenséget bárki, de erre is van egy tapasztalat: a szóban forgó hegedűt azóta felnyitották, és nemcsak hogy levették a hasát, de néhány évig úgy is hagyták, felbontva, mint egy konzervdobozt. Vagyis a szag kiszellőzhetett volna, ha akar – úgy látszik, nem akart. De még ennél is van tovább: a hegedű hasát belülről üvegszilánkkal ki is kapargatták, hogy vékonyabb legyen, és jobban szóljon (cigánynál volt, mert össze van karistolva a háta. Mikor a lakodalomban pihentek, rárakták a cimbalomra, attól – mondta, aki kaparta), de a szoba korábbi szagát ezzel sem lehetett kilakoltatni belőle. Benne van. A sárga kabátos arra gyanakszik, hogy a szoba is a hegedűtől kapta annak idején a szagát, és nem fordítva, mint ahogy a hivatalos indoklásban szerepelt. Vagyis A SZAG, mint valami dzsinn (világoskék, bajuszos-szakállas, amolyan sivatagi, szőnyeg felett lebegő, ahogy a meséből ismerjük) annak idején gondolt egyet, kimászott a hegedűből, aztán nem lévén jobb dolga, ledominálta a szoba légkörét. Rátelepedett, mint a kereszténység a pogány ünnepkörre az ezredfordulón (nem a mostanin, az előzőn).

A hegedűben pont az a jó, mint a borban: hogy nem lehet belőle két teljesen egyformát csinálni. Ha pedig mégis, ott már nagy bajok vannak. Ebből csak azt akarom kihozni, hogy ha nincs két egyforma hegedű, akkor nincs két egyforma hegedűszag sem. Azt persze el lehet képzelni nyugodtan, hogy két egyforma gyári hegedűnek elkészülte után nagyjából ugyanolyan a szaga. De ha már mondjuk, eltelik negyven év, és egymás mellé tesszük a gyárban ugyanazon a napon elkészült két Cremonát, nehezen elképzelhető, hogy még mindig ugyanolyan legyen a szaguk.

Újabban meg már szag nélküli hegedűt is kapni. Nincs neki teste, mert az egész hegedű csak egy ilyen jobb fajta hajlított kapuvasból áll, az tartja össze a nyakát meg az álltartót, szóval a szél is keresztülfújhat rajta nyugodtan, mert se hasa, se háta, mindennek következtében nem is rezonál benne a hang, mert azt egy elektromos szerkezet képezi. Van persze húr meg vonó, de a hangképzés oroszlánrészét a villanyáram intézi. Volt ez a Goulasch Exotica nevű zenekar, abban játszott ilyenen a prímás gyerek, és bizony a sárga kabátos ember is meglepődött, amikor a sziklabarlangban meghallgatta ezt a zenét, hogy az ilyen gerinctelen hegedűvel is lehet jó hangulatot csinálni. Meg ott van a tájföldi néni is, a Vanessa Mae, aki szintén sokat muzsikált kábeles hegedűn, de aztán meg is járt vele nagyon, mert érezhette, hogy valami nincs rendben, és inkább elment sífutónak, de az olimpián is csak utolsó lett. Talán ha hivatalos versenyszám lesz a síhegedülés, abban maradandót tud majd alkotni. Ugyanaz, mint a sílövészet, csak nem puskát, hanem hegedűt akasztanak a versenyzők hátára, és ha elérik a stációkat, rázendítenek a szurkolók igényei szerint. A nehezített szakaszon abba sem hagyhatják, hanem sífutás közben muzsikálnak teljes erőbedobással. Ha kodifikálják, ez lesz a téli olimpia legszórakoztatóbb versenyszáma.

Na de most tényleg. Mitől lehet egy hegedűnek szaga? Anyaga ugye juhar meg fenyőfa, illesztéseken ott a csontenyv, ami hát elég büdös tud lenni, ha meleget kap. Régi könyveket ha olvasunk, és a kezünk ragadni kezd a kötésről lepattogó barnás cukorszerűségtől, akkor az enyv. Valamivel kellemesebb szaga van a gyantának, ami a vonóról rápereg. Ezt a hegedűről legtöbbször le szokták törölni, de a népzenészeknél sokszor akkorára hízik a fehér folt a hason, hogy alig látni a hegedűt. Széki zenészek szerint a hegedűt nem is szabad tisztítani, mert árt a hangjának. Meg aztán ha belegondolunk, akik egész életükben ugyanazon a hegedűn húzták, otthon meg a falra akasztva tárolták… hát annak az embernek a szaga is belement azért… nem is kicsit. Ez azért érdekes, mert így a zenészek szaga haláluk után évtizedekkel is ott lehet a hangszerükben.