A féli identitás

 Egy részük be sem jelentkezett féli lakosnak. Bár a helyi szlovákság aránya a 2001-es népszámlálás óta meghaladja az őshonos magyarokét, a tavalyi önkormányzati választások során a kilenctagú testület képviselője vagy magyar nemzetiségű, vagy kitűnően beszél magyarul és szlovákul is.

Az új polgármestert, Pomichal István mérnököt pedig talán nem szükséges bemutatni. Az MKP támogatásával független jelöltként nyerte el a polgárok bizalmát. Szalay Józseftől vette át a stafétabotot, aki négy választási időszakon keresztül volt a féliek polgármestere, s tavaly nyugdíjba vonult. Az alapozás – elsősorban neki is köszönhetően – megtörtént a településen, erről tavaly ősszel is beszámoltunk. Az új polgármester, aki egyébként már harmadik megbízatási időszakban Pozsony megyei és tíz éven keresztül helyi képviselő is volt, nem az ígérgetésekkel, hanem eddigi életútjával és személyiségével nyerte el a féli lakosok bizalmát. Kampányának jelmondata egy Albert Einstein-idézet volt: „Csak azt az életet érdemes végigélni, amelyet másokért élünk.” Mint mondja, folytonosságot szeretne, megvédeni azokat az értékeket, amelyeket az elődök létrehoztak, és befejezni az elkezdett projekteket, továbbvinni a kiegyensúlyozott gazdálkodást, melyet a község folytatott. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy az eladósodást el kell kerülni, és biztosítani a harmonikus fejlődést, amely a helyi közösség életminőségének javulását szolgálja.

Könnyebbé tenni az életet

„A másik dolog, melyet próbáltunk megértetni a lakossággal, hogy nem a különbségeket kell hangsúlyozni, hanem azt, hogy minél másabbak vagyunk, annál többet tudunk, és ezt annál inkább ki lehet használni. Összefogva lehet építeni ezt a községet, közösséget. Első lépésként szerettük volna megkönnyíteni az emberek boldogulását, ezért bevezettük az ingyenes jogi tanácsadást. Sikerült felfuttatnunk, és második hónapja a község jogásza minden szerdán ingyen megadja az első útbaigazítást a segítséget kérő polgároknak. A másik dolog, hogy nincs szándékunkban növelni a helyi adókat: azt szeretnénk, ha elviselhető szinten maradnának. Kivételt a hulladékgazdálkodási illeték képezett, amelyet még tavaly tíz százalékkal emelni kellett, de ezt a lakosság megértette és elfogadta – mondja bevezetőként a polgármester. – A másik fő gondunk, hogy az óvodák és az iskolák kapacitását növelnünk kell, az óvodáét két, a szlovák alapiskoláét pedig hat osztállyal, hiszen számban gyarapodunk, az intézményeink pedig megteltek. Ez annak is köszönhető, hogy a környező falvakban, az iskolakörzetben is nő a lélekszám. A helyzeten hozzáépítéssel és felújítással igyekszünk segíteni. Ezekre most készülnek a tervek, és pályázunk, hogy a pénzügyi hátteret biztosítsuk. Ugyancsak terveink közt van a szociális szolgáltatások bővítése és az idősek vagy a testi fogyatékkal élők számára komfortosabb élet biztosítása. Egyre több az olyan idős ember, aki egyedül él. Kampányunk fontos része volt, hogy az eddigi beruházásokat szeretnénk életben tartani. Félben komoly elképzelések, fejlesztések történnek a sport terén, futballpályánk gyepszőnyegének karbantartása, az öltözők felújítása folyamatban van, hogy a Pozsony megyei III. futball-ligában továbbra is jól szerepeljünk, és megfeleljünk a technikai követelményeknek. Ez komoly támogatást igényel, hiszen a sportklub ötvenezer eurós költségvetésének több mint a felét viselnünk kell. Emellett nagyon jók a kézilabdásaink, hiszen az alapiskolákban is megindult az aktív, szervezett sportélet. Az ottani csapatból már országos válogatott játékosok is kikerültek. A társadalmi szervezeteknek megígértük, hogy munkájuk támogatását újraszabályozzuk, és ennek elősegítésére minden évben külön forrást biztosítunk. Erre az évre például 27 ezer eurót sikerült rá előteremteni. A helyi Csemadok-szervezetnek 3500 euró jutott belőle.”

Pomichal István elmondása szerint a község költségvetése stabil, a kiadásokat célirányosan a bevételek szintjén kell tartani. „Megkérdeztük a választóinkat, hogy mit fejlesszünk, mire van igényük. Ebből a célból létrehoztunk egy adatbázist, segítségével készítjük a terveket azokra a beruházásokra, amelyeket fontosaknak tartunk, s melyeket a községben előbb-utóbb meg kell valósítani. Fel kell újítanunk az egészségügyi központot, a régi tornatermet, adminisztratív részéből közösségi házat létrehozni. A jelenlegi könyvtár épületére is ez vár a körülötte lévő területtel együtt, és még sorolhatnám.” Tervben van a középületek felújítása, amelyek eddig nem nyertek pályázati támogatást, az új lakónegyedek közművesítéséhez el kell készíteni a terveket. Ez négy évre sok is, de a mi falunkban nem szokás csak egy választási időszakban gondolkodni. Hinni kell benne, hogy a stafétabotot mindig valaki továbbviszi.”

Kényes egyensúly

Vegyes lakosú és nyelvű közösségben természetesen óhatatlanul szükséges az érzékeny egyensúly megtartása. Ebből a szempontból fontos a kisközösségek munkájának támogatása, beleértve mind a magyar, mind a szlovák szervezeteket. Mint a polgármester kiemeli, ügyelni kell rá, hogy mindenki megtarthassa, művelni tudja a saját kultúráját és hobbitevékenységét. „Nálunk a kulturális rendezvényeket a magyar közösség magyarul, a szlovák szlovákul szervezi, míg a falunapokon, és ha a helyzet úgy kívánja, vannak közös szlovák–magyar programok. A kettő szépen megfér egymás mellett.”

A helyi iskolákban 230 szlovák és 90 magyar tanuló van. Ehhez tudni kell, hogy az előbbiek nagyobbik részét az iskolakörzetből, a környező településekről bejáró gyerekek teszik ki. Az óvodában már háromszor annyi a szlovák osztály, mint a magyar.

Pomichal István egyébként nem rejti véka alá véleményét, hogy az asszimilációról nagymértékben maguk a magyar szülők tehetnek, hiszen szabadon eldönthetik, milyen iskolába íratják gyermeküket. Az autonómia szerinte régen adott egy-egy település életében, csak élni kellene vele. Az egyes körzetekben bármelyik autonóm község, település alakíthat kisrégiót, kistérségi társulást, és egy-egy iskola fenntartása is csak a közösség akaratán múlik.

„A hibát nem másokban, hanem magunkban kell keresnünk – mondja. – Az autonómia megvan, hozzá a költségvetés is, a törvényben adott csaknem minden lehetőség. Aki magyar újságot akar olvasni, azt veszi meg. Aki magyar kultúrára vágyik, minden nehézség nélkül hozzáférhet, legyen az színházi előadás, koncert, irodalmi est vagy magyar érdekeket képviselő politikussal való találkozás megszervezése. A határok simán átjárhatóak. Ma már nem gond a kulturális élet országhatárokon átnyúló ápolása vagy a magyar könyvek megvásárlása. Megmaradásunknak abszolút természetesnek kellene lennie. Félben maradva: a kevés számú izgágákkal szemben, akik ágálnak az ellen, hogy miért magyar a község önkormányzata, az okosabb érvek és magasabb érdekek fognak győzni. Ha Fél ügyeiről van szó, akkor a féliek félieknek tartják magukat, tehát a helyi identitástudat erős. Ez egyébként ott kezdődik, hogy félinek az mondhatja magát igazán, akinek a helyi temetőben már valakije nyugszik. Amíg nem így van, addig az nem igazán helyi, helyhez kötött ember. Aki csak itt lakik, nem a mi polgárunk, és nem is választhat; tehát különbséget kell tenni lakos és itt élő között. Arra kell törekednünk, hogy a saját céljainkat érjük el, a saját iskoláinkat töltsük meg gyerekekkel, és ne azon siránkozzunk, hogy a másikból esetleg több van. Törekedjünk a minőségre, mert a mennyiség adott. Azon nehéz változtatni. A lényeg, hogy azok az épületek, amelyeket a magunkénak mondhatunk, tartalommal és élettel teljenek meg.”

Beszélgetésünk végén a polgármester még egyszer kiemeli, mennyire fontosnak tartja az idős emberek megbecsülését, a róluk való gondoskodást.

Ottjártunkkor éppen a 80. életévét betöltő Varsányi Lászlóné Kováts Borbála nyugalmazott pedagógust köszöntötték, akinek egész életpályája a féli magyar iskolához, a helyi Csemadokhoz és a 24. Szent László Cserkészcsapathoz kötődött. Aki valaha is hallott a féli magyarságnak a „szoci” érában, 1974-ben az iskolájáért folytatott küzdelméről, annak nem ismeretlen az ő és a megboldogult férje neve. Borbála asszony akár élő mementója is lehetne a felső-csallóközi magyarság szívós küzdelmeinek.

Fél takaros központjában két szimbólumra figyelhet fel az ember. Az egyik a múlt, Szent Miklós szobra a róla elnevezett templom előtt, a másik a jelen. A tágas, szép játszótéren a rengeteg nebuló, aki remélhetően a fent említett tolerancia szellemét szívja magába. A képviselő-testület ehhez annyit tehet hozzá, amennyit tavaly ősszel, megválasztása előtt ígért: megelőzni a közéletben a nemi, faji, életkori, vallási és nemzetiségi diszkriminációt.