A fekete kincs

Sok mindent mondtak neki róla. Figyelmeztették, hogy vigyázzon vele. Hogy nem fogja bírni, meg fogja bánni, nem lesz hozzá türelme. Vagyis hogy ne kezdjen vele. De hallotta róla azt is, hogy kincs ez a lány, csiszolatlan gyémánt. Aztán a lány egy nap pimaszul nekiszegezte a kérdést: „Picibának nincs kedve egy kicsit dolgozni velem?” Egyenes volt a válasz: „Nincs!” De valahogy mindketten sejtették, ebben a „nincs”-ben ott lapul a „van”. Vagyis hogy előbb-utóbb születik pár dal különböző gondolati töltettel, és mégis valahogy hasonló érzelmekkel. S ez így is történt. Ibolyából, Picibá elhatározásából, Ibojka lett, kettőjük összefogásából pedig egy dalszövegkönyvbe csomagolt, huszonnyolc dalos lemez.

Régóta érett ez kettőjük között – vetem fel Presser Gábornak. – Ibolyka bejárt a Vígszínházba, ahol ön zenei igazgató, próbáltak, beszélgettek az irodájában vagy a Házi Színpadon, elbújtak, előjöttek, szavakhoz, verssorokhoz illesztettek dallamokat, motívumokat, de azt, hogy lemezt készítenek, egyikük sem mondta ki soha. „Dolgozunk” – ennél többet nem árultak el.

Három évvel ezelőtt kezdtük el a munkát, de persze nem dolgoztunk mindennap. Nem siettünk. Nyugodtak voltunk. Tudtuk, mit akarunk. Nem volt szerződésünk, nem szorított határidő. Magunknak csináltuk a dalokat. Nem is nagyon akadt zenei kiadó, amelyik erre rákapott volna. Később jött egy váratlan lehetőség, a Helikon elkezdett érdeklődni, nyilván és főleg az irodalmi vonatkozások miatt.

Attól a naptól fogva, hogy először hallotta énekelni Oláh Ibolyát, bizonyára érezte, hogy lesznek még közös dolgaik.

Ez nem így volt. Nem is emlékszem pontosan, csak arra, hogy nagyon erős benyomást tett a zsűrire, amikor megjelent a Megasztárban. De arra is jól emlékszem, hogy rajta kívül mindenkinek, még a tizedik helyezettnek is volt már lemezszerződése, amikor neki még nem. A végén leszerződtette őt a BMG, és Novák Pétert bízták meg, hogy összehozzák a lemezt. Akkor, amikor már jóformán mindenki másé megjelent, tehát óriási késés volt. Novák Péter pedig megkért, hogy segítsek neki, hogy abban az évben még Ibolya albuma is piacra kerüljön. Mivel új dalokra már nem volt idő, Péter elővette néhány régebbi szerzeményemet, bementünk a stúdióba, és átalakítottuk a dalokat Ibolyára. Akkor találkoztam vele igazán közelről, és nagyon jól éreztük magukat. Jó munka volt. Utána jó ideig csak véletlenül futottunk össze. De kb. ugyanakkor, amikor ez a legutóbbi munka elkezdődött, pontosabban, még mielőtt nekiveselkedtünk volna, tettem egy próbát, hogy biztos legyek abban, nekünk érdemes együtt dolgozni, és hogy tudunk-e egyáltalán. Kern András filmjében szükség volt egy dalra, és én szóltam, hogy Ibolyka legyen a dal énekese, és az elég jól sikerült. S amikor ezen már túl voltunk, akkor fogtunk neki ennek az új lemeznek, amely minden képzeletet felülmúló, nagy munka volt. S nemcsak azért tartott idáig, mert lassan dolgoztunk, hanem mert ez az anyag szűken három CD anyaga.

Majdnem harminc dal.

Kicsit túlzás is tulajdonképpen. Mondta is az egyik kiadó, hogy eszében sincs az egészet támogatni, egy CD áráért három CD-t adni. Aztán mégis minden jóra fordult.

Ibolyán innen és Ibolyán túl mi az, ami megragadta ebben a lányban? De feltehetem a kérdést úgy is: mi inspirálta a dalok megírásában?

Nehéz ezt megfogalmazni. Amikor nézünk vagy hallgatunk valakit, és egyformán nagyra értékeljük, akkor is más dolgokat hozunk elő, miközben tőlem is, tőled is tíz pontot kap. Nyilvánvalóan te is, én is mást látunk bele. Ibolyka az a fajta őstehetség, aki éveken át a saját döntésétől szunnyadt. Magyarul: ő már hosszú ideje készült valamire, ami érdekes lehet, amit talán nem is tudott megfogalmazni. Ez a munka azért is lett jó, mert nem sokat magyarázkodtunk, hanem nekiestünk az anyagnak. Szépen, egyenként szedegettük elő a verseket a kötetekből, én pedig lassan írogattam a dalokat. Elővettem olyan szerzeményeimet is, amelyeken korábban, tizenvalahány éve már dolgoztunk, csak nem volt elég időnk a befejezésükhöz. Ibolyából pedig fokozatosan előbújt az, amit mindig is szeretett volna megmutatni magából. Ehhez ilyen hosszú folyamat kellett, ilyen türelmes, lassú munka.

Mégis mi az, ami annyira megfogta az egyéniségében, hogy egy ilyen gazdag zenei anyagot komponált számára?

Benne is ugyanaz van, mint az összes többi nagy művészben. Különleges személyiség, különleges előadói készség. Egyszerűen nagyon jól énekel. Egyedi hangjának önkéntes tönkretevésével, a cigarettázással pedig elérte azt a hangzást, azt a hangi állapotot, ami sokaknak nagyon tetszik. Nála ez szenvedély. Ha Ibolya azt mondja, hogy ő márpedig dohányozni fog, akkor dohányzik. A lényeg az, hogy az ő hangját ezer közül is meg lehet ismerni akkor is, ha évekig nem lépett nyilvánosság elé. Engem pedig érdekelt, hogy hol húzódnak az ő határai. Volt, hogy huszonhét felvételt készítettünk ugyanabból a dalból, volt, hogy nehezen tanítottam be valamit, de olyan, amit nem tudott megcsinálni, nem akadt. Pedig vannak ezen a lemezen kegyetlenül nehéz dolgok, amelyeket meg kellett oldania.

Az album talán legfelkavaróbb, de mindenképpen vivő dala a Voltam Ibojka, amely lehet az előadó lelki diagnózisa, vagy akár több versszakos önéletrajza is. Ennyire mélyrehatóan ismeri Oláh Ibolyát? Vagy ő maga ennyire kitárulkozott?

Egyáltalán nem. A köztünk levő barátság is csak nagyon nehezen körülírható. Mert hol kezdődik, meddig tart, hogyan alakul egy barátság? Mindketten elég nehéz alkat vagyunk. Szerencsére ő sem, de én sem erőltetünk dolgokat, főleg nem egy barátságot. Anélkül, hogy kértem volna, elkezdett mesélni. Én meg mindig úgy dolgozom egy énekesnek, ahogy én őt elképzelem. Hiába áll ott harminc napig egy hónap alatt a zongora mellett, én valójában elképzelek valakit, aki majd a színpadon áll, és majd hallani fognak tőle valamit az emberek. És az nem pontosan ugyanaz, mint a valós személy. Egyféleképpen tudom ezt megfogalmazni: elég sok kiemelkedő előadóművésszel dolgozom. Mindegyik nagyon tehetséges, mindegyik mindent meg tud oldani, mégsem gondolom azt, hogy az Oláh Ibolya-dalokat be tudnám cserélni Rúzsa Magdi vagy Falusi Mariann előadásaira, mint ahogy fordítva sem. Miközben ők jóban vannak, barátkoznak. De el nem tudom képzelni, hogy egyikük a másik helyett kapná meg a neki írt dalt. S ezzel tulajdonképpen azt is elmondtam, hogyan gondolkozom Ibolyáról. Ugyanúgy, mint mindenki másról, akivel dolgozom. Csak ő nehezebben kezelhető. Ő egy csiszolatlan gyémánt. Tehát nagyon jól tudom, hogy nem változtattam meg őt. Ezzel az anyaggal, amely mindkettőnk életében fordulópont, mert az enyémben is az, a világon semmi sem változott köztünk. Csak elhúztam Ibolya előtt a függönyt.

Fordulópont?

Legyen akkor sarokpont. Ilyen anyagot még nem csináltam.

A kortárs magyar irodalom jeles szerzőinek adott nem akármilyen teret.

Összekeveredtek a költők a sima dalszerzőkkel. Ez nagyon-nagyon jó volt, mert az igazán fontos költő nem nézi le a dalszöveget.

A legtöbb vers Parti Nagy Lajos tollából született.

Ez tiszta véletlen, bár nagyon szeretem őt. Ibolyával párhuzamosan is válogattunk verseket. Így történt meg, hogy Lajostól nyolcat választottunk ki.

A Voltam Ibojka teljes egészében Presser-szerzemény, Erdős Virágnak ajánlva. Miért?

Szeretem az Erdős Virág-verseket, és pont akkor volt egy új kötetem tőle, vagy nekem még új volt a kötet, és eléggé a hatása alatt voltam.

Kántor Péter?

Ő is kiváló költő. Az első verset én választottam tőle, a másik kettőt Ibolya.

Varró Dániellel dolgozott már, Závada Péterrel most került először alkotói kapcsolatba.

Danihoz a Pesti Színházban bemutatott Túl a Maszat-hegyen című előadás köt, Pétert már kamaszkora óta ismerem. Amikor megtaláltam az Indián nyárt, gyorsan felhívtam, hogy tönkretehetem-e a versét egy kicsit. Hazavághatom-e? És írt egy nagyon kedves választ, hogy igen.

Borbély Szilárd?

Ő az én ötletem volt. Nagyon nagy vesztesége a magyar irodalomnak.

Mai szerzők között az egyetlen klasszikus: Szép Ernő.

Vele eléggé ingadozom. Van, amikor úgy érzem, iszonyatosan eltalál, szíven vág, máskor meg egyáltalán nem. De Bíró Krisztától kaptam kölcsön egy Szép Ernő-kötetet, amelyet nem nagyon lehetett megszerezni, és abban találtam a De szégyen élni című verset, és rögtön tudtam, hogy ezt össze kell kapcsolni valami akusztikai módon Borbély Szilárd Hosszú nap el című versével. Felvettem Haraszti Édeske egyik mobilszobrának a hangját, ahogy kerreg, ahogy lánc forog benne, és az lett az összekötő kapocs.

A Voltam Ibojkára érzelmileg jól rímel a Valaki téged is szeret. Mintha ezzel a dallal próbálná megnyugtatni őt.

Ibolya meg tudja nyugtatni önmagát. Amikor a Valaki téged is szeret című dalt írtam, akkor már túl voltunk legalább húsz számon. S valahogy azt éreztem, ezzel a történettel, ezekkel a dalokkal ő már tanácsokat is tud osztogatni. Hogy már nemcsak ő szorul segítségre, hanem ő is képes segíteni.

Ibolykából hogyan lett végül is Ibojka?

Elég ránézni, máris tudja az ember, hogy ő j-vel van.

A teljes írás a nyomtatott Vasárnapban jelent meg!