Bárkivel előfordulhat, hogy ott van valahol, de nem figyel (főleg ilyenkor, januárban). Erre mondják, hogy lélekben máshol jár. Az alábbi tanácsokat megfogadva jobban tudunk majd figyelni otthon és munkában egyaránt.
1. Mondjuk ki a varázsigét! Ha munkahelyen, értekezlet közben vagy a számítógépünknél csak ülünk sorsunkba merülten, és meggyengül a figyelmünk, elbóbiskolunk, vagy akár álomba is szenderülünk (netán a saját horkolásunkra ébredünk), vegyünk nagy levegőt, és mondogassuk hangosan, érthetően a következőt: „A kockázatok és mellékhatások elkerülése érdekében kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét.” Ha ez sem segít, akkor pedig azt, hogy „szinkronrendező Tomasevics Zorka, produkciós vezető Vargáné Böröndi Erzsébet.ˮ
2. Gondoljunk a lakógyűlésre! Ha bárhol a világban fáradtság vagy közöny kalapálna ólmot pilláinkra, érdemes visszagondolnunk a legutóbbi lakógyűlésre, ahol a szomszédok megszavazták, hogy a lépcsőház vegyen fel hitelt húsz évre, hogy megcsináltassák a falakat meg új lépcsőket meg a pincéket meg új bejárati ajtót. Kezdjük ott, hogy hogyan vehet fel hitelt egy lépcsőház? Van annak jogalanyisága? De megoldják ezek, ha akarják, csak itt írd alá, meg amottan.
3. Készítsünk töltött tevét! Régi marokkói lakodalmas recept, mely segít elhárítani a kábulatot. Ássunk egy nagyobbacska gödröt (tevényit), nyúzzunk meg és belezzünk ki egy tevét, vegyünk százötven tojást, főzzük meg, és pucoljuk le a héjukat. Vegyünk vagy harminc pontyot, tisztítsuk meg, belezzük ki, a tojásokat töltsük a halakba. Vegyünk vagy tizenöt pulykát, tisztítsuk meg, belezzük ki, és a töltött halakat töltsük beléjük. Vegyünk két bárányt, tegyük konyhakésszé, töltsük beléjük a tojással töltött hallal töltött pulykákat. Fűszerek satöbbi, a tevét varrjuk össze, az elején kiásott gödörbe készítsünk izzó faszenet, bele a teve, rá is mehet jócskán faszén, földdel betakarni. Két nap múlva elkezdhetjük kiásni. Így készül a finom töltött teve, melyre nyugodtan meghívhatjuk barátainkat (sőt az ő barátaikat is).
4. Mekkora volt a kolbász? Nézzük meg Laár András előadásában az Irdatlan bácsi azt álmodta, hogy hol van a kolbász című előadást a videómegosztón. Ebből megtudhatjuk például, hogy Irdatlan bácsi kolbásszal álmodott, de közben felriadt, és most arra próbál visszaemlékezni, hogy a kolbász, amellyel álmodott, nagy volt-e vagy kicsi. Mert ha nagy volt, kár érte, de ha kicsi volt, nem annyira. Viszont ha még meg fog kerülni, akkor inkább legyen nagy.
5. Ha már úgyis alszunk… Ha annyira nem figyelünk, hogy már a körülöttünk mozgó kollégák, családtagok szavait, sem mozdulatait nem vagyunk képesek érzékelni, sem a távolságot, mint üveggolyót… akkor valószínűleg elaludtunk. Győződjünk meg róla, hogy álló, ülő vagy fekvő helyzetben ért-e az álom, és ha az első, akkor üljünk vagy feküdjünk le, az állva alvás ugyanis sok veszélyt rejt. Eldőlhetünk, a zuhanástól pedig összekoccanhat a fogsorunk, minek következtében leválhat a bal felső hatosról a tavaly csináltatott új korona. Ilyenkor felesleges idegeskednünk, hajtsuk lábunkra a fejünk, és nyugodjunk bele, hogy máma már nem hasad tovább.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.