Oxigénhiányt okoz – nem igaz, mert az orvosi és a textilből házilag készült szájmaszk légáteresztő. Egészségügyi dolgozók tesztelték vérük oxigénszintjét, és az még akkor sem csökkent, ha egyszerre több maszkot tettek fel.
Saját, kilélegzett levegőnktől mérgeződünk meg – nem igaz, mert a kilélegzett szén-dioxid szabadon távozik a maszkon keresztül. Az oxigén és a szén-dioxid molekulái is kisebbek, mint a vírusé, a légzéselégtelenség és a fulladás, amit maszk viselésekor érzékelünk, inkább pszichikai eredetű.
Csökkenti az immunitásunkat – nem igaz, mert egyrészt nem véd teljesen minden mikroorganizmus ellen, másrészt nem hordjuk állandóan. Az életünket nem töltjük steril környezetben, ezért a mindennapokban épp elég mikroorganizmussal találkozunk ahhoz, hogy kialakuljon a természetes ellenálló-képességünk.
Szájmaszk helyett spray? – Amerikai tudósok dolgoznak egy olyan orrspray kifejlesztésén, amely helyettesíthetné a szájmaszkokat. Az elképzelés szerint napi egyszeri használat esetén is teljes védelmet biztosítana, mert lekötné a vírus fehérjéit, és ezzel megakadályozná, hogy a tüdőbe jussanak. A spray-t még nem tesztelték embereken, úgyhogy hatása egyelőre kérdéses.
A szájmaszkok fajtái
Házi készítésű maszk – alapvető védelmet nyújt, ha naponta mossák, vasalják, és ha a kilégzéstől benedvesedett, lecserélik
Egyszer használatos orvosi maszk – jobban illeszkedik az archoz, ezért nagyobb védelmet nyújt, de maximum nyolc órán át ajánlatos viselni és utána el kell dobni
Szelep nélküli védőmaszk – a legjobb védelmet biztosítja viselőjének és a környezetének is
Szelepes védőmaszk – a viselőjét védi, de a környezetét nem, ezért csak permetezéskor, vegyi anyagokkal végzett munka esetén ajánlott
Védőpajzs – az egész arcnak védelmet biztosít, de ajánlott alatta a szájmaszk viselése is.
A teljes írás a nyomtatott Vasárnap 36. számában jelent meg!
Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti: https://pluska.sk/predplatne/vasarnap/#objednat-tlacene
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.