Gyakran a szülők sem tartják problémának, hogy a gyermekük szélsőséges nézeteket vall

Az áldozatok a 23 éves Matúš Horváth és a 27 éves Juraj Vankulič a helyszínen életüket vesztették, a merénylő másnap öngyilkosságot követett el, de az ügy ezzel nem zárult le. Tettének indítékaival és következményeivel nemcsak a rendőrségnek, hanem az egész társadalomnak foglalkoznia kell. Erről beszélgettünk Farkas Zsolt szőgyéni plébánossal, aki szélsőséges mozgalmak szakértője.

Szlovákiában kevesen foglalkoznak az extrémista ideológiákat követő fiatalokkal, papok szinte egyáltalán. Ön hogyan került kapcsolatba ezzel a szakterülettel?
A 20. század izmusai mindig érdekeltek, mielőtt a teológiára jelentkeztem, történésznek készültem, és a szakdolgozatomat is ilyen témáról írtam. Voltak spontán kapcsolataim ezekkel a fiatalokkal, és mint amikor az interneten kinyitunk egy ablakot, sorra kínálkozott a többi lehetőség. Egy idő után megfogalmazódott bennem, hogyan lehetne ezeket az ismereteket a gyakorlatban hasznosítani. Így jutottam el a Leuveni Katolikus Egyetemre és a hozzá tartozó kriminológiai intézetbe, ahol a témában kutathattam, de a terepen mindig az adott ország körülményeihez és lehetőségeihez kell alkalmazkodni.

A terrorizmussal vádolt Juraj Krajčík egy elit gimnázium diákja volt, tanárai szerint kiemelkedően intelligens, kitűnően beszélt angolul. Mi vihette arra, hogy a szélsőséges eszmék töltsék ki az életét, és végül ezek nevében öljön?
Sokáig az az elképzelés élt a köztudatban, hogy a szélsőjobbos extrémisták az alacsonyabb rétegekből származnak, primitív suhancok, akik nem tudnak mit kezdeni a szabadidejükkel. Ez tévedés, a probléma sokkal súlyosabb, mint hinnénk, és nagyon sok kiváló képességű, rendezett körülmények közül származó fiatalt is érint. Ma már a világhálón is érik őket olyan impulzusok, amelyek hatására radikalizálódhatnak nemzetiségi, faji, etnikai, vallási vagy szexuális alapon. Én is olvastam, hogy a pozsonyi elkövető kiemelkedően intelligens volt, de ettől függetlenül lehetett érzelmileg sérült, mert nem tudjuk, hogyan működött a családja, mennyire támogatták a nézeteit, törődtek-e vele. Sokszor az ilyen tettek indítéka lehet egyfajta vallási fanatizmus, mely a fajt és a nemzetet isteníti, és mindegyikükre jellemző a küldetéstudat, hogy rendet tesz ebben az értékvesztett, irányt tévesztett világban. Minden jel szerint magányos farkas volt, lehet, hogy barátai sem voltak, a közösségi hálón élte az életét, és annyira beszippantották a szélsőséges ideológiák, hogy úgy érezte, tennie kell valamit.

Búcsúlevelében azt írta, hogy amit tesz, azt a népéért, a nemzetéért a saját fajáért teszi.
Az biztos, hogy nagyon erősen meg volt győződve az igazáról. Nem hirtelen felindulásból követte el a tettét, hanem megtervezetten, de arra a kérdésre, hogy mi indította be nála a folyamatot, ami ilyen radikális cselekvésre ösztönözte, a hatóságoknak kell megkeresniük a választ. Lehet, hogy már az is elárul valamit, milyen volt a tettet megelőző hete, kivel, hogyan kommunikált. Utólag sok olyan jel is beszédes lehet, amelyet folyamatában észre sem veszünk.
 

Juraj Krajčík csodálta Anders Breiviket, aki 2011-ben 77 embert ölt meg a norvég Utoya szigetén, valamint Brenton Tarrantot, aki 2019-ben az új-zélandi Christchurch város két mecsetében brutálisan lemészárolt 51 embert, és mindezt egy fejkamera segítségével élőben közvetítette. Közösségi oldalán rendszeresen jelentek meg ilyen témájú bejegyzések, igaz, angol nyelven. Elmulasztottak valamit a bűnüldöző szervek, hogy ezekre nem figyeltek fel?
Elsősorban a közösségi oldalak működtetői felelősek, akik nem blokkolták időben az oldalát, és nem figyelmeztették a rendőrséget. Magam is figyelmeztetni szoktam az érintett oldal kezelőit, ha felfigyelek ilyen bejegyzésekre, és volt, hogy valakinek törölték az oldalát. Ennek akkor is van értelme, ha az érintett azonnal regisztrál más név alatt. Az lenne a fontos, hogy ha valaki ilyen módon már felhívta magára a figyelmet, azt a rendőrség ne veszítse el a látóköréből, mert akik megússzák, felbátorítva érzik magukat, hogy még radikálisabb szókincset használjanak. A szavakat pedig gyakran tettek követik.

A magányos farkasnak is szüksége van mesterre, eszmetársakra, vagy elvan egyedül a meggyőződésével?
Valamiféle önkifejezési módra és a nyilvánosságra szüksége van ahhoz, hogy nézeteinek és tetteinek kellő hangsúlyt adjon, a pozsonyi elkövető is ezért posztolt a közösségi oldalán. Ha a szándékairól nem is lehetett fogalmuk az osztálytársainak, a tanárainak, a nézeteit ismerhették. A kérdés az, mennyire vették komolyan.

Írt egy hetvenoldalas kiáltványt is. Miért tarthatta ezt fontosnak?
A magányos farkasokra jellemző, hogy nyomot hagynak maguk után, mert büszkék a tettükre, be akarnak vonulni a történelembe. A radikális csoportok inkább titokban követnek el erőszakos cselekményeket a kitippelt csoportok ellen, utóbbiak lehetnek bevándorlók, zsidók, melegek, más nemzetiségűek, vallásúak, de a szélsőbal esetében más társadalmi osztályhoz tartozó csoportok is.

Mitől függ, mikor melyik csoport ellen lángol fel a gyűlölet?
Gyakran attól, hogy melyik országban melyik kerül a figyelem középpontjába, mert több jogot követel magának. Az LGBTI közösség mostanában hangosabban hallatja a hangját, egész Európában téma, milyen jogok illetik meg őket, és ezt sokan túlzásnak, ízléstelennek tartják.

A heteroszexuálisok is tudnak ízléstelenek lenni. Elég, ha egyes közszereplők életmódját említjük.
Igen, és a társadalom nagy része ezzel sem tud azonosulni. A lényeg, hogy a kisebbség radikális magjának kedélyborzoló vagy olykor megbotránkoztató megnyilvánulásai válthatnak ki ilyen erőszakos reakciókat. Ezeket persze semmi nem igazolja, az erőszak soha nem lehet válasz. Egyik csoport nyilvános szereplése, véleménynyilvánítása sem léphet át bizonyos erkölcsi és állami törvényeket, melyek sértik a jó ízlés határait, és végképp nem buzdíthat erőszakra.

Juraj Krajčíknak lehetnek követői? Hasonlóan radikális nézetűek, akik szintén a média figyelmére vágynak?
Lehetnek, ezért is rendkívül fontos, mennyi figyelmet szentel a nézeteinek a média, és milyen kontextusba helyezi. Megalapozott, hogy az esetet terrorcselekménynek minősítették, mert a tettes üzenetet akart közvetíteni, meg akarta félemlíteni a melegeket, a zsidókat, az egész társadalmat, és végeredményben megváltoztatni az állam demokratikus berendezkedését. Ugyanakkor fontosnak tartanám, hogy bizonyos kijelentéseket, amelyek erőszakra buzdítanak, vagy bármilyen kisebbség ellen irányulnak, legyen szó akár a holokauszt, akár a kommunizmus bűneinek tagadásáról, tényleges szabadságvesztéssel büntessék, mert nemcsak a tett a fontos, hanem az indíték is. A fejekben ez sem tenne rendet, de lehetne olyan visszatartó ereje, hogy legalább nyilvánosan ne merjenek az emberek ilyen kijelentéseket tenni.

A szélsőségesség mindig kéz a kézben jár az összeesküvés-elméletekkel?
Ikertestvérek. A zsidó világuralom például állandó téma ezekben a körökben, de nem csak összeesküvés-elméletek inspirálják a követőiket. Gyakran valós társadalmi problémákra mutatnak rá, mint a szociális feszültségek vagy a romák helyzete, és mivel az állam képtelen a helyzet kezelésére, felhatalmazva érzik magukat, hogy magukhoz ragadják a kezdeményezést. A gond az, hogy amit kínálnak, az erőszak, nem megoldás, hanem csak elmélyíti a problémát.

Most mindenki a megelőzés fontosságáról beszél. Hogyan lehet a radikalizálódó fiatalokat időben felismerni?
A szülőknek kellene felfigyelniük az első jelekre, de van, hogy ők is hasonló nézeteket vallanak, és nem tartják problémának a gyermek radikalizálódását. Ami náluk a nézetek szintjén van jelen, az a gyereknél már erőszakos cselekedethez vezethet, mert nincs fékezőerő.

Ezért nem hívták a rendőrséget Juraj Krajčík terrorista szülei, amikor a fiuk a kettős gyilkosságot követően hazament?
Érzelmi szempontból érthető, hogy nem adták fel a fiukat. De tudták, mit tett és milyenek a nézetei, ezért aggódniuk kellett volna, nem gyilkol-e meg másokat is. Érthetetlen az is, hogyan juthatott az apja fegyveréhez, vagy miután gyilkolt, hogyan cserélhetett nyugodtan fegyvert. Hacsak nem fenyegette meg a szüleit is. Ha akár hallgatólag is tudomásuk volt a dologról, az már bűnrészesség. Ezeket a körülményeket a bűnüldöző szerveknek kell kivizsgálniuk.

Ha a szülők nem akarják elismerni, hogy a gyerekük rossz útra tévedt, az iskolán lehet a sor. De jut ennyi figyelem minden diákra?
Az osztálytársak és a pedagógusok észrevehetik az intő jeleket. Ezek a fiatalok megnyilvánulnak az órákon is, kiderül, mi a véleményük történelmi és mai eseményekről, irodalmi művekről, vallási kérdésekről. Fontos jel lehet a viselet, a viselkedés, a többiekhez való viszonyulás. Vannak, akik nem tudnak beilleszkedni a közösségbe, nincsenek barátaik, mások maguk közé toborozzák, befolyásolják a többieket. Ezért is tartok pedagógusoknak, nevelőknek és papoknak is előadásokat, megelőző programokat a diákoknak, hogy tudják, mire figyeljenek, és a csírájában kezelhessék a problémát.

Az iskolákon kívül hol lehet elsősorban megtalálni a radikalizálódó fiatalokat?
A csoportok gyakran futball- vagy jégkorongklubok köré gyülekeznek, és nem a sport iránti rajongásból. Itt arra kell figyelni, milyen szimbólumokat használnak, milyen rigmusokat skandálnak. A magányos farkasokkal nehezebb, ők a közösségi oldalakon élnek, sokszor észrevétlenül.

Amikor már tudomása van egy-egy ilyen csoportról vagy egyénről, hogyan közelíti meg és próbálja más belátásra bírni?
Biztosan nem úgy, hogy odamegyek, és azt mondom, srácok, hülyeséget csináltok. Ennek megvan a módszertana, és a lényege az, hogy az agresszív megnyilvánulásokat csökkentsük. Fontos, hogy az ember megismerje a csoport hangadóját, az ő családi hátterét, nemzettudatát, vallási identitását, és vele tudjon kapcsolatot teremteni. Feltétlenül szükséges a szélsőséges ideológiák, a történelmi előzmények, a dokumentumok beható ismerete is, hogy az ember érvelni tudjon, és tekintélyt vívjon ki magának. Ahogy lelkészként ismernem kell a Bibliát, a szélsőséges mozgalmakkal foglalkozó szakemberként ismernem kell az ide vonatkozó irodalmat is. A szélsőséges ideológiákkal rokonszenvező fiatalokkal folytatott beszélgetések során gyakran megmutatkozik, mennyire hiányosak az ismereteik, de vannak olyanok is, akik nagyon felkészültek, szinte fanatikus követői ezeknek a tanoknak. Ilyenkor a megoldásra kell koncentrálni.

Milyen megoldásra fogékonyak ezek a fiatalok?
Másfelé kell irányítani az energiáikat. Ha a nemzeti identitástudat az, ami túlteng bennük, akkor azt mondhatjuk nekik, hogy figyeljenek más módon a nemzet egységére, a keresztény értékrendre. Konkrétan például bárokban, szórakozóhelyeken ügyelhetnek arra, hogy a fiatalok ne drogozzanak, igyanak, nézzenek a körmére azoknak, akik ezeket a helyeket üzemeltetik, persze nem önbíráskodóan. Ettől olyan tapasztalatuk van a fiataloknak, hogy valakit megvédtek, tettek a közösségért, nem csak verekedtek, vagy kirakatokat törtek be. Ez valóban működik, ismerek olyan fiatalokat, akiknek az élete ily módon 180 fokos fordulatot vett.

A gyűlöletbeszéd, amely a politika legfelsőbb szintjein is elburjánzott, lehet olaj a tűzre?
Biztosan, és mindkét oldalon hat. A kisebbséget éppúgy radikalizálhatja, mint a szélsőségeseket, és maradnak azok, akik ugyan adott esetben melegek, de nem értenek egyet a nyilvános felvonulásokkal, vagy konzervatív értékeket vallanak, de elutasítják a másokat megbélyegző kijelentéseket. Velük is foglalkozni kell, mert manapság gyakran épp a mérsékelt emberek érzik magukat talajvesztettnek.

Félő, hogy a gazdasági válság hatására csak fokozódni fognak az indulatok. Hogyan lehetne ezeket visszafogni?
Úgy, hogy elgondolkozunk a másik oldal érvein, és a szakemberekre bízzuk annak meghatározását, mi számít diagnózisnak, mit hogyan kell kezelni, és kin hogyan lehet segíteni. Itt olyan emberek váltak egyik napról a másikra alkotmányjogászokká, virológusokká, pszichiáterekké és teológusokká is, akiknek fogalmuk sincs a dolgok lényegéről. A megítélés, a kirekesztés és a gyűlölet soha nem lehet megoldás, mert ebből a pozícióból lehetetlen valakivel párbeszédet folytatni. Ez nem azt jelenti, hogy mindenben egyetértünk vele, hanem hogy keressük azt a közös nevezőt, amelyből kiindulva már képesek vagyunk együtt élni és együttműködni.