Drága lehet az olcsó nyaralás. Hogyan kerüljük el a csaló utazási irodákat?

Vasárnap

Nincs az a hiány és felfokozott kereslet, amin a csalók rögtön ne kapnának. Idén ebbe a kategóriába tartoznak az utazási irodák által szervezett nyaralások. Mivel a jobb helyek már hónapokkal ezelőtt elfogytak, azok, akik csak most kezdenek keresgélni, könnyen bedőlhetnek a túlságosan is kecsegtető ajánlatoknak. Ezeket általában a közösségi oldalakon kínálják, és az ügyfelek nemhogy nem utaznak el sehová, de a pénzüknek is bottal üthetik a nyomát.

Mindenképp Törökországba szerettünk volna utazni, de mivel huszonkét fős baráti társaság vagyunk kisgyerekekkel, és csak június elejére sikerült egyeztetnünk időpontot, az utazási irodáknál már nem találtunk megfelelő szállást. Az egyik barátnőm, aki szintén a csapat tagja, ekkor talált a Facebookon egy hirdetést, ahol nagyon jó tengerparti szállodákban kínáltak tíznapos nyaralást rendkívül jutányos áron. Amikor felhívta a hirdetőt, kiderült, hogy huszonkét fő számára is van hely, de csak ha azonnal fizetünk. Nekem ez egy kicsit gyanús volt, mert annak az utazási irodának a nevét sosem hallottam, és utánanéztem annak is, más irodák milyen áron kínálják ugyanazokat a szállodákat, s a duplája, néhol a triplája volt annak, ami az említett hirdetésben szerepelt. Végül nem fizettük be a pénzt, inkább tovább keresgéltünk a megbízható irodáknál. Mire találtunk megfelelő utat, kiderült, hogy jól tettük, mert megjelent a hír, hogy mennyi hamis utazási iroda van. Szerencsére, óvatosak voltunk, egyébként huszonkét ember nyaralása veszett volna oda” – mondta el lapunknak olvasónk, Ficza Klaudia.

Hetven hamis iroda?

Az, hogy némely utazási irodák többet ígérnek, mint amennyit teljesíteni tudnak, korántsem új jelenség. Az is gyakran megtörtént a múltban, hogy az ügyfeleket ugyan még kivitték külföldre, de közben csődbe mentek, és a hazautaztatással már gond volt. Ez ma nem történhet meg, mert minden Szlovákiában működő utazási iroda köteles csőd esetére biztosítást kötni, szükség esetén tehát ebből fedezi a kliensek hazahozatalát. Azok az utazási irodák, amelyek legális tevékenységet folytatnak, be vannak jegyezve a Szlovák Kereskedelmi Felügyelőségnél (SOI), teljesítik is ezt a kötelezettségüket. Viszont rajtuk kívül működik még legalább hetven olyan utazásszervező cég is, amelyeket sehol nem jegyeztek be, nincs biztosításuk, ennélfogva garancia sincs arra, hogy az ügyfeleknek azt nyújtják, amire azok befizettek. Sőt, sok esetben még az sem biztos, hogy egyáltalán elutaznak, mert mire elérkezik az indulás ideje, az utazási iroda a pénzzel együtt eltűnik az internetről és a valóságból is.

Édesanyám így fizetett be a barátnőjével egy medjugorjei zarándoklatra. A barátnője találta az interneten egy állítólagos magyar pap hirdetését, és nem fogott gyanút, hogy a pap sem a nevét nem adta meg, sem azt nem tette közzé, hol szolgál, csak egy telefonszámot és e-mail-címet adott meg. Sajnos, mire értesültem a dologról, már befizették a fejenként 800 eurót a négynapos útért, de mire indulni kellett volna, kaptak egy e-mailt, hogy meghiúsul a kirándulás, mert nem volt elég jelentkező. Ez május közepén volt, a pénzüket azóta sem kapták vissza, az állítólagos pap telefonszáma és e-mail-címe már nem él. Feljelentést tettünk a kereskedelmi felügyelőségnél és a rendőrségen is, várjuk az eredményt” – osztotta meg velünk tapasztalatait nagykéri olvasónk, Éva.

Bejegyzett utazási irodák...

Szeretnénk mindenkit figyelmeztetni, hogy mielőtt befizet egy első látásra nagyon jónak és olcsónak tűnő nyaralásra, nézze meg a Szlovák Kereskedelmi Felügyelőség (SOI) oldalán (https://www.soi.sk/sk/zoznam-cestovnych-kancelarii.soi) a bejegyzett utazási irodák jegyzékét. Csak az ott található irodáknak, ügynökségeknek van biztosításuk, csak ők tudják garantálni, hogy az ügyfél pénze nem veszik el.

Nem elég a számlaszám

A Szlovák Kereskedelmi Felügyelőség hasonló esetek tucatjaiban folytat vizsgálatot. Az illegális nyaralásokat, kirándulásokat sokszor még vállalkozói engedéllyel sem rendelkező magánszemélyek szervezik, egyetlen kártyás telefonnal, amit más nevére váltottak ki, úgyhogy meg sem lehet őket találni, tudtuk meg Nadežda Machútovától, a SOI igazgatónőjétől.

„Megdöbbentő, hányan hajlandóak pusztán egy nyilvános e-mail-címről küldött ajánlatra ezreket átutalni az ott megadott számlaszámra. Szeretnék mindenkit figyelmeztetni, hogy mielőtt befizet egy első látásra nagyon jónak és olcsónak tűnő nyaralásra, nézze meg az oldalunkon (https://www.soi.sk/sk/zoznam-cestovnych-kancelarii.soi) a bejegyzett utazási irodák jegyzékét. Csak az ott található irodáknak, ügynökségeknek van biztosításuk, csak ők tudják garantálni, hogy az ügyfél pénze nem veszik el. Ha a túl kecsegtető ajánlatot hirdető utazási iroda nincs a jegyzékben, esetleg csak magánszemély, ismeretlen szervezet szervezi az utat, ráadásul nem lehet róla többet tudni, mint az e-mail-címét meg a számlaszámát, mindenkit fokozott óvatosságra intek” – hangsúlyozza Machútová.

Természetesen más az, ha egy általunk is ismert helyi szervezet, egyházi közösség szervez valamilyen kirándulást, zarándokutat, de az ilyen utakra általában helybeliek jelentkeznek, a szervezők hitelességét pedig az adja, hogy mindenki ismeri őket. A közösségi oldalakon más a helyzet, ott mindenki azt hirdet meg amit akar, az ellenőrzés szinte lehetetlen. A csalók leggyakrabban ügynökségnek álcázzák magukat, ezek ugyanis több utazási iroda útjait is kínálják, és nem kell, hogy biztosításuk legyen, mivel ezt már az utazási irodák megkötötték. Ám ha a hirdetésben csak az álügynökség szerepel és nincs feltüntetve, konkrétan melyik utazási iroda szervezi az utat, az ügyfélnek esélye sincs utánanézni, van-e biztosítása. Ez már egy komoly figyelmeztető jel, véli Roman Berkes, a Szlovákiai Utazási Irodák és Ügynökségek Szövetségének (SACKA) elnöke. „Amelyik utazásközvetítőről nem lehet többet tudni, mint a számlaszámát, annál nem szabad befizetni” – szögezi le.

Nyaralás magánúton

Aki mégis befizet és pórul jár, az már csak a kereskedelmi felügyelőséghez, vagy a rendőrséghez fordulhat, de az esetek többségében soha nem látja viszont a pénzét. Ezért is érdemes saját szervezésben, az utazási irodák kihagyásával kirándulni. Ez már nem csak a fiatalok és a bátrak kiváltsága. Az internet segítségével ma már mindenki figyelemmel követheti a repülőjegyek árait, és amikor a megálmodott helyszínre jó áron el tud jutni, azonnal foglalhat szállást is. A legtöbb szállodában két nappal a beköltözés előtt is ingyenesen le lehet mondani a szállást – ha utazási irodánál fizettünk be, ez már kizárt. Ajánlatos még a repülőjegy lefoglalása előtt körülnézni szállásügyben, mert a repülőjegyek lemondása vagy cseréje nem egyszerű és nem is olcsó.

Akinél a takarékosság a jelszó, az inkább szezon előtt vagy után, tehát júniusban vagy szeptemberben nyaraljon, amikor nincs tömeg, és az árak is alacsonyabbak. Ha ez iskolás korú gyerekek miatt nem lehetséges, akkor érdemes három-négy hónappal a tervezett indulás előtt lefoglalni a repülőjegyet és a szállást – ezzel akár a nyári árak felét is megspórolhatja az, aki szemfüles. Amin viszont sosem érdemes spórolni, az a biztosítás. Baleset, betegség, kórházi kezelés, poggyász elvesztése, szállás és repülőjegy egészségügyi vagy más okból való lemondása esetén is tekintélyes összeget takaríthat meg számunkra, ha mindezekre biztosítást kötünk. Egy nyolc-tíz napos nyaralás ma már komoly kiadást, sok embernél többhavi fizetésnek megfelelő összeget jelent. Már csak ezért sem mindegy, megfelelt-e az elvárásainknak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?