Fico már megkezdené a tisztogatást az igazságszolgáltatásban

Fico eltávolítaná Hamrant és Lipšicet a szlovák igazságszolgáltatásból
Pozsony |

Robert Fico, a Smer elnöke a választási győzelme után kijelentette, ha pártja hatalomra kerül, az első dolga lesz leváltani Hamran István országos rendőrfőkapitányt és Daniel Lipšic speciális ügyészt.

Az egykori miniszterelnök a kinevezésük óta folyamatosan kritizálja a speciális ügyészt és a rendőrfőkapitányt. Lipšicnek 2021 februárjában szavazott bizalmat az egykori kormánykoalíció a parlamentben, Hamrant pedig fél évvel később, szeptemberben bízta meg Roman Mikulec korábbi OĽaNO-s belügyminiszter a rendőrség irányításával. Az ezt követő időszakban több olyan büntetőeljárás indult, amely közvetlenül a Smert is érintette – Robert Kaliňák, a párt alelnöke és egykori belügyminiszter például 23 napot töltött rács mögött, Ficónak azonban sikerült elkerülnie, hogy a vizsgálati fogságba helyezéséről a bíróság döntsön, mivel a parlamenti képviselők nem adták ki őt. Mindkettejüket bűnszervezet létrehozásával, fenntartásával és támogatásával gyanúsították. A Smer politikusai tagadják a bűnösségüket, szerintük a büntetőeljárást politikai megrendelésre indította el a rendőrség, mégpedig azzal a céllal, hogy tönkretegyék az ellenzék legerősebb pártját.

Fico verziója

Fico a hétvégi választási győzelme után egyértelműen leszögezte: ha hatalomra kerül, Lipšicnek és Hamrannak mennie kell. Mint mondta, nem a személyes bosszú vezérli, hanem az említett köztisztviselők alkalmatlansága.

Állhat-e a rendőrség élén Hamran István, aki nem ment át a kiválasztási folyamaton, és ezért törvényt kellett módosítani? Lehet-e a Speciális ÜgyészségŠP) vezetője egy jogerősen elítélt személy? Ez lenne a bosszú?

tette fel a kérdést Fico, hozzátéve, az ÚŠP-ről Lipšic mellett például Ondrej Repának is távoznia kell majd. Az említett ügyész az utóbbi időben több, a Smerhez köthető korrupciós botrányon dolgozott.

Hamran és Lipšic jövője tehát azon múlik, hogy Ficónak sikerül-e kormányt alakítani. A Smer–Hlas–SNS koalíció létrejötte jelenleg valószínűnek tűnik, bár Peter Pellegrini, a Hlas elnöke egyelőre nem erősítette meg, hogy biztosan elfogadja Fico felkérését.

A Smer vezetőjének két hete van arra, hogy többséget találjon a parlamentben. Amennyiben ez sikerül neki, az említett személyek leváltása nem ütközik majd különösebb nehézségekbe. A hagyomány szerint mindig a választás győztese foglalhatja el a belügyminisztériumi pozíciót, tehát Hamran leváltásáról Ficónak még a koalíciós partnereit sem feltétlenül kellene meggyőznie. Lipšic menesztése feltehetően szintén nem okozna problémát, hiszen Pellegrini és Danko már korábban is kimondták, nem elégedettek a speciális ügyész munkájával.

Hamran kész távozni

Hamrannal a választás előtt lapunk is készített interjút, amelyben rákérdeztünk, mik a jövőbeli tervei Fico hatalomra kerülése esetén. A rendőrfőkapitány úgy fogalmazott, ha a választás eredményei a Smernek kedveznek, meg sem várja, amíg leváltják, ő maga nyújtja be a felmondását.

„Én nyíltan kimondom, hogy nem vagyok hajlandó a szlovák rendőrség élén maradni, ha olyan emberek kerülnek vissza fontos pozíciókba, akik miatt a rendőrség régen sem működött úgy, ahogy kellett volna. A választás eredményétől függően már fogom látni, hogy ez megtörténik-e vagy sem. Ha megtörténik, én biztosan benyújtom a felmondásom. Ha viszont látok esélyt arra, hogy demokratikus erők kerülnek hatalomra, és szabad kezet kap a rendőrség, akkor biztosan szeretném folytatni”

mondta lapunknak a rendőrfőkapitány.

A választás eredményeinek közzététele óta Hamran egyelőre nem fogalmazott meg hivatalos álláspontot.

 

Hamran leszögezte, Fico hatalomra kerülése esetén önként távozik

Lipšic még harcolna

Lipšic azonban kedden rövid sajtótájékoztatót tartott, amelyen kiállt a munkatársai mellett.

„Elfogadhatatlan, hogy a politikai hatalom fenyegesse az igazságszolgáltatás képviselőit. Sok országban, akár a közeliekben is zajlanak büntetőeljárások magas beosztású politikusok, vállalkozók és oligarchák ellen. Csehországban, Ausztriában, Franciaországban, Izraelben, vagy akár Brüsszelben is, de egyik esetben sem regisztráltam, hogy ezekben az országokban a politikai hatalom képviselői, akik ellen eljárás zajlik, fenyegetnék az ügyészeket"

– mondta.

Lipšic úgy fogalmazott, nem adja fel a harcot

Megjegyezte, érti, hogy 2020-ig volt egy olyan elképzelés, hogy a gazdag és befolyásos embereket ebben az országban nem lehet büntetőjogi felelősségre vonni. Ez azonban a hivatalba lépésének, valamint a kollégái kitartó munkájának köszönhetően megváltozott.

„Azóta több tíz olyan személyt jogerősen elítéltek és több mint százat meggyanúsítottak, akik régen vagy akár ma is komoly befolyással rendelkeztek a közéletben és a vállalkozói szektorban”

– jelentette ki. Az ügyészek munkájának minőségéről szerinte az is árulkodik, hogy az általuk beterjesztett ügyek sikerességi aránya a bíróságokon mintegy 94 százalékos.

Arra az újságírói kérdésre, hogy Fico hatalomra kerülése esetén tervez-e lemondani, Lipšic a következőképpen válaszolt:

„Eddig sem menekültem el semmilyen harc elől, ezután sem fogok”.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?