Történelmi siker: Feljutott az élvonalba a KFC Komárom!

kfc

A II. labdarúgóliga 28. fordulójában a tőketerebesi Slavoj otthonában lépett pályára a KFC, és 3:1-es győzelmével már két körrel a bajnokság vége előtt feljutást is ünnepelhetett.

A tőketerebesi stadion a város egy szép, ligetes, erdős részén fekszik. A kapun belépve egy kis büfé és egy takaros lelátó fogadta az Új Szó tudósítóit. A hazai Slavoj vezérszurkolója természetesen a dob, sör, cigi hármassal felszerelkezve foglalta el helyét a főlelátóval szemben, a vadgesztenyefák arnyékában. 

A kezdést megelőzően gyászszünettel emlékeztek a KFC tragikusan fiatalon elhunyt labdarúgójára, Petrók Lillára, a vendégek pedig fekete karszalagban léptek pályára.

A terebesi b-közép focihangulatott teremtett már a kezdő sípszótól, a játékosok pedig egy nagyon szépen rendezett gyepszőnyegen kezdték a találkozót. 

Bár a labda többet volt a komáromiaknál, veszélyes helyzeteket a hazaiak alakítottak ki, a 6. percben Dlubáč védte Hwanyoung Song lövését, majd egy szöglet és egy lapos, surranó lövés veszélyeztette a Duna-partiak kapuját. Utóbbinál a labda éppen csak elcsorgott a hosszú alsó mellett. A vendégek pontrúgásaiban is benne volt a veszély, a 14. percben egy szabadrúgás után a kapufára csúsztatták a labdát a komáromiak. 

Húsz perc után előbb Dlubáč védett egy újabbat, majd Voleský lövésénél a Slavoj kapusa szemmel tolta ki a labdát az alsó sarokból. A játékrész hajrájára fordulva hátrébb húzódtak a terebesiek, de a kontráik rendre veszélyesek voltak. A 42. percben balról ívelt középre szabadrúgást a KFC és már-már úgy tűnt felszabadítanak a hazaiak, de Bayemi 17-18 méterről átlövésre szánta el magát, a labda pedig a hosszúsarokban kötött ki, 0:1.

Miután a félidőben döntetlen volt az állás a Petržalka–Prešov találkozón, feljutóként vonultak az öltözőbe a lila-fehérek, de még egy roppant nehéznek ígérkező 45 perc állt előttük.

A szünetben a hazai drukkerek hangosabbik része a büfében maradt, de a szépen megtelt főlelátón szinte mindenki időben elfoglalta a helyét, és az ilyenkor megszokott módon kommentálták az első percekre jellemző kemény párharcokat. A terebesi szurkolók egyre inkább kezdtek elégedetlenek lenni a jelentős élvonalbeli tapasztalattal bíró Smolák játékvezetővel. Bár volt, aki inkább azért morgolódott, mert fél órát kellett várni a lángosra.

Az 52. percben egy ártalmatlannak tűnő szituációnál Németh Tamás lövése megpattanva talált utat a hálóba, 0:2. A Slavoj gyorsan reagálhatott volna, de Hwayoungot az utolsó pillanatban szerelte a lila-fehér védelem. Sokat azonban nem kellett várni a szépítésre, a 61. percben egy jobbról érkező beadásra remekül érkezett a hazaiak legjobbja, Hwayoung, aki a hálóba csúsztatott, 1:2. A koreai légiósnak ez volt az utolsó megmozdulása, ezt követően lecserélte őt a Trebišov edzője.

Nem sokkal később újra kettőre nőtt a különbség, Németh szabadrúgását Sylvestr fejelte a hazai kapuba, 1:3. Ezt követően terebesiek magyar szurkolói megtalálták Radványi Miklós vezetőedzőt azzal, hogy gyenge lesz a csapata az élvonalban. A komáromiak vezetőedzője egy gyors szóváltás után úgy döntött, inkább a csapatával folytatja a kommunikációt. A másik fél azonban nem hajlott a békés befejezésre és folytatta a beszólogatást.

A meccs hátralévő részében a vendégek már elsősorban az eredmény tartására összpontosítottak, de helyzetek még adódtak mindkét kapu előtt, gól azonban már nem született. 

A komáromiak 3:1-re nyertek és mivel a Petržalka–Prešov találkozó 0:0-val ért véget, a KFC előnye hét pontra nőtt az eperjesiek előtt, így két fordulóval a vége előtt megszerezte a bajnoki címet és biztosan feljutott a Niké Ligába.

Az ünneplés közben a játékosok közül Tóth Gábor és Németh Tamás, valamint Radványi Miklós vezetőedző, Saláta Kornél asszisztens, Baráth György klubelnök és Vincze István sportigazgató nyilatkozott lapunknak. Az értékelésekért keressék hétfői számunkat és figyeljék online felületeinket.

Galéria
II. MONACOBET LIGA

28. forduló

Slavoj Trebišov–KFC Komárno 1:3 (0:1)
Tőketerebes, 382 néző. Jv.: Smolák

Gólszerzők: Hwayoung Song (61.), ill. Bayemi (42.), Németh T. (52.), Sylvestr (67.)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?