DAC: az év meccsén az európai kupaszereplés a tét

dac

Szombaton Trencsénben (17.00) a szezon legfontosabb mérkőzése vár a DAC labdarúgócsapatára. A sárga-kékek csak egy győzelemmel mehetnek biztosra a zsolnaiak ellen, más eredmény esetén könnyen lemaradhatnak a dobogóról, és ezáltal a nemzetközi szereplésről is.

A DAC a 2018/19-es szezon óta sorozatban hatszor kvalifikálta magát a nemzetközi kupaporondra. Idén nehezebb dolga lesz, mint a korábbi években bármikor, az utolsó fordulóban a közvetlen rivális ellen, idegenben kell bebiztosítania az Európa-konferencialiga-selejtezőt érő dobogót. Ráadásul szinte biztos, hogy csak egy győzelem esetén juthatnak ki Európába a sárga-kékek.

A matek egyszerű

A Niké Liga győztese, a pozsonyi Slovan már hetekkel korábban bebiztosította elsőségét, így indulhat a Bajnokok Ligája selejtezőjében. Szlovákia további három csapatot delegálhat a nemzetközi kupaporondra: a kupagyőztes az Európa-liga-selejtezőben, a két dobogós pedig az Európa-konferencialigában indulhat.

A korábbi években rendre a dobogón végzett a kupagyőztes, így a szezon végén mindig rendeztek rájátszást a 4–7. helyezettek között az utolsó, Európát érő helyért. Idén erre nem kerül sor, mert a rózsahegyiek nem végezhetnek az első háromban.

Az utolsó fordulóban a Trnava–Žilina–DAC hármas küzd a két kiadó EKL-helyért. A legkönnyebb helyzetben egyértelműen a nagyszombatiak vannak, akik hazai pályán fogadják a zólyombrézóiakat, és ha hozzák a kötelező győzelmet, akkor a Žilina–DAC mérkőzés eredményétől függetlenül dobogósok lesznek.

A DAC viszont kizárólag a győzelemmel mehet biztosra. Egy döntetlennel a zsolnaiak mögött maradna a tabellán (pontegyenlőség esetén az egymás elleni meccsek döntenek), ebben az esetben csakis egy meglepő nagyszombati vereségben reménykedhet. A dunaszerdahelyieknek az a verzió sem kedvez, ha kikapnak, miközben a Spartak döntetlenezik – az egymás elleni meccsek gólkülönbsége miatt ebben az esetben is a sárga-kékek húznák a rövidebbet... Győzelmi kényszerről beszélni tehát abszolút helyénvaló.

Remek formában

Azt Dunaszerdahelyen is érzik, hogy nincsenek könnyű helyzetben, de a csapat remek formába került az elmúlt hetekben, így mindenki optimista. A DAC az utóbbi nyolc fordulóban veretlen maradt, öt győzelem mellett háromszor döntetlenezett, ráadásul négyszer kapott gól nélkül hozta le a találkozót.

A sikerben komoly érdeme van Xisco Munoz vezetőedzőnek, aki április elején tudatosította, hogy a télen igazolt kilenc játékos jelentős része hasznavehetetlen, és kialakított egy nagyon stabil kezdőcsapatot, amelyben tovább építette a jó perspektívával rendelkező Csingert, Vitálist és Brunettit, de Trusa és Herc megfelelő pozícióját is megtalálta a pályán. A Világi-érában egyedülálló módon sorozatban hat meccsen futott ki a pályára ugyanaz a kezdőcsapat, és ez jó hatással volt az eredményekre.

Vitális nélkül

Szombaton megszakad ez a folytonosság, a spanyol vezetőedző ugyanis másfél hónap után először változtatni kényszerül a felálláson. A nagyszombatiak ellen Vitális Milán megkapta szezonbeli ötödik sárga lapját és eltiltását tölti, valamint a megsérült Herc szereplése is kérdéses, bár pénteken már a csapattal edzett a középpályás.

A DAC 2018 augusztusa óta, sorozatban huszonegy mérkőzésen mindig betalált legalább egyszer a zsolnaiaknak. Ha ehhez hozzávesszük, hogy Munoz tavaly novemberi kinevezése óta Popovics kapus már tíszer (!) lehúzta a rolót, máris nem tűnnek olyan rossznak a csallóköziek esélyei. Persze a Michal Ščasný által irányított zsolnaiak is bízhatnak a jó formában, az elmúlt hetekben a DAC-hoz hasonlóan ők is legyőzték a Slovant és a Spartakot, és öt forduló óta veretlenek.

„Büszkék lehetünk magunkra, amiért egyáltalán ilyen helyzetbe kerültünk, hogy megküzdhetünk a második helyért. Remek, hogy közvetlen párharcban dőlnek el a fontos kérdések. Az utolsó lépés áll előttünk, amely – ahogy a mondás tartja – mindig a legnehezebb, de ez az ellenfélre is igazˮ – nyilatkozta Matej Trusa, a DAC támadója a klubhonlapnak A mérkőzésen a foci-Eb-re is nevezett Ivan Kružliak fújja a sípot, a VAR-szobában Gemzický ügyel. A találkozót a Voyo élőben közvetíti. A zsolnai stadionban felújítási munkálatok zajlanak, így a meccset Trencsénben rendezik.

A találkozó súlyát a dunaszerdahelyi szurkolók is átérzik, a klub közlése szerint villámgyorsan elkapkodták a trencséni vendégszektorba szóló jegyeket. Sőt, a szurkolói csoportok kommunikációja alapján a szomszédos szektort is a vendégek fogják uralni. „Remélhetőleg szombaton közösen ünnepeljük meg a sikert és az európai kupaszereplés kivívását” – bizakodott Trusa.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?