Hamran: A lelkiismeretem tiszta, ellentétben Robert Fico jelöltjeivel

Hamran István
Pozsony |

A közelgő parlamenti választás fényében egyre aktuálisabb kérdéssé válik, hogy az új kormány hatalomra kerülésével várhatók-e tisztogatások a rendőrség élén. Hamran István országos rendőrfőkapitányt a jövőjéről, a migrációs helyzetről és az aktuális korrupciós botrányokról kérdeztük.

Az idei választási kampány hajrájának egyik legfontosabb témája az utóbbi hetekben kiéleződött migrációs helyzet lett. A Smer képviselői már napok óta a magyar–szlovák határ lezárását követelik, annak ellenére, hogy ön nemrégiben kijelentette, a rendőrségnek erre nincsen kapacitása. Robert Fico folyamatosan egy rendkívüli parlamenti ülés megnyitásáért lobbizik, de az eddigi összes próbálkozása kudarcba fulladt. A volt miniszterelnök szerint azonban a helyzet már tarthatatlan. Valóban ekkora a baj, vagy pusztán pánikkeltésről van szó, és Fico ebből akar politikai tőkét kovácsolni?
A választáshoz közeledve már teljesen egyértelmű, hogy Ficóék ebből is kampánytémát akartak kreálni, és ez sikerült is nekik. Természetesen a helyzet nem annyira bonyolult, mint ahogy azt a smeres képviselők előadják, bár hozzá kell tenni, hogy valóban vannak problémák, nemcsak Szlovákiában, hanem egész Európában. Ebben az évben eddig több mint 30 ezer menekült lépett be az országba, de egyikük sem maradt itt. Ahogy kézhez kapják a tartózkodási igazolást, már mennek is tovább. Megjegyezném, kifejezetten ezért a dokumentumért jönnek, amit korábban még a Fico-kormány hagyott jóvá, és most nem akarták eltörölni. Ez pedig komplikálja az állampolgárok mindennapjait, illetve a mi munkánkat is, hiszen újabb és újabb erőforrásokat kell felszabadítanunk, hogy ellenőrizni tudjuk a határokat. A becslések alapján még körülbelül 10 ezer bevándorló érkezhet, de feltehetően közülük sem marad senki Szlovákiában, hiszen a céljuk elsősorban Németország. Amikor EU-s szinten folytatunk tárgyalásokat, a legtöbb tagország irigyli a helyzetünket, hiszen mi nem vagyunk célország. Látjuk, hogy mi van az olaszországi Lampedusa szigetén, ahol pár nap alatt mintegy tízezren érkeztek. Ott valóban tarthatatlan a helyzet. Ami pedig az itteni határellenőrzést illeti, az jelenleg kivitelezhetetlen és egyébként is teljesen értelmetlen. Megpróbálkoztak vele a csehek, az osztrákok, a magyarok, és a menekültek így is mindenhol átjutottak a határon. Emellett pedig a határvédelem százmilliókba kerülne. Szerintem ez az ország sokkal jobban is tudná hasznosítani ezt az összeget, mintsem hogy olyanba fektessük az anyagi forrásokat, aminek nincs értelme.

Kapcsolódó cikkünk

Ettől függetlenül az emberek nyugtalanok. A közösségi médiában és az olvasói visszajelzéseinkben is olyan véleményekkel találkoztam, hogy a határ menti településeken az emberek félnek, este nem mernek kimenni az utcára. Megalapozatlannak tartja ezt a félelmet?
Fontos leszögezni, hogy a menekültek nem agresszívek, nem követtek el egyetlen bűncselekményt sem az ország területén. Egyetlen kihágást jegyeztünk, egy csokoládélopást, amiről utólag kiderült, hogy pusztán félreértés történt, mivel az egyik menekült rosszul használta az elektronikus kasszát az egyik boltban. A probléma az, hogy a politikusaink egy jelentős része ijesztgeti az embereket, ahogy említettem, kampánytémát csinálnak belőle, folyamatosan erről beszélnek. Nekünk sajnos nehéz ezzel bármit is kezdeni, nem tarthatunk minden nap sajtótájékoztatót, de azt üzenném az állampolgároknak, hogy ezek az emberek egyelőre nem követtek el bűncselekményt. Tudják, hogy nem is követhetnek el semmit, mert akkor a rendőrség azonnal közbelépne, és letartóztatnák őket. Ők viszont villámgyorsan el akarják hagyni Szlovákiát, miután kézhez kapták a Ficóék által jóváhagyott nyomtatványt.

Mi a garancia arra, hogy a bevándorlók közül senki sem bűnöző vagy terrorista? Ki tudja szűrni ezt a rendőrség?
A balkáni útvonalon mi vagyunk az egyetlen ország, amely ellenőrzi őket a schengeni, illetve az Interpol-adatbázisban. Emellett ujjlenyomatot veszünk, lefotózzuk és kihallgatjuk őket tolmács segítségével. Ezért is tart ilyen sokáig az ellenőrzés nálunk, máshol nincs ilyen komplex folyamat.

Hamran

Ön szerint mikor enyhülhet a helyzet? Szinte biztos, hogy a választásig már nem születik megoldás a szlovák kormány és a parlament részéről.
Szerintem ezt sem a mostani, sem bármelyik jövőbeli kormány nem tudja megoldani. Egy 655 kilométeres határszakaszt egyszerűen nem tudunk ellenőrzés alá vonni. Nemrégiben ki is számoltuk, hogy a hermetikus lezáráshoz 114 ezer rendőrre lenne szükség, ennyi pedig sosem lesz ebben az országban. A külső schengeni határokat lehetne közös erővel lezárni, de ez is nagyon húzós, hiszen több ezer kilométerről beszélünk, és ehhez nincs elegendő rendőr az egész Európai Unióban. Az lenne a valódi megoldás, ha azokban az országokban oldanák meg a helyzetet, ahonnan a menekültek elindulnak, tehát Szíriában és más észak-afrikai országokban. Tudjuk, hogy ott az utóbbi időben földrengések és árvizek sújtottak, illetve háborúk dúlnak, így érhető, hogy az emberek menekülnek. Sokan már családegyesítés céljából utaznak Németországba, amit abból is látunk, hogy a menekültek között sok a kisgyermek.

Tárgyalnak esetleg a magyar hatóságokkal a határvédelem megerősítéséről?
A magyar hatóságokkal folyamatosan egyeztetünk, ők próbálnak nekünk segíteni, de sajnos saját maguk sem képesek megfelelően kezelni a helyzetet. A szerb–magyar határvonalon magas kerítés van, elektromos feszültséggel, mozgás- és nyomásérzékelőkkel, továbbá drónokat is bevetnek, ennek ellenére is nehezen tartható a helyzet. És ezen a vonalon csak 175 kilométerről beszélünk, akkor mégis hogyan akarunk mi 655 kilométert megvédeni? A migránsok egyébként maguk is úgy nyilatkoztak, hogy kifejezetten a nyomtatvány miatt jönnek, mert azt hiszik, hogy ennek köszönhetően jogosulttá válnak arra, hogy az uniós tagállamok területén tartózkodjanak. Ezt a nyomtatványt azonban csak nálunk ismerik el.

Ha a szlovák törvényhozás elfogadna egy javaslatot a nyomtatvány eltörléséről, ön szerint csökkenne az országra nehezedő nyomás?
A kezdeti számok azt mutatták, hogy az osztrák útvonalon haladók több mint egyharmada csakis a nyomtatvány miatt indult el Szlovákia felé. Ők valóban azt hiszik, hogy ennek a dokumentumnak köszönhetően szabadon tartózkodhatnak az egész EU területén, és sajnos gyakran nehéz elmagyarázni nekik, hogy ez nem így van, hiszen sokan nem beszélnek közös nyelvet a rendőrökkel. Feltételezhető, hogy amíg a nyomtatvány marad, addig továbbra is sokan jönnek majd Szlovákia felé.

Térjünk át az aktuális politikai és korrupciós botrányokra. Kedden érkezett a hír, hogy a Vírus-akció keretében a Nemzeti Bűnüldöző Ügynökség (NAKA) 17 személyt vett őrizetbe egy, a katonai hírszerzést érintő gazdasági bűncselekmény gyanújával, három-négy héttel ezelőtt pedig hatalmas port kavart a Végkifejlet-ügy, ami a rendőrháborúként elhíresült botrány folytatásának tekinthető. Az önt bíráló politikusok, közülük is leginkább Robert Fico azzal érvel, hogy szándékosan a választási kampányra időzítették ezeket az akciókat, és ezzel akarják tönkretenni a Smert, egyúttal pedig befolyásolni a választás eredményét.
Szögezzük le, hogy ezekben az ügyekben nem most, hanem tavaly és tavalyelőtt kezdtünk el nyomozni. A Végkifejlet-üggyel kapcsolatban hangsúlyoznám, hogy ha Maroš Žilinka főügyész nem nyúlt volna bele a nyomozás menetébe – és mondjuk ki, jogellenesen, hiszen ezt alátámasztotta az Alkotmánybíróság döntése is –, akkor nem került volna sor ekkora időveszteségre. Az egész nyomozást újra kellett kezdenünk. Ha a főügyész akkor nem akadályozza a munkánkat, elképzelhető, hogy a rendőrség részéről már fél vagy akár egy évvel ezelőtt is lezárult volna az ügy. A saját időhúzásuknak köszönhetik, hogy a választásig elhúzódott a nyomozás. A Vírus-akció kapcsán pedig kiemelném, hogy néhány tanút a külföldi szervek hallgattak ki a mi kérésünkre, és ezek a kihallgatások még júliusban is zajlottak. A vádirat maga 82 oldal, amit fel is kellett dolgozni, tehát teljesen természetes, hogy csak mostanra sikerült ilyen szakaszba hozni az ügyet.

Vagyis azt állítja, hogy a rendőrség munkáját nem befolyásolja a parlamenti választás időpontja?
Nekünk nincs olyan naptárunk, amelybe bele vannak írva a kulcsfontosságú politikai események. Ha lenne, akkor a rendőrség politikai befolyás alatt állna, ilyenről pedig jelenleg nincs szó. Egyébként megdöbbentő számomra, hogy a felsorolt ügyeken dolgozó nyomozókat korábban a legjobbra értékelték a NAKA-n belül, ma pedig ugyanezek a személyek már toxikusnak számítanak. Pusztán azért, mert elkezdtek olyan botrányok után nyomozni, amelyek bizonyos politikusok számára nagyon kényelmetlenek, őket is érintik. Ezeket a folyamatokat azonban el kellett kezdeni. Mit kellene csinálnunk? Tétlenül nézni, ahogy fennáll a gyanú, hogy elloptak 74 millió eurót? Ebből akár két kórházat is fel lehetett volna építeni. Ne feledjük, volt olyan időszak, amikor a rendőrség nem foglalkozott olyan ügyekkel, amelyeknek politikai vetülete volt. Akkor az emberek ezt kifogásolták. Most, hogy a rendőrség végre kifejezetten hatékonyan dolgozik – amit alátámaszt azt is, hogy 42 személyt már jogerősen elítélt a bíróság –, az a baj, hogy a választás előtt is akciókat hajtunk végre.

Hamran

A Vírus-akció kapcsán kedden úgy fogalmazott, hogy a nyomozás még nem zárult le teljesen. Elképzelhető, hogy a szálak tovább vezetnek majd a katonai hírszerzés vezetésénél? Gondolok itt elsősorban a 2013 és 2020 között hivatalban lévő védelmi miniszterekre, Martin Glváčra és Peter Gajdošra.
Ezzel kapcsolatban nem nagyon szeretnék találgatásokba bocsátkozni. Annyi bizonyos, hogy a gyanú alapján több tízmillió euró tűnt el a közbeszerzési eljárásoknál. Nagyon nehezen tudom elképzelni, hogy azok a politikusok, akik a védelmi tárcát vezették, nem vették észre, hogy ilyen mértékben megdézsmálták a költségvetést. De hogy mi lesz a nyomozás végeredménye, azt jelenleg nem tudom megmondani.

A Végkifejlet-ügyről az utóbbi három hétben viszonylag kevés információt lehetett hallani. Milyen szakaszban van az eljárás?
Továbbra is zajlik a nyomozás. A kollégáim hallgatják ki a tanúkat, gyűjtik a bizonyítékokat.

Tehát ez azt jelenti, hogy a következő hetekben még nem számít vádemelésre?
A NAKA eredményei arról árulkodnak, hogy a nyomozók nem szokták húzni az ügyeket. Abban a pillanatban, hogy eljutnak a lehetséges vádemelés stádiumába, azonnal küldik is a javaslatot az ügyésznek. Hogy ez hetek vagy hónapok kérdése, én nem tudom megítélni, de bízom abban, hogy mindkét említett ügy esetében a közeljövőben lezárul a nyomozás.

Az időzítés mellett a politikusok másik gyakori kritikája, hogy az eljárások mindössze a tanúk vallomásain alapulnak, akik bármit képesek bevallani azért, hogy enyhébb büntetést kapjanak. Mit reagál erre? Vannak valamiféle tárgyi bizonyítékok például a Végkifejlet-ügyben?
Ez egyszerűen nem igaz. Értem, hogy Robert Fico miért mondja ezt, próbál védekezni, de akkor mivel magyarázza azt, hogy már 42 személyt elítélt a bíróság? Főként olyan személyekről beszélünk, akik az ő miniszterelnöksége idején kerültek tisztviselői pozíciókba. Bűnösnek látták őket a nyomozóink, az ügyészség, és a bíróság is, első- és másodfokon egyaránt. Ha a bizonyítékaink meggyőzik a bírókat, az véleményem szerint egészen jó bizonyítvány arról, hogy a nyomozóink tisztességes és precíz munkát végeznek.

Azért azt tegyük hozzá, hogy Fico általában azokkal az ügyekkel kapcsolatban hozza fel a tárgyi bizonyítékok hiányát, amelyeknél még nem született bírósági döntés, például a Tisztítótűz-ügyben, vagy akár az említett Végkifejlet-ügyben.
Meg vagyunk győződve arról, hogy ezek az ügyek is bíróság elé kerülnek majd, mert erősek a bizonyítékaink.

Tehát akkor ki tudja jelenteni, hogy nemcsak a tanúk vallomásaira alapoztak.
Így van, nem csak a tanúvallomások alapján indítottunk eljárást.

Szintén a Végkifejlet-ügyhöz kapcsolódik, hogy a jelenleg külföldön tartózkodó Ján Kaľavskýt, akit nem jogerősen ugyan, de elítélt a bíróság, nem adják ki a bosnyák hatóságok. A sajtóban megjelent információk alapján ebben az is szerepet játszik, hogy a Szlovák Információs Szolgálat (SIS) hamis információkat küldött a bosnyák titkosszolgálatnak, és úgy állították be Kaľavskýt, mintha egy politikai bosszú áldozata lenne. Ha bebizonyosodik, hogy ez valóban igaz, akkor ez mit mond el az SIS működéséről?
Szerintem ez mindent elmond róla. Figyelembe véve az SIS toxikus múltját, nem mondhatnám, hogy a működésük makulátlan. Láttunk már példát emberrablási ügyekre, kényelmetlen tanúk felrobbantására, elég csak megnézni az ifjabb Michal Kováč elrablásával kapcsolatos botrányt. Ez az újabb ügy pedig csak megerősíti, hogy a titkosszolgálaton belül valami nincs rendben. Az SIS ügynökei elég hatékonyan léptek fel a NAKA nyomozóival szemben is. Gondolok itt arra a jelentésre, amelyet még 2021-ben küldtek a parlament elé, és amelyben a Čurilla-csoport nyomozóit próbálták lejáratni, csak azért, mert elkezdtek nyomozni a politikusokat érintő ügyek után. Ezen jelentés alapján kezdett el vizsgálódni a belügyminisztérium belső ellenőrzési osztálya is, amely aztán az egész rendőrháborút megalapozta. Čurilláék előzetes letartóztatásba is kerültek, és mondjuk ki nyíltan, koholt vádak alapján. Ezt nem csak én állítom, a bíróság másodfokon egyértelműen kimondta, hogy az ügyiratban egyetlen olyan bizonyíték sem szerepel, amely arra utalna, hogy a nyomozók ferdítettek az eljárás során. A korábban említett főügyészi döntés is a Čurilla-csoport munkáját akadályozta, amelyről aztán az Alkotmánybíróság kimondta, hogy jogtalan volt. Azt hiszem, hogy ezek alapján lassacskán összeáll a kép. Ha az állampolgárok tisztán akarnak látni ebben az ügyben, azt ajánlom nekik, hogy nézzék meg a bírósági döntéseket. Azok alapján látni fogják, ki melyik oldalon áll.

Kapcsolódó cikkünk

Hogyan tekintenek majd a nemzetközi partnerek Szlovákiára, illetve hogyan fognak más országok titkosszolgálatai együttműködni az SIS-szel, ha kiderül, hogy hazug jelentéseket dolgoznak ki?
Ez egy jó kérdés. Elképzelhető, hogy a leendő miniszterelnök majd újjáépíti a titkosszolgálatot, vagy teljesen átszervezik a működösét. Azt emeljük ki, hogy ezek egyelőre csak vádak, de ha a bíróság is kimondja, hogy valóban megtörténtek, az komoly problémát jelent az egész ország szempontjából.

Mit gondol, születhet a jövőben igazságos bírósági döntés ezekben az ügyekben?
Ha valaki politikailag nem nyúl bele a nyomozók, az ügyészség és a bíróság munkájába, akkor meg vagyok róla győződve, hogy igen. Erre számtalan példát láthattunk a közelmúltból is. Ugyanakkor azt is látjuk, hogy vannak különféle politikusi nyilatkozatok a nyomozótisztek megfélemlítéséről és jövőbeli eltávolításáról, valamint a Speciális Ügyészség megszüntetéséről. Sőt, még ennél is tovább mennek, attól sem zárkóznak el, hogy megfélemlítsék azokat a bírókat, akik olyan döntéseket hoznak, amelyek nekik nem felelnek meg.

Vagyis ezzel azt is kijelenti, hogy a közelgő parlamenti választás eredménye komoly befolyással lehet az igazságszolgáltatás működésére.
Egyértelműen. Ezt nem én állítom, a Smer politikusai nyíltan kimondták az előbb felsoroltakat.

Hamran

Hogy látja, a választás után is ön lesz a rendőrfőkapitány?
Ezt most nehéz lenne megjósolni. Én nyíltan kimondom, hogy nem vagyok hajlandó a szlovák rendőrség élén maradni, ha olyan emberek kerülnek vissza fontos pozíciókba, akik miatt a rendőrség régen sem működött úgy, ahogy kellett volna. A választás eredményétől függően már fogom látni, hogy ez megtörténik-e vagy sem. Ha megtörténik, én biztosan benyújtom a felmondásom. Ha viszont látok esélyt arra, hogy demokratikus erők kerülnek hatalomra, és szabad kezet kap a rendőrség, akkor biztosan szeretném folytatni.

Ficóék korábban többször is azt üzenték, hogy büntetőjogi felelősségre vonják önt, ha újra hatalomra kerülnek. Elképzelhetőnek tartja, hogy a rendőrség egyszer az ön ajtaján is kopogtat majd?
Kopogtathatnak, erre láthattunk példát a nyomozóink esetében is, de a bíróság akkor is úgy döntött, hogy a letartóztatásuk indokolatlan volt. A lelkiismeretem tiszta, ellentétben az ő jelöltjeikkel. A nyomozóinkkal együtt bátran állunk a független bíróság elé, ha kell. Az, amit próbálnak bemagyarázni az állampolgároknak, hogy a NAKA nyomozói rettegnek az igazságszolgáltatástól, nem igaz. Dehogy rettegnek. Ők alig várják, hogy a koholt vádak alapján megindított eljárás bíróság elé kerüljön, mert tudják, hogy egyetlen érdemleges bizonyíték sincs ellenük, és igazságos döntés esetén azonnal lesöprik az ügyet az asztalról.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?