MEGJELENT: Megérkezett a Dead Space című horrorjáték remake-je

MEGJELENT: Megérkezett a Dead Space című horrorjáték remake-je

Pár napja már megvásárolható jelen generációs konzolokra a Dead Space című, kultikus horrorjáték nagy költségvetésű remake-je.

A Dead Space egy 2008-as sci-fi-horror-videójáték, mely az EA forgalmazásában jelent meg, és az évek során kultikus státuszba került a folytatásaival együtt. A történet a távoli jövőben játszódik, és egy Isaac Clarke nevű mérnököt követ, akit kirendelnek egy titokzatos körülmények között elcsendesedett bányászati űrhajóra, hogy nézzen a problémák mélyére. Mint azonban kiderül, a hajót nekromorfnak nevezett, mutáns szörnyetegek lepték el, akik az egész legénységet felszámolták. Mivel Isaac felesége is az űrhajón tartózkodik, hősünk elkezdi felkutatni a létesítmény sötét folyosóit.

Megjelenésekor a Dead Space hatalmas kritikai siker volt; dicsérték többek közt izgalmas cselekményét, hátborzongató hangulatát, valamint egyedi harcrendszerét, mely szokványos sci-fi-fegyverek helyett mérnőki szerszámokkal zajlott. Péntektől elérhető a játék nagy szabású remake-je, mely a Motive Studio gondozásában készült, és a látványelemeken túl az eredeti játék bosszantóbb, elavultabb részeit is feljavítja. PlayStation és Xbox konzolokon, valamint számítógépeken egyaránt elérhető!

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?