A Szezám utca kíváncsija – Ma van Elmo születésnapja

A Szezám utca kíváncsija – Ma van Elmo születésnapja

Ma ünnepli születésnapját a Szezám utca című, ikonikus gyermeksorozat egyik állandó szereplője, a mindig kíváncsi, vörös Elmo!

Február 3-án ünnepeljuk a Szezám utca egyik legnépszerűbb figurájának, Elmónak a születésnapját! Bár az esemény minden évben esedékes, az alkotók többször is hangsúlyozták, hogy Elmo igazából nem öregszik, hanem 1980 óta három és fél éves. A Szezám utca a popkultúra egyik legsikeresebb gyermekműsora, melynek a szórakoztatás mellett mindig is fontos feladata volt az oktatás. A show egyik eredeti célja az volt, hogy a tanterv alapján alapvető műveltséget és ismereteket nyújtson olyan gyerekeknek, akiknek nincs pénzük a hagyományos oktatásra.

Elmo először egy 1980-as Szezám utca-dalban, a We Are Monsters-ben jelent meg. Eredetileg mellékszereplőnek szánták, viszont annyira népszerűvé vált, hogy rendszeres jelenség lett a sorozatban, és még saját, 15 perces szegmenst is kapott minden epizód végén, Elmo világa címen. Ezek többnyire a kicsi gyerekeket célozták meg egyszerű, de annál sokszínűbb témakörökkel. Bár az évek során rengetegen megformálták Elmót, leginkább Kevin Clash bábmester „alakítása” tette őt ikonikussá; annyira, hogy Elmo azóta számtalan talk show-ban is feltűnt, és az egyik legismertebb figura a populáris kultúrában.

Ha van otthogy kisgyerek, akkor február 3-a alkalmából bátran ismertessétek meg a Szezám utca lakóival, különösen Elmóval, akitől rengeteget tanulhat minden poronty.

(nationaltoday)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?