Igaz, hogy nyugatról haladtunk kelet felé az egy hete elmúlt pénteken, ám az, ami leírásra érdemes, a visszafele úton ülepedett le bennem. Mert oda, bár szeretettel a lelkemben, de olyan nyűgösen indultam, mint még soha. Egyre nehezebben viselem a hosszú autózást, egyre jobban kimerítenek a vásárok, ráadásul éppen előtte voltunk Párkányban, azelőtt Dunaszerdahelyen, így a vasárnapjaim a Vasárnapjaim közt zsinórban dögléssel telnek. Legott már azt sem tudom, amikor felkelek, hogy szaladnom kell-e, vagy visszafekhetek. Én többé nem vállalkozom erre, mondogattam a kocsiban legifjabb kollégánknak, aki ilyet még nem komált, ezentúl ez a te reszortod lesz. Pislogott is laposakat, kissé rémültes beütéssel, mert az újvidéki rádióban, ahonnan ő jött, sátoroznia nem kellett. Hat, hét, nyolc, nem is tudom, hány óra után, amikor kiszálltunk a célállomásunknál, és a már tizenéve utánozhatatlan vendégszeretettel váró Feterikék Királyhelmecen azt mondták, Isten hozott bennünket, a lehető legintelligensebb, amit válaszolni tudtam rá abban a pillanatban, hogy most vagyok itt utoljára. (Édes Istenem, csak ez egyszer ne hallgass meg engem!) Persze, ők ennek is örültek, milyen vicces vagyok, mondták, mosolyogva invitáltak, hozták tüstént az ötvenfokos barackot, majd a tárkonyos ragulevest, és amikor már azt kanalaztam, éreztem, hogy igen jó helyen vagyok. No, nem azért, mert Michelin-csillagos minőséggel étetnek, hanem amiért már otthonról szeretettel a lelkemben indultam, a rám szabott, velem kompatibilis, nekem végtelenül imponáló személyiségük miatt.
Ám volt még egy pluszkapocs is köztünk ez idén – vittük magunkkal az ebet is, azaz az öt éve ebben a házban született Királyhelmeczy Cs. Liszka Samut (hogy honnan a név, előkereshető az öt évvel ezelőtti Vasárnapból) az édes szülőanyjához. Az ő találkozásuk nem volt annyira szívélyes, mint az általuk rokonivá lett miénk, meg is kapta többször a házigazdától szegény jámbor Tapi, hogy miféle anya vagy te, nem szégyelled magad. Hogy a vér nem válik vízzé, kutyáéknál itt a mozdulatokban, gesztusokban nyilvánult meg, a kísértetiesen hasonló reakciókban. No, de ennyi kitérő elég is, hiszen amiért mentünk, az másnap, szombaton reggel kezdődött Nagytárkányban.
Nagy-nagy köszönettel tartozom Zvolensky Gabriellának, a rendezvény ötletgazdájának, főszervezőjének, aki a királyhelmeci őszi fesztivál után ide is meginvitált bennünket, az ő rábeszélőkészsége nélkül sosem tapasztalhattuk volna meg, hogy micsoda ereje, támogatottsága van keleten a Vasárnapnak. Sosem ismerhettem volna meg személyesen azokat a nagyszerű embereket, akikre már tizennegyedik éve úgy gondolhatok nap mint nap, mint elszánt támogatónkra, akikért a legmostohább körülmények között is érdemes lenne csinálni tovább, amit csinálunk. Nekik köszönhetem Feterikéket, Szilviát és Mikit, Nádasdi Hildát, a társszervező nyugalmazott magyartanárt, nagyszerű színészünk, Nádasdi Péter édesanyját, a nagytárkányi Bajzákékat, a játékos kedvű Vámos Lászlót és azt a rengeteg ismerős kedves, mosolygó arcot, melyekhez nevet kötni nem tudok, de évről évre régi ismerősökként köszöntjük egymást, szorítják meg a kezemet, erőt küldve a szerkesztőség valamennyi tagjának. És évről évre jönnek újak, nagy találkozások, ölelések, mint például idén a Sorsok rovatunkból Önök által is jól ismert Rajczi Emíliával, aki bájos mosolya mellé hozta nekünk a profi cukrászokat is megszégyenítő saját Esterházy-tortáját. Vagy a szirénfalvi Jakab Irénkével, akinek neve Olvasmány mellékleteink szerzőjeként lehet ismerős a Vasárnapot olvasó nagyközönségnek (akinek még nem, most pont megtalálja az Őszikékben). Úgy öleltek, úgy öleltük egymást, mint akinek Szibériából tért meg halottnak vélt rokona. Könnyek is folytak ragyogó szemekből a mosolyos arcokon, ifjú kollégám csak nézett tágra nyílt szemmel, semmi lapos pislogás ám, s a rémület beütését is felváltotta tekintetében az ámulaté. Még hogy többet oda nem megyek?
Gyalog is.
Van értelme a VASÁRNAPnak végre egyszer megint.
Radnóti Miklósné Gyarmati Fanni: Napló 1935–1946
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.